Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1890-06-29 / 26. szám
ISKOLAÜGY. A zsinati tanterv-revisio kérdéséhez. E becses lapoknak f. é. januári számaiban figyelemre méltó sorok*) láttak napvilágot a küszöbön levő zsinati tanterv-revisio tárgyában. E nagy tárgyismeretről tauuskodó cikkek több oly kérdést feszegettek, a melyekhez hozzászólani — miután mindeddig magamnál hivatottabbak szavát hiába vártam — kötelességemnek tartom. Arra ugyan nem vállalkozhatom, mint a fentnevezett igen tisztelt cikkiró úr, hogy az összes tantárgyak helyesebb beosztására nézve véleményt mondjak — ettől ismeretköröm korlátolt volta eltilt — csak azon tárgyak tanításához legyen szabad hozzászólanom, melyekkel mindennap foglalkozom s azon kérdéseket érintenem, melyek ezekkel szoros kapcsolatban vannak. Először is azon üdvös célzatú indítványra hívom fel intéző köreink figyelmét, mely egyik utóbbi érettségi biztosokból álló enquetten oly általános helyesléssel találkozott. Értem Beöthy Zsolt dr. egyetemi tanárnak a középiskolai tanítás nemzetiesebbé tételét tárgyazó javaslatát, melyet az érettségi vizsgálati biztosok nagy része magáévá tett. El van e javaslatban mondva, hogy a hazai történelem, földrajz és irodalom tanítása középiskoláinkban nem elég intensiv arra nézve, hogy a középiskolai tanuló ifjúság szivébe a nemzeti érzést elég szilárdan beleplántálhassa s kívánatos, hogy esetleges tantervmódosítás alkalmával a tanügyi kormány e bajon lehetőleg segítsen. Nem akarok részletesen foglalkozni azzal, hogy mi az alapja e fontos javaslatnak, mert azt hiszem, mindenki előtt szembeötlő lehet, hogy ifjaink a magyar históriával csak két évben (a III. és VIII. osztályban), Magyarország földrajzával egy fél évben, magyar irodalommal ugyancsak egy évben, tehát a szorosan nemzeti irányú tárgyakkal egész gimnáziumi pályájuk alatt (90 + 90 + 50 + 90) 320 órán át, vagy ha ideszámítjuk a grammatikai és stilisztikai oktatásnak e körbe tartozó csekély részét is, összesen 400 órán át foglalkoznak, holott a görög-római életnek és szellemnek ismertetésére közel 2000 óra esik. Vegyük még ehhez az órák beosztásának aránytalanságát is, hogy például a III—ik osztály, tananyagában, a mely osztályt találóan nevezhetnénk a gimnázium legkozmopolitább osztályának — Arany «Toldi»-jának tárgyalásán és a stilisztikának «az irály magyarossága» és «magyaros verselés» cimű paragraphusainak tanításán kívül semmi nemzeties elemet nem találunk; mert hát a tropusok és figurák, szabatosság, jóhangzat stb. cimű paragraphusok alattiakat változatlanul el lehetne tanítani valamely német vagy francia gimnáziumban is, még a példák közül is csak egy néhányat kellene megváltoztatni. Csaknem ehhez hasonló szomorú képe van az V. és Vl-ik osztály tananyagának. Itt a világhistoria járja. Magyarország történetére alig jut néhány lapocska s még jó, ha ezekeket is — mint úgy is ismerteknek vagy majd később megismerendőknek föltételezetteket •— el nem hagyják. A magyar nyelv cégére alatt pedig előkerül az a famosus «szerkesztéstan», melyet szerencsére a mi tantervünk elmellőzött, mert a mi szükséges belőle, az úgyis megvan a rhetorikában, a többi pedig nem egyéb sallangnáí: egy kis logika és egész sora a tartalmatlan németes kategóriáknak. Ebben természetesen nagyon kevés a magyar szellem. Jó szerencse, hogy *) Korda Imre: Középiskoláink tanterve. 7. 