Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-06-22 / 25. szám

örömét fejezte ki a felett, hogy az egyház minden adósságaitól megszabadult, az egyházi épületeit is jókarban tartja. Végül több, kisebb s nagyobb fontosságú ügyre nézve atyai bölcs tanácsokat hangoztatván, az egész gyülekezetre Isten áldását kérvén, a szíves fogadásért köszönettel mondván: búcsút vett az egyház elöljáróitól. Ebéd után két órakor, hosszú kocsisor mellett elindult püspök úr Zámolyra. A Yértés lábainál, Fehérvártól egy órányira fekszik Zámoly. Nyugatról, északról eredő koszorúzta bércek körítik, melynek rejtekében őzek, szarvasok ütöttek ősi tanyát. A balzsamos lég, mely az erdők, ligetek öléből fuvall, csókolódzva lombjaival s az alattuk elterülő puha pázsit szőnyeg virágával, üditőleg hat a szemlélőre és a vidék bája, szépsége leköti, megragadja a figyelmet. A határnál a község jegyzője,w

bent Kontra Imre lelkész ékes szavakban üdvözölte Ő méltóságát, majd az izraelita hitközség tisztelgését fogadta, A templomban, hol a gyülekezet kicsinye, nagyja mind jelen volt, elismerőleg szólt a hívek buzgóságáról, áldozatkészségéről, de felemlíté hibáikat, fogyatkozásaikat is. «Mint a vidék, melyen járok — kezdé beszédét püspök úr — túl a Dunának, hazánk e tündérkertjének fehérvármegyei része, változatos s mégis egymáshoz hasonló képet mutat mindenütt: úgy e szép vidék kebelén élő nép, az én gyülekezeteim is. Mint egy tőről fakadt hajtásai egy élőfának, erdővé bokrosodva, mind egyforma, mégis mind különböző — úgy e tősgyökeres magyar nép, a XVI. században a reformatió elveinek megnyerve, a XVII. és XVIII. században, az üldözések és boszantások közt is hitében megmaradva, a XIX. század szabadelvű felvilágosodásában — az üldözésekből a szabadvallás gyakorlat élvezetébe lépve — az emberi s kivált a magyar természet szerint, alább hagyva buzgóságából, bizonyos közönyösségbe merül, de ha abból felrázzák, kész ismét buzgólkodni, tenni, áldozni, mint az előtt. Kivált ha jó helyről, alkalmas időben, s szeretetteljes megnyerő modorban jő a buzdító, vagy akár áldozatra hívó szó. Ilyenek az én vértesaljai gyülekezeteim is, s azt hiszem, ez általános kép vonásaiban, melyet én magamnak felölök alkottam — nagyjában ti is meg fogjátok találni a magatok arcvonásait. Mert a ti atyáitok is átmentek azokon a megpróbáltatásokon, melyek a mult században a magyar protestáns egyház egy részét sem kerülték el. De mivel többé háborgatásokat nem szenvedünk, miért volna — gondolják némelyek — őrizni kerítéseinket, melyeket senki meg nem támad, sem erőszak nem zörget kapuinkon, sem lopó ki nem ássa falainkat. Jól tudom atyámfiai! hogy ti őrizitek templomotok kerítések, építitek annak falait, szeretitek annak belső világát. Őrizitek kerítéseit, mert mindnyájan szilárdan álltok atyáitok hitében s protestáns jogotok megtartásában el nem szunyadtatok. A családi élet tisztaságát megőriztétek. Építitek falait, mert egyházatok szükségeit buzgón fedezitek. Szeretitek belső világát és ennek bizonysága a népes templom. Mindezeket tudom és örömmel ismerem el, de látok hiányokat is. Az iskoláztatást nagyon elhanyagoljátok, gyermekeiteket a munka ideje alatt nem az iskolába, hanem a szöllőbe, kukorica földre külditek. Ebből egy nagy rossz következik, a fogékony gyermek a neveletlen munkásoktól a trágár beszédeket eltanulja j és csupa hetykeségből folytatja. Kifogni a gyermeket az iskolából és ilyen iskolába adni a legnagyobb bűn, mit szülők gyermekeik iránt elkövethetnek. Gyermekekről szólunk. Anyakönyveteknek