Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1890-07-13 / 28. szám
getései a kormánynak engedelmes birodalmi gyűlést hoztak össze Berlinbe, nem volt nehéz meggyőződni, hogy e megrendelt gyűlés mint egy célbavett panique gyümölcse el fog enyészni azon esetleges okokkal együtt, melyek azt létre hozták. Az utolsó választások semmi félreértést sem hagytak fen aziránt. Most az ország szólt és egészen ellenkező nyelven beszélt, mint a mi rá akartak erőltetni. Udvariasan és világosan kiuttasította a nemzeti szabadelvű pártot, a mult ülés választottját és viszavezetve Berlinbe tömörebben, mint valaha a Windhorst által vezényelt légiókat, véglegesen szakított a Kulturkampffal, meggyengítve a háború után kezdeményezett politikát az ultramontanismus ellen. Ez az első lecke amit a nemzeti szabadelvű párt jól megjegyez magának, ha valaha ebből a bukásból feltámad, mely ezt az ügyek vezetésétől mostanában teljesen isolálja. A conservativek rendkívüli módon meggyengülve szinte drágán fizették meg engedékenységöket a szövetségesekkel kötött «cartel» miatt. A kegyvesztés, mely az egyiket sujtá egyenlőn érte a másikat is. Ez a második lecke, mely őket arra tanítja, hogy ne áldozzák fel többé elveiket a pártérdeknek. A mi pedig az ultramontánokat illeti, kik azzal hízelegtek magoknak, hogy egyedül ők képesek a socialismust visszaszorítni és annak gátat vetni, csak nagy nehezen tudták jelöltjeiket megmenteni azokban az erősségekben, melyeket megvívhatatlanoknak tartottak és leveretve Mainzban és Münchenben meg másutt is megértették, hogy nincs egyéb hátra, mint örökre búcsút venni a fővárosoktól és hogy innét néhány év múlva a socialista Colossus győzelmesen fogja tőlük elvitatni legjobban berendezett védműveiket. Nekik szól a harmadik lecke. Ebből megtanulhatják azt, hogy az ész-házasság, melyet kötöttek a demokráciával és a radicalisokkal nem tarthat sokáig ép- azon ész ellenére, mely feltámad ezen egészen conventionalis és érdekszülte összeesküvése előtt a szabad gondolatnak és Syllabusnak. De az utolsó és a legnagyobb lecke az, ami az összes társadalomnak szól, ez a socialismusnak csodás haladása. Németországban ügyes és tanult főnökök által kormányozva, áldozatkész és értelmes sajtó által szolgálva, hajthatlan fegyelem által egyesítve, gyökereit a tömegek szívébe eresztve, fentartva mindenek felett a nyomor démona által, a socialismus egy rettenetes hatalom, 2 millió, sőt nem sokára egy öt millióból álló hadsereg, mely egy napról a másikra veszélybe döntheti és megbéníthatja a másikat. Krupp ágyúinak dörgése semmi e roppant vox populi mellett mely fülébe ordítja a trónnak, tőkének és egyháznak : vigyázzatok 1 A trón meg is értette legalább a maga módja szerint; mint tudjuk egy conferenciát hívott össze Berlinbe, melynek értékét nem becsméreljük. A tőke rugdalózik és duzzog, azt várja bizonyosan míg pisztolyt szegeznek a mellének. A mi az egyházat illeti az kezd mozdulni. De félek, hogy elkésett. A népszerű evangelisatio és belmisszió, a sajtó és szószék, a tanítás és lelkek gondozása által iparkodik azon repedéseket kijavítani, melyeket hosszú évek folytán pusztulni hagyott és törekszik az általános elégedetlenség és társadalmi gyűlölet barázdáiba a testvér szeretet jó magvát hinteni. De ne csináljon magának illasiókat. A mi népünk többé nem keresztyén nép, ha a protestáns címe meg van is. A socialisták eme milliói, kik mindenütt a szabad gondolat és materialismus zászlói alatt haladnak, régi hitvallásukat megtagadták mint túlhaladott álláspontot és csak a kedvező alkalomra várnak, hogy azt a jövő társadalom programmjából kitöröljék. íme