Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-08-03 / 31. szám

Az 1881. évben tartott zsinat határozatai körülírják a papválasztás módját, oly képpen, hogy ezen törvények pontos megtartása, alkalmazása, kizár minden visszaélést; a mivel azonban korántsem azt állítom, hogy egyáltalán nem történt volna visszaélés ezen törvények életbelépése óta, sem pedig azon tévhitben nem ringatom magam, hogy e törvény az egyetemes egyház osztatlan tetszésével találkozott volna. Nem! hiszen azóta sok visszaélés lett nyilvánvalóvá, többször emelkedett már panasz az egyes lapokban részben egy és más candidatio nem eléggé szabatos volta, részben a választás meg nem engedett utakon való befolyásolása miatt; az pedig éppen köztudomású, hogy mily sokáig voltak elégületlenek a magyarországi egyházak a választásnak a qualificationalis törvény által lett megszorítása miatt. De vájjon helyes-e azon papválasztási törvényt, mely még csupán tiz év óta van általánosan érvényben, mely az erdélyi egyházkerületben némi javítással már negyven évi alkalmazásban bizonyult elég jónak, célszerűnek, eltörülni, s helyébe egy mást, egy teljesen újat, szokatlant, sok részben ősi alkotmányos szervezetünkkel merőben ellenkezőt, össze nem egyeztethetőt állítani ? És pedig nem kevesebbet akarnak azok, a kik a «Protestáns Közlönyben», az erdélyi egyházkerület hivatalos lapjában, «Kik a választók)) és «Reflexiok» feliratú cikkekben, végeredménykép odanyilatkoznak, hogy olv egyházakban, a hol az egyháztagok nem viselnek semmi egyházi terhet, nem folynak be a papi fizetésbe, hanem az egyház vagyona jövedelméből fedezi kiadásait, és a papi fizetést a dézmakárpótlás, vagy a kepeváltsági alapok hordozzák : ne az egyháztagok válaszszák a papot, hanem nevezze ki azt a candidáltak közül az egyházkerületi kormányzó testület, avagy az egyházmegyei elöljáróság. Ez még hagyján, de azon cikkező, a ki e cikkre reflexiót ír épen azt mondja, hogy egyáltalán vétessék el a néptől a választás joga, mert az éretlen ily szent jognak gyakorlására és a papokat ép oly módon, mint a tanárokat válaszsza az egyházkerületi gyűlés, mint a mely gyűlésen amúgy is képviselve van mindenik egyházközség, sőt minden egyházközségnek minden tagja. E véleménynek természetesen a mostan gyakorlatban lévő papválasztási törvények hiányai adtak életet de vájjon meggondolták-e az illető cikkezők jól a dolgot, vájjon nem csupán egyik oldalát nézték-e az éremnek és nem hagyták-e a mást teljesen figyelmen kívül? En azt hiszem nem! A papválasztási törvények, az igaz, azt mondják, hogy: «A választási jogot gyakorolhatják: az anya-, társ- és leány-egyházaknak mindazon önálló, apai vagv gyámi hatalom alatt nem lévő, egyházi közterhet viselő, 24 évet betöltött vagy nagykorúsított férfi tagjai, valamint özvegy és férjtelen nők is, kik az előző évről egyházi tartozásaikat a választást megelőzőleg lerótták" stb. (lásd zsinati egyházi törvények 195. §-át.). Az erdélyi egyházi törvények idevonatkozó 325-ik §. így szól: „d

papválasztási joggal, kivétel nélkül, csak oly teljes korú és önálló egyháztag bírhat, ki az egyházközség vagy kebli iskolák céljaihoz rendszeresen anyagi aldozattal járuld Minden törvények tehát látszólag «Kik a választók)) írója mellett szólanak, mert e paragrafusok csak azon egyháztagnak ismerik el választási jogát, a ki az egyház fenntartásához anyagi áldozattal járul. De vájjon ez e valóságos értelme e törvénycikkeknek, s vájjon, ha ezen értelmet szorítjuk is ki a törvény betűiből, mik ép magyarázhatjuk belé azt, hogy dézmas vagy kepeváltságos helyeken nevezze tehát a püspök, vagy