Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-07-13 / 28. szám

feledné ki kellene törülni az irás e szavait: «szánom e sok aságot.» Manning biboros ujabban úgy fejezte ki magát, hogy a radicalis socialismus által sem fog desavouáltatni : «A tőke túlsúlya — mondá •— azon tényből is kitetszik, hogy száz munkaszünetből alig öt vagy hat végződik a munkások javára. Függésök annyira teljes, a gyermekek és gyenge nőkből álló családok nélkülözése oly elviselhetlen és oly parancsoló, hogy a holt tőke és az élő tőke közti harc nagyon egyenlőtlen ; az ekonomisták által hánytorgatott szerződés-szabadság pedig épen nem létezik. Ily körülmények közt nem kötelessége-e az egyháznak védeni a munkásokat, a kik az emberiség közgazdaságát teremtik ?» Amerikában Gibbon biboros, aki a Vatikánnal visszavonatta a «munka lovagjaira» kimondott kárhoztatást, és aki megakadályozta, hogy Henri George híres könyve valahogy az Index-be ne jusson, ezt irta: «Mint általánosan tudva van a jövő nagy kérdése nem a háború, kereskedés, vagy a financiák kérdése, hanem a tömegek és mindenek felett a munkások állapotának javítása leend; igen fontos tehát, hogy az egyház e kérdés legemberibb oldalát kezébe vegye és támogassa azokat, kik jogot követelnek azon tömeg számára, mely az emberi családnak testét alkotja.» (Folyt, köv.) Baksay László. Zeng a harang. (Ajánlva főtiszteletű Szász Károly püspök urn.ik.) Zeng a harang, cseng estimára, Zendül az ének, zeng a hála; Mély buzgóság, hit és alázat: Tölti bé most ezt a szent házat... . Téged imádunk áldva itten, «A Sionnak hegyén Úr Isten!» Lelkünket hogyha bánat tépi: Oly jó megenyhülni itt néki; Kezünk imára összetéve Száll szívünkbe üdv égi béke; Te élsz és munkálsz szíveinkben «A Sionnak hegyén Úr Isten!» Ha ostoroz a vész az élet, Oly jó segélyül híni téged ! Ha reményeink füstbe szállnak : Nálad valósulást találnak, Te, csak Te vagy úr mindenekben «A Sionnak hegyén Úr Isten !» Ha keressük lételed hol van ? Beszélsz égő csipke bokorban; Ott ragyogsz a napban, virágon Lelked ömlik szét a világon, Egyformán vagy nagyban kicsinyben «A Sionnak hegyén Úr Isten!» Ha kedveseink sírba szállnak S átadjuk magunk néma gyásznak Gyógyirt adsz a szív mély sebére, Ránk mosolyg a hit hajnal fénye, S egyesülünk Véled a hitben; «A Sionnak hegyén Úr Isten!» (Jármi) Kosa Ede. BELFÖLD. Püspöki látogatás a vértesaljai egyházmegyében. (Folytatás.) Ragyogó szép májusi reggel derült ránk másnap, a sárkeresztúri gyülekezetre örökké emlékezetes vasárnap, május n-én. A paplaktól a kissé távol eső templomig két oldalt fehér ruhába öltözött hajadonok s a főpásztor útjára virágokat szóró iskolás gyermekeink s a helybeli tűzoltók sorfala közt vonultunk be pontban 9 órakor az egyszerű, de ez alkalomra zöld lombbal, virággal kedvessé varázsolt Istenházába, mely nemcsak hogy egészen megtelt, de épen szűknek bizonyult a szomszédos községekből is ide zarándokolt nagy közönség befogadására. Vasárnap reggel lévén, püspök úr előbb hosszabb könyörgést mondott s csak azután fordult a gyülekezethez a szokásos apostoli üdvözlettel és főpásztori beszédével. Szavai, intelmei, ha kissé fájók voltak is talán egyesekre, mélyen bevésődve maradnak mindnyájunk szívében s hiszem, hogy meg is termik a kívánt gyümölcsöket. A mi jó és dicsérni való van bennünk, mint : a hívek buzgó templomlátogatása, áldozatkészsége, a magános istenitisztelet gyakorlása, a csáládi élet tisztasága, mind erről dicsérettel emlékezett meg beszédében; ámde itt sem mellőzhette hallgatással a népünk magán és egyházi életében mutatkozó fogyatkozásokat, sőt égető bajokat, minők: a nagy egyházi adóhátralék, a gyermekek nagy halandósága, az élelmességből származó hibák és egyéb erkölcsi bajok. Bizony ezek felemlegetése, még ha oly kiváló tapintattal történik is, fájón érinthet sokakat; de a vallás és erkölcs fő tanítómesterétől méltatlan dolog volna azt kívánni, hogy leplezgesse a hibákat s dicsérjen ott is, hol intés, vagy épen dorgálás a tiszte. Hadd álljon itt e beszédből is egyelőre csak a következő szép bevezető rész: «Utam, mint a délután alkonyatra hajló nap, mindinkább siet vége felé ; de mint a piros alkony, szebbé teszi a napot, ha felhőit megaranyozva áldozik le : úgy az én utam is, mely már a harminckettedik gyülekezetbe hoz, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumárólmintha utolsó óráira tartotta volna legszebb pontjait, a melyekben fényét és melegét összepontosítja.» A templomból kijövet ott csoportosult az egész gyülekezet a paplakig vezető úton, hogy még egyszer szinről-szinre láthassa Istennek amaz emberét, kinek ajkairól oly csudálkozva hallotta azokat a dolgokat, melyek az ő békességére valók. Még a délelőtti órákban végbe ment úgy az iskolák megvizsgálása, mint a presbyteriummal való tanácskozás. Istennek hála, sem a tanügy, sem az egyházi élet körében nagyobb hiányokat nem talált a püspöki visitatió; a mik mégis megvannak, idővel majd segítünk azokon, Isten segedelmével. A presbyteri gyűlés végeztével egy hitbuzgó presbyter, népünk kedvelt poétája : Sallai István, meghatott hangon s ékes verssorokban fejezte ki gyülekezetünknek a főpásztor magas személye iránt érzett mély tiszteletét és szeretetét. A hivatalos teendőket ekképen befejezve, kedves vendégeink szerény asztalunkhoz ültek s kedélyes, sőt tréfás beszélgetés közt folyt le az ebéd. Mint házi gazda, örömmel ragadtam meg az alkalmat, hogy poharat ürítsek azért a rendkívüli férfiúért, a ki az «ora et labora !» jelszót tűzte ki élete vezérelvéül s azt a legteljesebb mértékben meg is valósította. Laky kollégám viszont