Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1890-09-21 / 38. szám
lyel Pál az ő kedves gyülekezeteihez intézett levelei majd mindenikét kezdette. De nemcsak hogy láthatlak, szolgál örömemre; hanem még inkább az, hogy vallásahoz hű, egyháza iránt buzgó, Isten házát szerető, és az erkölcsökben jóra törekvő népet látok bennetek. Mert tudom felőletek, hogy ti, mint a ti eleitek is, sok nehézséggel küzdöttetek egyházatoknak külső és belső építésében. Mert Aba a legrégibb ref. egyházak egyike e vidéken; már 1600-ban van róla emlékezet, 1631-ből pedig már Ladányi Mátyás r. lelkipásztora is említtetik ; mégis csak a jelen század elején, 1802-ben tudott rámenni, hogy vályogból épült régi temploma helyett kőtemplomot építhessen, melybe csak 25 év múlva állított orgonát. Papi lakát ugyan már előbb, a mult század végén építette, de oly szűken és szegényesen, hogy annak tisztességesebbé tétele már a most élő nemzedékre maradt Ez azt bizonyítja, hogy a gyülekezetben meglehetett ugyan mindig a jó akarat, de késedelmes volt annak kivitelére ; s annál inkább dicsérem bennetek, hogy ti eleitek s atyáitok némely mulasztásait nagy áldozatokkal igyekeztetek helyre hozni; különösen, hogy megrongált teplomotok avult fedelét s repedezett falait nagy költséggel kijavítottátok; hogy iskolátokban az annyira szükséges második tanitói állomást rendszeresítettétek; hogy az építésekből maradt s egyházatoknak már-már létét fenyegető adóságaitokat önkéntes kivetéssel — majdnem egészen — letörlesztettétek. Tudom, hogy az általános kivetésen kívül egyesek különösen is buzgólkodtak és áldoztak; az egyház női tagjai' a templom szószékét és úrasztalát díszítették fel; majd a papi lakot tették kényelmesebbé, a gazdák közül sokan gabonával segítették az egyházat; egyik buzgó birtokos úr, tanitó-lakásul házat ajándékozott; s a mit legelői kell említenem — mert Krisztus urunk a szegény özvegy, fél fillérét többre becsülte a gazdagok dús adományainál, hogy egy közrendű polgár, szép mennyiségű gabona-adománynyal, az egyházi magtár alapját vetette meg; az Isten dicsőségére tett apróbb adományok pedig, melyekben a szegényebb egyháztagoknak is szép részök van, évenként csinos kis összegre mennek. Látjátok Atyámfiai! mily szépen teljesedik bölcs Salamon ama mondása : A gazdag és a szegény találkoznak, mindkettőt pedig az Úr szerzi. Oh vajha e szép példa azt a tanúságot is megteremné, hogy a szegény ne irigyelje a gazdagot, hiszen a maga kévéséből ő is tehet jót, s Isten előtt az ő csekély áldozata még kedvesebb, de a gazdag se vesse meg a szegényt, ne szégyelje • mellette menni az-úton, mellette ülni a templomban, mert Isten előtt mind egyenlők vagyunk, mert mindnyájan Isten jiai vagytok — mondja Pál — a Jézus Krisztusban való hit által. Végre örömmel hallottam felőletek Atyámfiai! hogy ti magatoknak is munkások, szorgalmasok, takarékosak vagytok; közületek a földesek magok öröksége után járnak, a földetlenek munkára, a távolabbi határokra is eljárnak, mint a méh, ha virágos rétet vagy ivó vizet közel nem talál, a harmadik határba elröpül, hogy mézét haza hozhassa. Vajha a ti munkátokon is legyen olyan áldás, mint a kis méhekén, hogy ti is keresményetekkel megrakodva jöhessetek haza, családotok táplálására; de ismerve a mi népünk — nem csak rólatok szólok — könnyű gondolkodásit, tapasztaltam, hogy a mai világban könnyen kapható, de nehezen visszafizethető kölcsönpénzzel