válaszsza az egyházkerületi -gyűlés a papot? Azt hiszem sokkal nagyobb joggal lehet választó annak utóda, kinek birtoka után élvezi az egyház a dézmakárpótlást, vagy a kepeváltsági alap egy részének jövedelmét, mint az egyházkerületi gyűlés vagy a püspök. Ez a jogszerűség természetesen nem jőne kérdésbe, ha még a visszaélhetés is meg lenne szüntetve a módozat által, de vájjon nem ép úgy e módozattal is emberek vinnék keresztül a papválasztást, mint az eddigivel, és ember lehet-e csalhatatlan, ha éppen pápának nevezik is azt ? Midőn hát a jogszerűség még az ily helyeken is az eddig gyakorlatban volt papválasztási módozat mellett szól, azon helyeken pedig, hol egyházi terheket hordoznak a hívek, e jog egyenesen folyománya a teher viselésnek ; ne igyekezzünk természetellenes és jogtalan törvények gyakorlatba vétele, sőt még ajánlása által is elvetni az elégületlenség, a közönyösség magvait. Különben is eltekintve attól, hogy az elődökről a jog átszált az utódokra, nincs egyetlen tagja is az egyház egyetemének, ki némi egyházi adót ne hordozna, mert hisz az országos domesztikának minden egyháztag köteles fizető tagja. Ha hát a hívek áldozata tartja fenn az egyházat ne vonjuk meg azoktól a jog gyakorlatát sem. Mi ugyan magunk között megbeszélhetünk sok mindent, óhajthatjuk ezt vagy amazt, de a hívek seregét soha sem szabad tekinteten kívül hagynunk, mert mi vagyunk érettök és nem ők érettünk, ők képezik az alapot, ők szolgáltatják egyszersmind az építő anyagot, mi csak az építők vagyunk. Az igaz, hogy az építőmester nem kérdezi meg az alapot, vájjon megengedi-e, hogy ilyen vagy olyan épületet építsen reá, nem ül tanácsot az építő anyaggal, mikor építeni akar; de az okszerű építész mielőtt hozzá fogna az építéshez megvizsgálja mégis az alapot, az építési terrenum minéműségét, megnézi az anyagot s ezek tekintetbevételével épít ilyen vagy olyan épületet. S vájjon, ha mint okos építőmesterek megvizsgáljuk a protestantismus taláját és anyagát, fogunk-e merészkedni oly épületnek megalkotásához kezdeni, mely sem a talajhoz sem az építő anyaghoz nem illik. A már nevezett «hivatalos lapban» ugyan, a ^Vitatkozzunk és gondolkozzunk)) vezércikk írója egyenesen kimondja, hogy mostani papválasztási gyakorlatunk merőben evangelium ellenes, mert hisz az apostolok maguk választották a gyülekezetet s abban a presbytereket ők nevezték ki stb., úgy hogy ezt tekintetbe véve, ma az egész protestáns anyaszentegyházban csak a csíkszeredai, ilosvai, detrehemi s még egy pár körlelkész van törvényesen megválasztva, illetőleg kinevezve, a mint mondja a cikkíró. Ügy de presbyteriumai, már e körlelkészeknek sem törvényesen megválasztottak, mert ezeket nem a pap választotta magának, mint az apostolok az ők véneiket, így hát ez egyedül törvényes és evangeliumszerű egyházakban is van törvénytelenség. Fordítsuk csak megtisztelt vezércikk író úr vezércikke cimét, és ^Gondolkozunk — s aztán — vitatkozzunk)), mert ha gondolkozunk, On által a körlelkészek részére ajánlatba hozott külön egyházjog és praktikum vizsga nélkül is rábukkanunk azon igazságra, melvszerint egészen más az apstoli kor és más a mi korunk, és jelenleg fennálló lelkészválasztási módozatunk, erre s egyebekre vonatkozó egyházjogunk, mind a fejlődés hosszas procesussának szüleményei, a mely fejlődés hosszas procesussában pedig nagyobb, mélyebb bölcsességű elmék érvényesítették magukat, mintsem azt egy korányén a mai — bármily nagyra hivatott — kor gyermekeinek megsemmisíteni, avagy csak megváltoztatni is lehetne. Az igaz, hogy ecclesiam semper reformari debet, de csak akkor debet, mikor