Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-09-14 / 37. szám

De ha Egyiptom nem mulasztott el felhasználni egy alkalmat sem, hogy a zsidókat magához kapcsolja, majd azok ellenségeinek pártolása által őket gyengítse : bizonyára Assyria sem volt tétlen. Az i. Kir. n, 23. köv. versekben ugyanis azt olvassuk, hogy Rezon, Eljakának fia Damaskusba ment «és ellensége lön Izraelnek, Salamonnak egész életében, a nyomorúságon kívül, melyet szerzett vala Haked is meggyülölé Izraelt és uralkodék Siriában». Ilyen összeköttetésben állhatott Jeroboám is mind Egyptommal, mind pedig Assyriával. Legalább erre lehet következtetni abból, hogy midőn 1. Kir. 14, 22. köv. versek szerint Sirák egyiptomi király Raboám uralkodásának 5—ik évében Jeruzsálemet megtámadja, s a templom és a királyi palota kincseit elrabolja, Izrael országát és Jeraboámot egy ujjal sem bántja. Sőt az sem valószinütlen, hogy Sirákot Júdea ellen épen Jeroboám ingerelte, amit igazol a kir. könyveinek azon nyilatkozata is, hogy Jeroboám és Roboám közt a háború minden nap tartott. Ilyen politikai viszonyok között igen hihető, hogy Jeroboám az általa alapított uj királyság érdekében nemcsak Egyiptommal, hanem az északkeleti hódító birodalommal, is így eleven barátságos viszonyban állani. Természetesen az ilyen baráti viszonyt, melynek indoka a politikában keresendő, nem Jákób élettörténetének ilyen vagy olyan irányú kiszinezése által igyekezett létrehozni, hanem formális diplomáciai alkudozások által, a mik már Dávid idejében is szokásban voltak (2. Sám. 8, 10.). De ha egyszer az ilyen baráti szövetség már létesült, nagyon természetes, hogy a naiv néphit e szövetségnek alapját a Lábán és Jákób életéből vett, fennebb ismertetett családi szerződésben vélte felismerni, mely elbeszélésnek csakugyan az lehetett a célja, hogy a baráti és rokonsági összeköttetést mindkét részen erősítse. (Folyt, köv.) Petri Elek. BELFÖLD. A vértesaljai egyházmegye közgyűlése. Idei egyházmegyei közgyűlésünket augusztus hó 29-én a szokott helyen, Kápolnás-Nyéken, tartottuk meg, Koncz Imre esperes és gróf Dégenfeld Lajos gondnok urak elnöklete alatt, a csaknem teljes számmal megjelent egyházi és világi tanácsbirák s a gyülekezetek lelkészei és képviselőinek élénk részvétele mellett. Esperes úr megható imájával fél 10 óra tájban vette kezdetét a közgyűlés, melynek első tárgyát alantirt egyházmegyei főjegyzőnek a közelebb végbement püspöki látogatásról szóló jelentése képezte. E jelentés szerint főt. Szász Károly püspök úr ő méltóságának a vértesaljai egyházmegye 33 anya- és 3 leány-egyházában, f. é. ápril 22-től május 14-ig, vagyis 23 nap alatt egy folytában végzett püspöki hivatalos egyházlátogatása «míg egyfelől maradandó nyomokat hagyott minden egyes gyülekezetünk életében, s gyülekezeteink minden egyes tagja szívében, másfelől a vértesaljai ref. egyházmegye történetének lapjain is méltán úgy örökíthető meg, mint közegyházi életüuknek évtizedek óta s évtizedekre szóló egyik legelső rangú eseménye.