Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-01-26 / 4. szám

tós temetésem. De hát a kinek még 2 napi iskolamulasztásába kerül! ? Pedig aligha ez az eset nem a gyakoribb, a mikor az iskola több kárt szenved, mint « épülte a «nép» valláserkölcsiig. Hát nem lelketlenség-e versírással és faragással > gyötörni azt, ki arra sem hivatást nem érez, sem rá nem taníttatott ? Mert kérdem, melyik intézet az, a hol a «búcsuztató» írást és készítést tanítják a leendő kántornak ? ! Más az, ha a lelkész prózában «általános» érdekű prédikációt, vagy imát mond vagy olvas, neki az hivatása és ő ebbeli teendőire előkészült s neki az annyi,' mint a tanítókántornak az iskolában egy gyakorlati tanítást tartani, vagy egy éneket betanítani, vagy a temetésen énekelni! Ezt meg ő tanulta s ez az ő hivatása! Hány olyan eset adja elő magát, hogy a kántornak vagy lelkésznek a «halott» fölött «semmit» se kell mondani, mert «a halottakról vagy jót vagy semmit.» Hát azt a «semmit» csak elmondja az ember prózában, de versben próbálja meg valaki s aztán védje a «verses búcsúztatást.)) Aztán frázisokkal meg lehet-e valláserkölcsiig építeni?! Avagy a tanítónak a temetések alkalmával még a «nép» költői érzékét is építeni kötelessége? Tagadom! Mit nem építsen még szegény! ? Hisz maga az iskola nem egy embert, hanem egy «bölcs»-et, meg egy ((önmegtagadó angyaltw megkíván! Van nekünk «első sorban)) magunkon és az iskolánkon mit építeni, bár ehhez volna elég erőnk, időnk és tehetségünk! Oldjanak fel ez alól a «nyűg» és cdelket gyötrőw verses búcsúztatás alól bennünket! Lemondunk a stóláról is, én pláne még rá is fizetek ! Van még egy árnyoldala a ((búcsúztatásnak)), de persze ezt csak azok tudják, a kik ((próbálják.» Minden búcsúztatóhoz «dukál» egy liszta, a melyen azoknak a nevei vannak felirkálva, a kiktől a megboldogult halott «.maga búcsúzik)) ! (üveges úr szerint). Hát ez a családi tanácsban készülő névsor sokszor egy-egy életre kiható haragot szül az atyafiak között. Néha feledékenységből, néha készakarva kimarad valaki neve; vagy tán a kántor tévedésből hagyott el valakit. Van annak aztán mit hallgatni! «Hát kend nem atyafi ?», «Nem is tirdtuk Zsuzska, hogy te már özvegy vagy, hogy az urad nevit nem mondták !» stb. effélét. De ez még csak hagyján ! Hanem mikor a funerátor által «megizeni a halott», a ki «maga búcsúzik,)) hogy ezt s ezt a testvért vagy atyafit stb. jól ((megdorgálja.!)) ám kigyelmed, mert ezt meg ezt tette, ilyen meg olyan volt a boldogulthoz. S ha aztán akad elég önhitt fungáló, akár a papok, akár a kántorok között, a ki az ilyen pörös dolgok elintézésére magát hivatottnak tartja, meg is lesz annak aztán a maga «építő» ereje. De oly alkalmakkor válik különösen félszeggé és nevetségessé a ' búcsúztatás, mikor az ilyen «izenet» akkor adódik tudtára a kántornak, mikor már a ((kedves)) testvér, atyafi vagy fiú iránti áradozó amaga búcsúzás)) készen van és a halottas házhoz közel jár az ember; változtatni nem lehet rajta, mint a prédikáción! Azért mondom, próbálja meg valaki ezeket az eseteket átélni s aztán védje a verses búcsúztatást! Töröltessék el, azt mondom, és sok megkönyebbült kebelből áldó fohász és sóhaj száll azok fejére a kántorok részéről, a kik rászavaznak a kiküszöbölésére. Különbenj, ha el nem törlődik ez a dolog, én is ki fogok adni, ígérem négy kötet rosz verset a jövő évben: ha élek; hadd boszankodjék felettök más úgy, lnint én 'a:

másé felett. Csete Károly, pirosi tanító és kántor. GYAKORLATI LELKÉSZET. Bersier liturgiája. (Folytatás.) Gyülekezet: Hallgasd meg Uram, a mi könyörgésünket! (Zsolt. 39- I3-) Lelkész : Uram, emeld fel a gyászolók bús tekintetét az égi haza felé, melyben az igazság uralkodik, ama szent hely felé, melyben nem lesz több elválás, szenvedés, bűn ; a hol — boldogok a halottak, kik az Úrban halnak meg. Mert megnyugosztlak az ő fáradtságoktól és az ő cselekedeteiknek jutalma követi őket. (Jel. 14. 13.) Ezt a helyet esdjük Tőled szeretteink számára, ide juttass el minket is, hogy ott éljünk mindörökké a te közösségedben. Gyülekezet: Hallgasd meg Uram, a mi könyörgésünket! (Zsolt. 39- 13-) Lelkész : Könyörgünk Te hozzád a hitben közönyös, eltévedt, vagy lázadó lelkekért, a Te szent országodnak ellenségeiért ; Könyörgünk Te hozzád a magunk ellenségeiért is, és mindazokért, a kik hitetlenek és csúfolódok, tágas kapun és széles uton járnak, a mely veszedelemre viszen. (Máté 7. 13.) Mentsd meg őket Uram az igazi bűnbánatnak és a hitnek általa ! Gyülekezet: Hallgasd meg Uram, a mi könyörgésünket! (Zsolt. 39- I3-) Lelkész : Mindenható Isten, ki a nemzetek sorsát intézed, könyörgünk Te hozzád e föld minden népéért. Aldd meg kiváltképen a mi hazánkat. Vedd védőszárnyaid alá hazánk uralkodóját és a felsőbbséget, melynek oltalma alatt élünk. Vezéreld utaikat és vállalataikat, és tedd uralkodóvá hazánk határai között az igazságot és a békét. Gyülekezet: Hallgasd meg Uram, a mi könyörgésünket! (Zsolt. 39- 13-) Lelkész: Oh Isten, ki megalapítottad e földön Anyaszentegyházadat és győzedelmet Ígértél számára, szenteld és világosítsad azt folyvást a Te beszédeddel és a Te Lelkeddel. Áldd meg azon Atyánkfiait, kikre Evangéliumod szolgálatát bíztad, és cselekedd, hogy párosan egyesüljenek a mi Fenséges Főpásztorunkkal, a lelkek Megváltójával, a Mi Urunk Jézus Krisztussal. Aldd meg velők együtt mindazokat is, a kik gyermekeink tanításában fáradoznak, vagy a szegények és a betegek körül forgolódnak. Légy gyátnoluk azon szolgáidnak is, kik szent küldetésben, messze világrészeken munkálkodnak a Te országod határainak terjesztésén. Erősítsd mindnyájukat, kík a Te szent nevedért küzdenek, erősítsd főképen azokat, kik e miatt ki vannak téve a közönynek, az elszigeteltetésnek, a gyülölségnek vagy a megvettetésnek. Cselekedd, hogy a Te Anyaszentegyházad mindinkább növekedjék a Te benned való egyességben, míglen eljövend a próféták által hirdetett, szentjeid által várvavárt idő, melyben minden térd meghajol Előtted, minden nyelv dicséretedet zengi, melyben a föld betelik dicsőségeddel, mint a tenger mélye a vízzel!