Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-01-19 / 3. szám

szeretne állíttatni a budapesti tud. egyetemen. A Stöcklféle álláspontot jelesen világította meg Weber, boroszlói bölcsészettanár. Stöckl szerint a protestantismus csak is «az egyháztól s az egyházi tekintélytől való szakadás, melylyel előbb utóbb maga a keresztyénség megy veszendőbe.)) Persze, hogy a Stöckl, Klinger, Simor, Schlauch (az utóbbi 3) gazdag magyar javadalmakon dúslakodó, Rómát és Bécset imádó tábora szerint csak egyedül a római hit a keresztyénség. A 3-1'k példány Norrenberg. Ez a díszpéldány. «Az irodalom egyetemes története» című munkájában az általunk átalánosan ismert, közvetlenül bizonyos dolgokat vagy elmellőzi, vagy teljesen elferdíti, hogy olvasóinak «kész anyagot)) nyújtson; mert pl. a modern idő szabad gondolkodóit az oltár szolgái mellőzhetik. Nagy gonddal ir «a vidám, istenfélő középkorról)) ; Hohenstaufi Frigyesről, a modern állameszme első hordozójáról azt mondja, hogy megrontotta a középkort absolutistikus hajlamaival, inkább volt saracen, mint keresztyén; az albyak üldözését a spanyol királyokra fogja ; a középkori boszorkány-pöröket, IX. Gergely, XXII. János és MII. Incze közös productumait esztelen protestáns ráfogásnak mondja; Dante «tévedését» hazája iránti határtalan szeretetének tulajdonítja. Szerinte: a francia forradalom oka az egyház leigázása, «a zsarnokság, forradalom csakis a chisma s a haeresis szüleménye; a renaissance «irodalmi mese;» a reformatiót a ker. élet lazasága követte, mely siralmas állapotot a tridenti zsinat szüntette meg. II. Frigyes és II. József vandalok ; a protestantismusban nincs hely a költészet számára. (Azért voltak például Magyarország legnagyobb költői is protestánsok : Kazinczy, Csokonay, Kölcsey, Petőfi, Tompa, Arany ! stb.) Szerinte Shakespeare katholikus, Weimar rosz életű cimborák asyluma; Lessing nyugtalan bolygó zsidó. Goethe és Schiller barátnőit lerántja s a két nagy költőben szerinte «nem volt jóakarat az igazság (már t. i. a katholicismus) felismerésére.)) .. . Ilyen «a kathol. irodalmi vizsgálódás uj korszaka!» A 4-ik díszpéldány a ferdítés terén az angol konvertita Marshal. «A ker. missziók történetében)) egy húron pendül az előbbiekkel. A kathol. misszionáriusok mint vértanúk, mintaképei a szentségnek, angyali vallásosságnak ; a protestánsok ellenben a testi vallás és az erkölcstelenség (!) szolgálatában állanak. Aztán pl. Indiában a prot. ágens 40-szer többe kerül, mint a kathol., a Ceylonra fordított költség több mint a földkerekség kath. miszszióina'k költsége. A keresztyénség diadalában semmi része nincs a bibliának. (Risum teneatis !) Hanem emberére is akadt. Warneck kimutatja, hogy a kathol. misszió évenként 16, azaz 25 év alatt 400 millió márkába került; Ceylon missziója pedig 40 év alatt csak legfellebb 15 millióba. Marschal szerint Japánban 1 millió volt a r. kath. és 50 év alatt ugyancsak 1 millió a vértanú: tehát mindenik vértanú is egyszersmind ! stb. Bizony, bizony itt az ideje, hogy körülnézzünk saját hazánkban; mert a felsorolt díszpéldányokhoz liasonló történelmet idomító és csiszoló imfulás és nem imfulás írókkal, itt is egyre-másra találkozunk! Az ötödik cikk: «Á házasság-jogi reform)) Sztehlo Kornéltól. (71—80 lap.) A reformatió fölébresztvén az állami öntudatot is, ennek következménye volt az állami házassági jog keletkezése, mely a házassági intézményt a felekezeti igények befolyásától felszabadítva, mindenütt a házassági jog egyöntetű egységes rendezése felé törekszik. Hazánk e