híjjá van. Az utóbbi tiz évben, nem hogy szaporodnék inkább fogy a lélekszám. A vizsgáló apai szem gyermeke arcán észreveszi, a mit az titkol is s meginti fiát. Csak ennyit akartam erről. S ezzel el is némulok ; j ^ 7 inkább imádkozni akarok.» Püspök úr tiszteletére eljöttek a lelkész testvérei, rokonai, Kontra Kálmán pestmegyei szolgabíró, Kontra János budai h., Szántó János kosdi lelkész. Ezek társaságában, úgy az ízletes vacsora alatt, hol a szívből jövő felköszöntések egymást érték, mint ennek végeztével, a késő éji órákig vidáman és gyorsan tellett az idő. Másnap reggel, elébb az iskolákat vizsgálta meg püspök úr, hol a tanítók által elért eredménynyel meg volt elégedve, majd presbyteriumi gyűlést tartott, melyen kifejezést adott annak, hogy a másod tanítóság felállítása és új parochia építése elhalaszthatatlan kötelessége lesz az egyháznak. Ezek után búcsút véve, tíz órakor elindult Pátkára. • Pátkára, a püspök látogatási körút huszonnegyedik egyházközségébe, május 6-án délelőtt érkezett püspök úr Zámolyról. A két községet elválasztó határdombnál a községi képviselő-testület tagjai és számos közpolgár várták és fogadták a püspököt. A község nevében egy értelmes földmíves polgár üdvözölte O méltóságát, mire püspök úr felelt. Innen, mintegy husz kocsi kíséretében a községbe vonult O méltósága, hol a lelkészilak udvarán az egyháztanács és az egész gyülekezet jelenlétében Biczó Pál lelkész üdvözölte püspök urat fölemlítvén, hogy tisztelet és szeretet fogadja a főpásztort; hogy az 1816. püspöklátogatás ideje óta sok minden megváltozott az egyházban, az akkor élők elmultak, de megmaradt a forró ragaszkodás a püspök személyéhez, a gyermeki szeretet az Atya iránt, a nyájnak hódoló tisztelete a főpásztor iránt. Majd püspök úr felelt, hogy e gyülekezet kebelébe is kötelességszerűleg, de ép oly örömmel, szíves igyekezettel s szeretettel jő, mint a többiekbe; bővebben fog mindjárt a templomban a gyülekezethez szólani. S csakhamar be is vonult püspök úr kíséretével együtt, fehérruhába öltözött leányok sorfala között a virágokkal feldíszített elég csinos és tágas, de zsúfolásig megtelt templomba, hol a 45. dicséret első versének eléneklése után az úrasztala elé lépve, főpásztori beszédét megkezdé. Beszédében a gyülekezet vallásos, erkölcsi és anyagi életéről teljesen hű képet adva intett, dorgált dicsért, buzdított. A főpásztori beszéd hangzása alatt érezheti és tudhatja minden gyülekezet lelkésze, igaz rajzot adott-e ő az egyház életéről vagy nem a püspök elé, ki abból meríti, ahhoz szabja főpásztori beszédét ? Pátkai lelkész bizonyságot tehet és tesz, hogy a miket püspök úr elmondott, mind igazak és ámenek valának a szó legszorosabb értelmében. A beszédhez csak egy jottát is hozzátenni vagy abból elvenni nem lehetne s boldog vala lelkész, hogy habár intett és dorgált a főpásztor, de saját lelkiismerete nem vádolja, hanem helyeslőleg nyugtatja; boldog vala, hogy sem nem kelle pirulnia hazug dicsérő szavak hallatára, sem lelkében megilletődni túlkemény dorgáló kifejezések miatt. Püspök úr előre bocsátván, hogy tudja, miszerint a pátkai reform, gyülekezet jó templomba járó, buzgó úrvacsorával élő és csak néhány nyári vasárnapon jelenik meg kevesebb számmal az Ür házában, de ez még nem elég. Az igazi vallásosság és hit jó cselekedetekben mutatja ki magát. E tekintetben pedig kimondhatja, hogy e gyülekezet kebelében az Isten dicsőségére való adakozások, az Úr oltárára tett önkéntes adományok felette ritkák, kevésbé buzgók a jótettekben -.és