® A jelentés lehetőleg hű képet nyújt a látogatás egész lefolyásáról; elismeréssel emlékszik meg a szíves, sőt lelkes fogadtatásról, melyben püspök urat egész körútján, a gyülekezetek és polgári hatóságok, egyesek és a különböző hitfelekezetűek részesítették; végül püspök úrnak a gyülekezetekben kifejtett buzgólkodásáról szólva úgy tünteti azt fel, mint a mely ((mindenesetre csak építő, emelő s csak áldásos hatása volt gyülekezeteink mindegyikére; tanúságos volt ránk, az Úr szőllőjének köznapszámosaira nézve is, mert példában láthattuk, hogy mily fáradhatatlannak és apostoli buzgósággal teljesnek kell lenni a gyülekezetek minden egyes pásztorainak, hogy elvégezhessék örömmel a szolgálatot, melyet vettek az Ür Jézusról.)) Ezután esperes úr terjesztette elő a lefolyt évről szóló esperesi jelentését, melynek egy-két pontja elég elszomorító. Az egyházi adó ugyanis nagyon kevés egyházunkban folyik be rendesen ; több-kevesebb hátralék 7 egyház kivételével mindenütt van, néhol tetemes is, a minek természetes következése, hogy az egyházaknak kölcsönhöz kell folyamodniok, a mint hogy egyházmegyénkben ez idő szerint 15 egyháznak van adóssága. Egyébként a hivatalnokok fizetésüket pontosan megkapják, mindennemű járulékok, a közalapnak is, rendesen fizettetnek; egyedül Iváncsa az, a mely közalapi járandóságából mindig hátralékban marad néhány frttal s egyházmegyénket minden évben a hátralékos egyházmegyék közé sorozza. Epen így a tanítói nyugdíj-illetéket is pontosan fizetik úgy az egyházak, mint a tanítók; de ezzel kapcsolatban kérdésbe is teszi az esperesi jelentés, hogy «rniután az orsz. tanítói nyugdíjalap oly tekintélyes összegre — 7 millió forintra — növekedett fel: nem látná-e az egyházmegye elérkezettnek az időt arra nézve, hogy felhívja kerületi úton a konventet, miszerint kellő helyen tegye meg a lépést az iránt, hogy egyházaink a nyugdíjadó további fizetése alól oldoztassanak fel.)) E kérdésre egyházmegyénk egyhangúlag igennel válaszol, s fel is hívja az egyházkerület figyelmét e fontos ügyre. Örvendetes jelenség, hogy a féléves tanítóság helyett az idén is két helyen, Baracskán és Tökön, rendes második tanítói állást szerveztek a gyülekezetek, s más egyházakban is meg van e cél felé a törekvés. Az a baj csak, hogy az ilyen egyházakban egyúttal felmerült a tandíj-, vagy az u. n. lusus-kérdés is. «Az egyházak ugyanis — mondja az esperesi jelentés — azon véleményen vannak, hogy minden tanítót saját növendékei után illeti a tandíj; a tanítók pedig díjleveleikre hivatkozva, minden gyermektől és igy a másod- és segéd-tanító növendékeitől is követelik a lususf. így állván a dolog, ezen kérdés megoldása elöl tovább kisérni nem lehet az egyházmegyének.)) Ez bizony kemény dió lesz, de meg kell próbálkoznunk vele csakugyan, a mint hogy a közgyűlés e tárgyban esperes úr elnöklete alatt a tanügyi bizottságot s a tanítói testület két képviselőjét küldte ki tanácskozásra s a jövő gyűlés elé terjesztendő javaslattételre. Egyházmegyénkben a lefolyt évben sok hivatali változás fordult elő. Kartársaink közül Farkasdy Károly, gárdonyi lelkész s egyházmegyei tanácsbiró, Bodacz József acsai, Pap Lajos kajászószentpéteri rendes lelkészek és Sebők József segédlelkész tértek hű sáfárkodásaik után örök nyugalomra, kiknek emlékezete legyen áldott! Viszont legyenek örömmel üdvözölve sorainkban a kidőlt pásztorok helyébe lépett Tóth Kálmán, gárdonyi, Barsi Zoltán acsai, s Tatay Lajos szentpéteri, ifjú szolgatársaink. Az egyházi és iskolai ügyek előbbvitelére némely egyházban igen szép áldozatok tétettek. Aba épületei javírására 150 frtot költött. Ugyanott Csizmadia Mihály közpolgár 39 pozs. mérő gabonát ajándékozott az egyháznak magtári tőkéül, Álcsúthon József főherceg ő fensége az iskola könyvtárát ((Változások fiumei ker-