tekintetben még az átmenet korszakában van. Nálunk csak államilag elösmert felekezeti házassági jogok vannak s ezek kifolyása a jogbizonytalanság. A szerző ezért a kormányt vádolja, mely inkább eltűri a legnagyobb rendetlenséget, a legnagyobb visszaéléseket (?) mintsemhogy a vallási békét megzavarni engedje. Á kudarc, melyet néhány évvel ezelőtt a keresztyén-zsidó polgári házassággal vallott, még inkább elkedvetlenítette őt Sürgeti szerző ennek dacára a a házassági jog állami rendezését. Még pedig az állam teendője a házasság felbonthatóságának és a házassági bíráskodás kérdésének rendezése lenne állami szempontból, tekintet nélkül az egyes vallásfelekezetek jogelveire. Ha a polgári házasság ellen az a kifogásunk van, hogy ez népünk jogéletének múltjában nem gyökerezik mondja, a házasság felbonthatósága ellen ezen kifogással nem élhetünk. Ott látjuk ennek nyomait Sz. István törvényeiben (Lib. II. cap. 28.); negyedfélszáz év óta be van hozva a protestáns egyházakba, már régibb idő óta a görög keletieknél, gör. katholikusoknál és a zsidóknál. Harcol a házasság jelbonthatásának megengedése mellett. Nem lehetvén ugyanis a keresztyén házasságot a kánon-jog uralmának alávetni, az opportunitás azt kívánja, hogy maga a magyarországi kathol. clerus oda törekedjék, hogy a házasság intézménye egy semleges hatalom — az állami — alá kerüljön. Nagyobb volna a házasság jogbiztonsága. Kevesebb lenne a kathol. egyházból való kitérés is... Az egyházi bíráskodás legnagyobb hibája, hogy eljárását és Ítélkezését felekezeti szempont befolyásolja.. . Ez a lényege Sztehlo cikkének. Én alig hiszem, hogy a hatalmas róni. kath. clerus miatt, ezt az «állami rendezést)) egyhamar megkisérleni merje úgy a kormány, mint a törvényhozás; de még azt se, hogy a mit a prot. egyházi bíróságokról ír, (melyeknek meg van a maguk fegyelmi hatósága s aligha kevésbé szigorú, mint az állami,) megköszönjék a protestánsok. Csíki Lajos ((Istenitiszteletünk reformjának kérdéséhez)) szól a 6-ik cikkben (80—96. lap.) Bevezetésképen megemlíti, hogy a külföldi református lelkészek panaszolják, hogy a reformátusok istenitisztelete sokféle, nincs benne egység, száraz, hideg, hogy nem egyéb mint a lelkész hosszú monologja (?), hogy nagyon is előtérbe lép abban a hitszónok egyénisége. Elmondják, hogy a mi a róm. kath. egyházban a reformáció előtti korszakában tisztán evangvéliomi, ahoz nekünk is jogunk van... Csak lassan az eflele kísérletekkel, uraim! mert azoknak a kathol. szertartásoknak a behozatalával talán az érzékekre jobban ható lesz kultuszunk ; de úgy is találunk velők járni, mint az anglikánok a ritualismussal ! A reformálandókra térvén : fájlalja Csíki, hogy nem szerepel önálló liturgiái alkotó rész gyanánt a bibliaolvasás. Felhoz egy nagy egyházat, hogy abban miként olvassák a bibliát... Bizony másképen kellene azt olvasni. De hát ott abban a nagy egyházban kellett volna legelsőben is fölemelnie szavát! Hibáztatja és igen igen helyesen a diktálást, melyet csak Arrán sziget celta lakói kis templomában hallott 1876-ban. Eltörlendőnek tartja az ünnepek harmadik napját, hiszen sem Kálvin, sem Zwingli és Krisztus legkevésbé parancsolja az ünnepeket ; angolok, skótok stb. a nagy szigorral megtartott vasárnapon kívül más ünnepet nem tartanak. Én ennek a 3—ik napnak nem vagyok valami nagy ellensége; csak is kinövéseitói óhajtanám megtisztítani. Népünk — kivált a tiszai részeken — nagyon ragaszkodik hozzá s vigyázni kell: nehogy mi magunk, papi elem szoktassuk el a népet a templomtól! (Vége köv.) H. Kiss Kálmán.