Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-08-24 / 34. szám

eltérések igazolására felhozható okok földerítése után óhajt s az egyöntetűség megállapítására javallatot tesz. Hinni lehetett, én legalább erősen hittem, reméltem s heteken át vártam, hogy a cikkiró által megnevezett és még életben levő azon érdekelt szerzők valamelyike, kik észrevétel alá estek, sietni fog a nyilvános óhajtást kielégíteni ; álláspontját, eljárását igazolni s feleletet adni azon felhívásnak tekinthető szavakra : „mindenesetre érdekes volna tudni, hogy nevezett irók mindegyikét micsoda ok vezérelte a szóban forgó név egyik vagy másik formájúnak megválasztásánál Eddig azonban semmi nyilatkozat, semmi hang. A méltán várt felelet minden részről késik. Talán kicsinylésből? Pedig ez nemcsak érdekes leendett, de fölötte igen szükséges is volna a mai időben, midőn minden nemes törekvés magyarországi protestáns egyházunk történelmének alapos megirhatására irányul. Most •— mit e függő kérdés megoldása is elősegített volna — szükség, hogy minden eltérések komoly, alapos tanulmány — forrásadatok felbúvárlása s fölhasználása és szigorú birálat alkalmazása által megszüntettessenek, az eddig divergáló nézetek egyesíttessenek ; szükség, hogy egy ház történelmünk mezején minden völgy betöltessék, minden hegy és halom lenyomassék és a melyek egyenetlenek, egyenesekké és a darabos utak tisztákká legyenek. — Luk. 3, 5. Azért én a hallgatást megtöröm s minthogy a hosszas várakozás után senkinek praejudicálni nem fogok, igaz érdeklődésből, a fenforgó ügyben tudomásomat s nézetemet néhány szóval előterjeszteni bátorkodom. Kinek szellemét a szőnyegen levő cikk írója, Krupec István úr, kiengesztelni akarja, ez apostoli férfiúnak, én csak egyetlenegy nevét találom az általam ismert hazai úgy, mint külföldi, protestáns úgy, mint római katholikus azon történetírók nagy részénél — mondhatnám egyes kivétellel mindegyiknél — kik a történelmet komoly figyelmök s vizsgálódásuk tárgyává tették, kik mélyre törekedtek, bírálatot használtak s így a történetíró névre jogot nyernek. S e név : Winsheim vagv latin terminatioval : Winshemius; egyiknél V, másiknál W betűvel irva. E két alak azonban egy és ugyanaz. Köztudomású dolog ugyanis, hogy a heim szótaggal végződő német család- vagy község nevek latinosításánál a heim szótagból a gyakorlat az i betűt elidálta s az ennek kihagyásával megmaradt szót — nem szerint — ius, vagy ium végzettel egészítette ki s pótolta meg. így lett a Winsheim névből Winshemius; a Spanheim névből Spanhemius, a Tritheim névből — mit egy benedek-rendi híres apát tett nevezetessé — Tritbemius stb. — Hildesheim város nevéből Hildeshemium, Pforzheimból Pforchemium, mint ezt a középkorból fenmaradt pár sor hexameter bizonyítja : «Pforchemii natus est Pontius ille Pilátus Teutonicae gentis, crucifixor omnipotentis.» Ha e két alak — mint mondva lőn — egy és ugyanazon név — a mint az is : úgy egyikét is polgári jussától megfosztani, a Winsheim nevet jogosultságából kitagadni csak azért, mert a tudós világ ezt Winshemiusra latinosította, nem lehet és nem szabad. Helyesen és kifogástalanul használható ez alak — tetszés szerint — bármily nyelvű műben is s használatáért elbirálás alá senki nem eshet. Igv hát fel kell mente-O*/ nünk Hándel Vilmost és Warga Lajost — kik a Winsheim alakot használják — cikkiró észrevétele alúl. Ok nagy, neves és jeles elődök példaadását követték. Winsheim alakot találunk ugyanis Klein-w'A — Nadrichten I. 113. 