Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-07-13 / 28. szám

új vármegyeházához, szóval nyilt utcában s homlokza­tával délnek néz. A látogatóra kellemes benyomást tesz már maga az intézet külseje, mely elég magas fallal és magas ablakokkal van építve. A kapun belépve, a balkéz felől levő kisebb szárny épületben van a miskolci ev. ref. egyház négy osztályú elemi leányiskolája, 2 tanterem­mel, 2 férfi- és egy kézimunkát tanító nő-tanítóval s az egyik tanító lakosztályával berendezve. A bemenettől jobbra vannak az egyházkerületi felsőbb leánynevelőintézet helyiségei; még pedig elől egy szé­les (2—3 méter széles) oszlopos tornác, ezen belül a háló-, dolgozó-, étkező-helyiségek ; egy-egy nagy téres és ugyan magas, tehát jó, egészséges levegőjű szobában iö—16 ágy s mindenik mellett egy-egy szekrény, egyik oldalában ruha fogas, másikban nyitott fiókok könyvek, ruhaneműek stb. számára. Ezek mellett a nevelőnők nappali és dolgozó szobái; mert éjjelre a nevelőnők, a leánykákhoz vannak beosztva s ott hálnak a növendékek között. Azután van az épület sarkszobáiban a konyha és annak legszükségesebb helyiségei : kézi kamara, nő-cseléd szobája stb. Azután következnek, az épület szárnyában a tantermek : igazgatói iroda, zongorázó terem stb. Ezentúl külön épületben az igazgató családi lak­osztálya s ennek egyik végében ismét lakószobák taní­tónő felügyelete alatt. Ezen épületek előtt téres virá­gos, parkszerű udvar, ülőlócákkal s az udvar közepén jó és bő vizet szolgáltató kerekes kúttal, hátul az igaz­gató lakása megett ismét kert, zöldséges, fás; szóval a higiénia kívánalmainak teljesen elég van téve. Midőn belépünk (jun. 24.) épen a felsőbb leány­nevelőintézet első osztályának vizsgája tartatik. A nagy terem úgy van berendezve, hogy egyik oldalon meg­felelő számú s a neveléstan kívánalmainak megfelelő padokban elhelyezkezkedtek a vizsgáttevő leányok (I-ső osztály, 22-en); másik oldalon ülnek az anyák, nővérek­nagynénik stb. 25 — 30-an ; középen van a zöld asztal s ennek jelső végén fötiszteletű Kún Bertalan püspök úr méltóságos *alakja s szelíd atyai jóságot tükröző arca tűnik szemünkbe, a ki kitart és (bár gyengélkedő álla­potban van) 9—V8 i-ig és 3 — V2személyesen ve­zeti a vizsgálatot. Kérdez, magyaráz, egy-egy alkalmi történet vagy adoma közbeszurásával, melyet a leány­kák mohón lesnek szívjóságot tükröző arcáról és ajkai­ról és felderíti a lankadni kezdő kis sereget. Mellette az intézeti igazgató (Tóth Pál), a kit az Isten épen ez állásra teremtett. Természettől oly nyájas, szíves, ked­ves modorú ember. Ha ő mosolyog, az egész leány­sereg mosolyog; ha az arca elborul, minden leány félve húzódik meg. Szemével és szemének egy pillan­tásával kormányoz. Mellette dr. Halász a számtan, mér­tan stb. tanára, és Seltenreich Emma és Torkos Etelka, kik mind hivatásuknak élnek, valamint Kenyeresi Mariska, ki a kézimunkát tanítja. A vizsgálat énekkel, a 77-dik dicsérettel (Isten kezét mutatja) vette kezdetét. Mily szokatlan, de lélek­emelő látvány volt ez én előttem, a ki a közös, az állami iskolák ünnepélyein szinte megszoktam már azt a közönyös, lehangoló kedélyállapotot, mely aztán vé­gig vonul minden ilyen «közös» iskolai ünnepségen! Itt meg ének és utána ima ! Igazi kálvinistás szokás és