a sok közül egy bizonyíték. A legelterjedtebb socialista hírlap hasábjairól idézem ezt, mely Drezdában Németország legprotestánsabb tartománya központján jelenik meg. «Egy vallásos irány, így beszél a kegyes újság— irány, mely a nazarethi zsidó bölcsnek, ama gondolkozónak hamisan magyarázott tanaihoz csatolja magát, azt igyekszik a munkásokkal elhitetni, hogy ama bizonyos elmebeli betegség a mit megelégedesnek hívnak, valami isteni és Jézus által tanított dolog. Más körök, minők a polgári körök, a munkások közt egy baromi megelégedést (eine viehische Zufriedenheit) igyekeznek fentartani. Ámde a megelégedés a bűnök legroszabbika. Semmi elbutítás, semmi szeszes ital, semmi erkölcsi romlottság nem képes egy népet jobban hátravinni, mint a megelégedés. A megelégedés a szellemi elaljasodásnak, a mélyen sülyedt és elkorcsosult emberiségnek kifejezése. Egv oly munkás, kinek hiányzik maga és családja számára a fentartásra szükséges dolog, és mégis elégedettnek érzi magát, a bolondok házába való ép úgy, mint az a másik, ki magát fejedelemnek képzeli, halálos Ítéletet mond stb. Mind a kettő ugyanazon őrültség mely egymással a végletekben találkozik.» A többit engedjék el önök. De ne feledjék, hogy ez a mindennapi kenyér, a melylyel munkásaink háromnegyedrésze táplálkozik, hogy alig kerülnek ki a vallásos oktatás alól és az apai házból, a mi ifjaink kényszerítve vannak arra, hogy ez atheista és engesztelhetetlen bölcsészet mellett vagy ebben állást foglaljanak ; becsüljük két millióra legalább az ily értekezések olvasóit és önök megítélhetik a jövőt mely reánk vár, ha ... Adja Isten, hogy a kiknek fülök van a hallásra, hallják ! A lipcsei kitűnő tanárnak Delitzsch Ferencznek halála ujabb csapást hozott a theologiai tudományra és a prot. egyházra, mit az annyi egymástkövető gyász és veszteség úgyis eléggé megviselt. Egy közmondásos eruditióval bírt, mely őt a legváltozatosabb munkákra képesíté, minő például /m-e, a finom észrevételeknek e kedves csokra a színek, virágok, bor, ifjúság, szépség, szerelemről. Jellemét képezé a mély benső vallásosság, a fáradhatatlan tevékenység, mely csak véglehelletével állt meg. Delitsch bizonyára korunk legmunkásabb theologusa volt. Még a zsidó írók által is a kor első hebraistajául volt elismerve. Az uj-szövetségnek általánosan ismert héber fordítása elég bizonysága ennek. Hosszas munka és az Izrael népe iránt való rokonszenves indulatból készült emlék ez, mely kiindulási pontját képezte az egykori vallásos ébredésnek. Az e munka által eszközölt mozgalom a zsidó nép között úgy látszik csak kezdet volt. Ki mondhatná meg, hogy hol íog megállapodni? Csudálatosan érdeklődött Delitzsch a virágok iránt és ez volt indirekt oka halálának. Elment Hollandiába, hogy ott tanulmányokat tegyen a sárga jácintról, melyet mindenek közt legjobban szeretett ; itt a tengerbe vett hideg fürdés után nagyon meghűtötte magát és ez okozta a kitűnő tudós halálát. Sírja lelett kartársa és barátja Luthardt fejezte ki a közbánatot, mit halála keltett az egész evang. egyházban és a kitörölhetlen barázdát mit Delitzsch termékeny és áldott munkássága hagyott a történetben. E nagy tudós befolyása volt munkás egy fiatal zsidó rabbi megtérítésénél, kinek megható sorsát és életrajzát a következőkben közlöm önökkel: Goldstern Izrael született Lembergben ultra-orthodox szidó szüléktől. Miután rabbi lett megvalósította a kegyes zsidócsaládnak legfőbb óhajtását. Tanulmányai végeztével elindult hogy beutazza Németországot. Épen Drezdán át akart visszatérni szülő városába mikor a Lipcse és Drezda közti közbeneső állomáson egy idegen lépett