1. Arany balladái egy kis nemzeti szellemet öntenek e két sivár esztendő tananyagába, a melyek kozmopolitikus irányának jegét csak nehezen képes a poétika, majd meg az irodalomtörténet és hazai história tanítása felolvasztani. A mi intézeteink e tekintetben is szerencsésebb berendezésűek, mint az államiak, mert a poétika már a VI. osztályba, az irodalomtörténet pedig a VIL-be vétetett föl. Nálunk is elég áldatlan irányú azonban nemzeti nevelés szempontjából a IV. és V. osztály tananyaga. Két évig csaknem kozmopolitizmusra vannak növendékeink kárhoztatva 14. és 15. évükben, éppen azon korban, mikor az életerő hatalmasabban kezd izmosodni s a képzelet működését az értelem biztosabban kezdi szabályozni. Ez nem jól van így. Bizony e tekintetben is tanulhatnánk valamit azon nemzettől, melyet csaknem minden téren mintául szoktunk felemlíteni, de nem egy szersmind követni is. A hidegvérű angoloknál mindenfajta iskola minden osztályában az elemi iskola sillabizáló tanulóitól kezdve föl az egyetem és tengerészeti akadémia legfelsőbb évfolyamáig mindenütt tanítják minden évben az angol nép és föld ismeretét. Talán innen van, hogy az angol távol Indiában és Amerika legelrejtettebb zugában is angol marad, mert anynyira belé van oltva a saját nemzete és annak intézményei iránt való föltétlen ragaszkodás, hogy sem idő, sem távolvág ezt belőle ki nem irthatja. Csak sajnálkozással hasonlíthatjuk össze e tekintetben a mi iskoláinkat az angolokéival! Ezért töltheti el a tanügy minden munkásának lelkét örömmel Beöthy említett felszólalása, mely a kormány figyelmét oly előkelő helyről hívta fel középiskoláink ez anomaliájára, mert bizton hiszszük, hogy az a figyelmeztetés, a mely ily illetékes körből hangzik, nemcsak akadémikus jellegű, hanem valósításra is számíthat. Hiszszük, hogy már a legközelebbi állami tantervmódosítás is figyelemmel lesz e körülményre s lehetőleg megerősíti a nemzeties irányú nevelést középiskoláinkban. De, ha ezt hisszük és reméljük, vájjon helyeselhető-e az a felfogás, melyet a soraim elején érintett cikk iránya vall, ki azt akarja, hogy a küszöbön lévő zsinati tanterv-revisio alkalmával az egyöntetűség kedvéért a magyar nyelv és irodalom tanításában fogadjuk el tökéletesen az állami tantervet, azt az állami tantervet, a mely — mint fennebb kimutattam — nemzeti irány tekintetében messze mögötte marad a miénknek; azt az állami tantervet, a melylyel éppen ebben a tekintetben maguk az állami intézetek tanárai sincsenek megelégedve, **) az érettségi vizsgálati biztosok nagy többsége pedig határozottan elitélt. Vegyük be — úgymond — mi is azt a tartalmatlan (ezt én mondom) szerkesztéstant, tanítsuk mi is csak a VIII. osztályban 1 évig (helyesebben 7 hónapig) a nemzeti irodalomtörténetet és akkor majd lehetséges lesz az állami iskolákból a felekezetiekbe és viszont akadály nélkül átlépni. íme a tanítás ideálja ! Átléphetnek egyik iskolából a másikba. Mintha bizony az iskolák íokelléke az egyöntetűség volna. Eszembe jut erre egy Bach korszakbeli «Studiendirector»-nak egyöntetűséghajhászó eljárása, ki azzal dicsekedett, hogy az ő tankerületének összes gimnáziumaiban ugyanazon tantárgyat, ugyanazon tankönyvből, ugyanazon módszer szerint tanítják, sőt meg is mondta, hogy egy bizonyos időben az összes gimná**) A tanári körök jó része úgy nyilatkozott, hogy helyesebb volna a magyar irodalomtörténetet a 7. és 8. osztályra osztani be. L. Középisk. tanáregyl. Közi. 1885. évf. — A fiumei tanári kör táviratilag üdvözölte Beöthy Zsoltot említett javaslattételéért. E. A.