1. — továbbá a «Kurze Geschichte der evang. luth. Kirche in'Ungarn vont Anfang der Reformation bis Leopold II.)) Névtelen írójánál, kit Szeberényi — Corpus max. memor. Synodorum evangelicarum aug. conf. in Hungaria cimű műve XVII. lapján oly elismerésben részesít; Winsheim alakot használ Doleschal «Die wichtigeren Schiksale der evang. Kirche augsb. Bekentnissen in Ungarn stb. 80. 1. ezt leljük Fabritius Károly-x\i\ — Pempflinger Márk. 21. l.és Hornyánszkynál — Beitráge der Geschichte. ev. Gem. in Ungarn 159. 160.I. Végre Winsheimot ír Szalay László is Magyarország történ. III. 540. lapján. A Winhemius alak mellett tehát — mit a Krupec úr által felsorolt tudósokon kívül, a jeles Ribininél — Memor. I. 3. 4. 1. Buday Esaiásnál — Magyarország Hist. II. 62. 1. és a Beck és Buxtorff által szerkesztett «Supplem. z. d. Baselischen alig. Histor. Lexic. II. 1117. lapján is föltalálunk — a Vinsheim alak is kétségbevonhatatlantól teljesen életképes és jogosult. Van ugyan, mint fennebb elismerém — tudós történetíróink némelyikénél eltérés; van ki Vindsheim vagy Windsheim nevet ir, mint Eessler s hihetőleg ennek nyomán Linberger; van magyar történetírónk, ki ez alakokból elég szerencsétlenül és hibásan Windsheimius nevet latinosít. Hol vette magát ez alakzat? Ott-e, hogy Krupecz úrral együtt e tudósok is azt hitték, hogy a Windsheim nevezet jobban összevágna a német nyelv szellemévelr vagy talán Iselin tekintélyén építettek, ki Neuvermehrtes Hist. und Geograpb. allgem. Lexicon cimű műve IV. 904. lapján így ír: Winsheim, eine in Frankén an der Aisch gelegene lleichstadt. Sie soll von dem háufigen Weinwachs, oder von dem Herzoge Windegast, welcher um das Jahr 425. des Königs Pharamundi I. geheimer Rath gewesen, und selbige erbaut, den Nahmen führen, und so viel heissen, als Windgasts-Heymat (Windsheim). Akár egyik akár másik fölvétel legyen a tapasztalható eltérés oka ; gvökerezzék ez akár a németnyelv szellemében, akár az Iselin által ismertetett körülményben : nem tarthatjuk ezt annyira lényej gesnek, hogy az előbb emlegetett, tudós tekintély által ! megállapított és csaknem közönségesen elfogadott névalakzat oly elferdítésének nevezhetnék, mely hősünk nevét fölismerhetlenné tehetné. A Windsheim alakból lett pongyola kiejtés vagy emlékből beírás után a Pálffy által jónak talált Vinzheim, hasonlóul a Bauhoffernél olvasható Vintzheim. Bauhofternél upyanis a 35. lapon — mi Krupec úr figyelmét elkerülte — Vintzheim áll. A 39-ik lapról általa idézett Vingheimot pedig nyomdahibának kell tartanunk, az ezektől kivált magyar nevekben, különben is bőven hemzsegő könyvben, mit a nyomda helye tesz annyira a mennyire menthetővé, bár beváló correctort Berlinben is lehetett, sőt ilyen műnél okvetetlenül kellett volna is alkalmazni. Hát azon eltérés hibáztatható-e, ha az iró a közönségesen ismert és polgárosult név mellé hősünk családnevét is kiírja s így őt minden oldalról megismertetni kívánja? Szerintem nem. Fessler: «Veit Ortel von Vindsheim ; Klein: Vitus Winsheim sonst auch Ortelius; a római katholikus irók közül Lányi—Magyarföld egyháztörténete I. 38. 1. — windsheimi Ortel Vid néven említik — ezek — igen hihetőleg — Beck és Btixtorffot követik, kik az idézett műben és helyen így irnak : «Winshemius — Vitus — sonsten auch Ortelitts genannt, war zu Winsheim, in Frankén, den 1. August i 1501. geboren. stb. stb. Megütközéssel jegyezzük meg,