sokan adósságba verik magokat s arcuk verítékével csak kamatokat fizetnek. Az ilyentől- Atyámfiai! tartózkodjatok, kevésből meg lehet élni, ha-az ember kevesebbre szorítja vágyait s munkával és megelégedéssel fűszerezi száraz kenyerét. Oh mely nagy kereskedés Istennek szolgálni megelégedéssel! mondja Pál apostol, a ki azt mondotta magáról : nem szólok az én szükölködésemrői, mert én megtanultam, hogy a melyekben vagyok, azokkal meg kell elégednem. A gazdálkodásra pedig annyival nagyobb szükségetek van Atyámfiai, mert tudnotok kell, s tudjátok is — hogy iskolátok, melyben 220 növendék két tanteremben, két tanító előtt van, most sem felel meg a törvénynek. De erről majd szólok az elöljárókkal, titeket csak figyelmeztetni akartalak fölemlítésével. Most pedig azzal végzem, a mivel kezdettem: kegyelem néktek és békesség! ezekért imádkozzunk az Atya Istenhez és a Jézus Krisztushoz.)) (Folyt. köv. ) Közli: Lévay Lajos. IRODALOM. ** E. M. K. E, emiékönyve. Az erdélyi magyar közművelődési egyesületnek e hó 7-én Déván tartott közgyűlése akaimából Radnóti Dezső emlékkönyvet szerkesztett, melyet a kolozsvári «Közművelődés» nyomdai részvénytársasága állított ki. Minden közleménye az egyesületre vagy az egyesület érdekében működőkre vonatkozik, a költemények pedig a hazafias érzésnek kifejezői. Számos arckép és életrajz mutatja be azokat, kik az Emke fölvirágzásán fáradoznak. A tartalom következő : «Havasi gyopár» költemény, Jakab Ödöntől. ((Magyar geniusM Rákosi Jenőtől. «Erdély» költemény, Bartók Lajostól. ((Egységes társadalom)), Bartha Miklóstól. «Egy pár szó a székelyekről)), Felméri Lajostól. «Hazám» költemény, Ábrányi Emiltől. «Kultura és ipar», Szterényi Józseftől. ciE. M. K. E.-dal» költemény, Szász Károlytól. «Rökk Pál életrajza)), Nagy N. Jánostól. «Hnnyadmegyéről», Kuun Géza gróftól. «A hunyadmegyei magyar klilturmazgaloni)). Szathmáry Györgytől. ((Statisztikai töredékek Hunyadmegyéről és Déva mezővárosról)), Jakab Elektől. «Hunyadmegye magyar népiskolái)), Réthy Lajostól. «Eloláhosodás és magyarosodás Hunyadmegyébenw, Szőts Sándortól. «Hunyadmegyei őstelepek ismertetése)), Téglás Gábortól. «Áz első Kun grófné)), Szabó Sámueltől, Az emlékkönyv közleményei között egyháztörténelmi vonatkozású is van, a Szőts Sándordévai lelkész társunké, kinek cikke szomorú érdekességü adalék a dévai és szomszéd egyházak gyászos múltjának ismeretéhez. A füzet ára 1 frt. Nagyon érdemes a megszerzésre. ** Az unitáriusok Magyarországon, tekintettel az unitárizmus általános történetére cimű egyháztörténelmi munkára nyit előfizetést Kanyaró Ferencz kolozsvári unit. főgimn. tanár. A 13 ívnyi terjedelmű munka, mely már sajtó alatt van, bő átekintést ad az első századok s a későbbi idők unitárius mozgalmairól. Eddig ismeretlen adatok alapján tárgyalja az ős ariánus keresztyénség történetét, a Photin-féle irányt, az Árpád és vegyes házbeli királyok alatt feltűnt valdi és bogumil szektákat. Körvonalozza az unitárizmus 16-ik századi viszontagságait, a genfi gyászos tragédiát, az unitárius egyház megalakulását Lengyelországban és Erdélyben, hogyan lép ki a nagyváradi zsinattal Magyarország földére, mint terjed el, mikép foglalja el Baratwában Pécset s emelkedik tekintélyes állásra a Dunántúl s virágzik a török alatt Nagy-Harsánytól .Nagy-Marosig, Tolnától Szigetvárig csaknem másfél századon keresztül. A könyv előfizetési ára 1 frt, mely összeg szept. 30-áig Leh-