Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-08-24 / 34. szám

tesen igazolja. Szerinte az ezen felosztás által nyert részek mindegyikének a refrainje az epedő szerelem felkiáltása, mely a két első rész végén ugyan azon szavakban nyert kifejezést. Általában mind az 5 szakasznak ugyanaz a tárgya, de nem oly módon, mintha az egyes szakaszok egy és ugyanazon tárgyú költeménynek különböző részei volnának, hanem mint ugyanazon költői tárgynak különböző feldolgozásai. E különböző feldolgozások azonban szerinte oly művésziesen vannak összeszerkesztve, hogy a költeményben, úgy a mint előttünk van, teljes egység, rend, s a cselekvény fokozatos előmenetele konstatálható. A mi szerzőnknek a fennebbi sorokban ismertetett felosztását illeti, nagyban és egészben helyes lehet, s azon felfogásnak, melyet az énekek-énekének műalakjára nézve vall, teljesen megfelel. Ebből azonban nem következik, hogy kizárólag ez a fennállás felelne meg a költemény tartalmának. Egy ilyen munkánál, mely jelen alakjában annyira hézagos, s idők folytán bizonyára sok átalakításon ment keresztül, bármilyen felosztás mellett szükséges egy kis erőszakot tenni rajta, hogy a részek közötti egység fenntartható legyen. Ezt a kis erőszakot szerző is megtette. Én részemről — bár semmi lényegesebb kifogásom nincs szerző felosztása ellen — mégis sikerültebbnek tartom a Meier 7-es felosztását, mely a következő : I. rész 1 - 2, 7. II. rész 2, 8—17. III. rész 3, 5—5. IV. rész 3, 6 — 5. 1. V. rész 5, 2—6, 3. VI. rész 6, 4- 8, 4. VII. rész 8, 5—14. Sőt figyelmébe ajánlom szerzőnek a tudós Godet-nek felosztását és felfogását is, mely egészen eltér a szokott felosztásoktól, de nem lehet tagadni, hogy művészies és az ő orthodox felfogásának teljesen megfelel. Azon kérdést, hogy az énekek-éneke mely műfajához tartozik, szerző egészen alárendeltnek tartja, mindazáltal ezzel legterjedelmesebben foglalkozik, s tanulmányának eredetisége, önállósága épen e kérdés tárgyalásában a legszembetűnőbb. Az orthodox vélemény a legrégibb időktől fogva az volt, hogy ez egy teljesen keresztül vitt allegória, melyben — mint fennebb utaltunk is reá — elvont eszmék és gondolatok érzéki alakot öltve jelennek meg, s szavai alatt egészen mást kell értenünk, mint a mit első hallásra felébresztenek agyunkban. Ezzel egészen ellentétes felfogás azoké, kik egységes alapgondolat hiányában, az egész munkát egymástól független szerelmi dalok gyűjteményének tartják. E szerint a mű a szószoros értelmében egy könyv, melyben különböző lyrai költemények foglalnak helyet és pedig olyanok, a milyeneket mi a dal neve alatt szoktunk összefoglalni. Kecskeméthy egyik nézethez sem csatlakozik, hanem néprománcnak tartja a művet, mely ömlengve, meleg hangon énekli el tárgyát Öt románcból van szerinte az egész összeállítva, de oly művésziesen, hogy a részek teljesen összeillenek, egy egészet képeznek, melyben meg van a kellő előre haladás és fejlődés. A dolog természetéből következik, hogy azon kérdésre, ki lehetett az énekek-énekének szerzője? Kecskeméthy nem ad határozott feleletet. Részletesen és kitne- ; ritően cáfolja a hagyományos felfogást, mintha Salamontól való volna. Hogyan is énekelhette volna meg épen Salamon, zsidó ország hatalmas királya, a maga csalódot szerelmét ?! Minthogy szerző az egészet 5 románcból összeállított műnek