szellem. Vallásosságra hangoló mozzanatok ! A püs­pök, az ének, az ima, a vallástaniak kikérdezése ! Ah ! mily szép kép! Oh, mily kellemetes látvány! De az egész vizsgálaton valami szokatlan, kellemes érzés tart fogva ! Hiszen ilyennek csak képzeltem én a reform. felsőbb leányoktatást! És ez olyan egészen, a milyen­nek képzeltem. Kenyeresi Mariska k. a. bevezetett aztán a kézi­munka kiállítási terembe. Persze! nem értettem jóformán semmihez. Ide egy szakértő mama kellett volna. De ő azért asztaltól asztalhoz vezetett s nyájasan mutogatott és magyará­zott mindent. Ez az I. osztály kíálllítása : harisnyakö­tés, horgolás stb. ez a II. osztályé: kézihimzés, hálózás recehimzés, divattárgyak és így tovább fehér hímzés, varrott mintakendő, ez meg a kalotai varrottas! itt meg minták a fehérvarrásra. Még a foltozásra is. Köszönöm a kalauzolást! Ilyennek gondoltam én egy jó nevelő­intézetet. Egy apa. TÁRCA. A pápaság jövője. Laveleye Emil után. (Folytatás.) XIII. Leo jubileumán Victoria királynőt is megha­jolni láttuk ő szentsége előtt. Ha a pápaság hivatalos lapjának hitelt adhatunk, a királynő még azon óhajtá­sát is kifejezte : «vajha a katholicus vallás mind nagyobb elterjedést nyerne a roppant kiterjedésű britt biroda­lomban.)) Egy külön küldött által egy arany mosdó tálat és korsót ajándékozott neki ily felirattal : «A sa Sainteté le pape Leon XIII, de la part| de Victoria R. I. i888.t) Éz előzékenységnél fogva a conservativ miniszter elérte azt, hogy kinyerte a pápától a ((mezei­birtok tervet» kárhoztató bullát, melyről fölebb is szól­tam, ki azon reményben, hogy tán egy angol követsé­get is nyerhet a Vatikán számára, vagy később eltávo­líthatja Angliát Olaszországtól, azt kiadta. Hogy pedig a pápa támogatását biztosítsák az irlandi viszkövetelések ellenében, a tory minisztérium a mult esztendei ülések végén (1889. julius) odáig ment, hogy ígéretet tett, hogy Dublinban egy kizárólag katholicus egyetemet állít, habár a mostani egyetem mindenféle felekezetek előtt nyitva áll. A pápa tehát az irlandi állapotokban Anglia által bíróul van elismerve. Franciaországban a parlament többsége és a sza­badság barátai óhajtanák az állam és egyház külön­választásának rendszerét, mint Amerikában, azt a rend­szert, melyet a francia forradalom decretált és ami a Napoleon concordatumának megkötéséig fenállott. De a republikánusok visszarettennek e rendszabály előtt, mert azt hiszik — és pedig méltán — hogy a köz­társaság legyőzetnék abban a harcban, amelyet a pápa és a clerus ellen kezdenének. Ausztriában a clerus befolyása elég nagy, hogy visszaállítsák a felekezeti jellegű iskolákat és hogy a tanítást az egyházi igazgatás alá visszahelyezzék, mint régen volt. Ugyanakkor a keleti szertartású szlávok közt egy tevékeny propaganda működik, hogy vissza­vezesse őket a kath. egyház kötelékébe, biztosítván őket a görög orthodox liturgia megtartásáról, sőt a papok házasságáról is, mint az már a görög-egyesült egyháznak megengedtetett. Spanyolországban, habár néha a liberálisok jutnak hatalomra, a püspökök hatalma még olyan, hogy a türelmetlenség dogmája a polgári hatóság által alkal­maztatik és a protestanistnus nyilvános gyakorlása szigorúan tiltva van. Az autodaféknek is még időnként

Next

/
Oldalképek
Tartalom