tartja, szerinte az egész költemény népköltészeti termék. E románcokat egy ügyes szerkesztő állította össze keletkezésűk után ilyen egységes egészszé és pedig nemcsak összerakta őket úgy a mint talalta, hanem valósággal avatott kezekkel egygyé alkotta, s hogy a cselekménynek haladást adjon, kisebb-nagyobb betoldásokat tett. E felfogás egészen eredeti és igen életre való. Gratulálhatunk szerzőnek, hogy nem elégedett meg e fontos kérdésnél az ismert nézetek egyszerű ismétlésével, hanem alaposan tanulmányozta magát a munkát, s annak tartalmából az egyes részeknek egymásravaló vonatkozásából vonja le következtetését. Végre az I. főrészben még a keletkezési korról szól röviden. Osztja azon nézetet, hogy a munka eredetileg Salamon korában keletkezett, mert hiszen a nép csak a saját korában történteket szokta megénekelni és pedig mindjárt, a mint köztudomásúvá lett a történet, rögtön az első benyomás alatt. A munkának pedig nyelvezete, egész eszmeköre, a képek és vonatkozások mind Salamon korára utalnak. De az írásba foglalás szerinte már Salamon halála után történt, bár nem sokkal később, mert az azután bekövetkezett zavaros idők alatt elfeledték volna. Nem itt, e rövid ismertetés keretében van helye foglalkozni tüzetesebben e kérdéssel. Úgy látszik, szerző nem nagy súlyt fektetett erre, s csak épen tanulmányának teljessége kedvéért emlékezett meg róla. Épen azért én sem akarok terjedelmesebben foglalkozni vele, s egyszerűen csak jelezni kivánom, hogy miután nekem az egész mű tendenciájára nézve szerzőétől eltérő nézetem van, e kérdésben is más az álláspontom. Szerintem az egésznek politikai háttere, van, s a nép száján élő románcoknak ilyen forma összeállítása, irásbafoglalása mindenesetre nem pusztán irodalmi célból történhetett, így állván a dolog, azon véleményben vagyok, hogy a munka II. Jeroboam idejében (825 — 784) keletkezhetett, midőn az irodalmi munkásság virágzásának. tetőpontján állott zsidó országban, de a két királyság közötti ellentét is igen éles volt. A munka II. főrészéről, az alapos magyarázatokkal kisért műfordításról csak annyit kívánok megjegyezni, hogy az úgy a tudós exegesis, mint a magyaros zamat tekintetében semmi kivánni valót nem hagy fenn. Nyelvezete gördülékeny, kifejezései találók, s egész fordítása oly közvetlen hű, hogy azt olvasva egy pillanatra fellebbenni véljük a 3 ezer éves múltnak fátyolát, s teljes pompaja ban látjuk diszleni a zsidó világi költészet legszebb virágát. Végzem ismertetésemet azzal, a mivel megkezdtem, hogy szerző derék munkát végezett, a miért hazai tudományos theol, irodalmunk nevében fogadja köszönetünket, nem feledvén el, hogy a kinek sok adatott, attól sok kívántatik. Petri Elek. BELFOLD. A dunántúli ág. hitv. ev. egyházkerület közgyűlése. A dunántúli ág. hitv. ev. egyházkerület aug. 13-ik és 14. napján tartotta évi közgyűlését Bonyhádon. Már aug. 12-én megérkeztek a nagyszámú képviselők a kerületnek minden, még a legtávolabb eső részéről is. Este 7 órakor az altanoda tágas helyiségében tartatott az előértekezlet, szentmártoni Radó Kálmán kamarás és vasvármegyei főispán, mint egyházkerületi felügyelő elnöklete mellett. Beható tanácskozás tárgyává tétettek itt a gyűlésen előforduló fontosabb ügyek. Másnap 13-án 8 órakor gyámintézeti istentiszteletre gyűlt az ünneplő és gyűlésező közönség. A szép tem-