Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-06-22 / 25. szám

TÁRCA. Egy históriai névről. Engesztelésül Vinshemius szellemének, Grynáus és Vinshemius nevét minden olyan könyvben megtaláljuk, mely a magyarhoni reformátió terjedésének kezdetével foglalkozik. Egymás mellé irják rendszerint a két nevet. S méltán is. Grynáus úgy, mint Vinshemius az ó-kori irodalomnak volt jó ismerője ; egyik is másik is már a magyar reformátio hajnalán tanított Luther szellemében egyugyanazon alma materen (a budai főiskolában tudniillik). Büntetésök is egyforma lőn ; száműzték őket. Grynáust aztán Heidelbergbe, majd Baselbe veti sorsa; Vinshemius pedig Wittenbergbe kerül, és ott tanítja a görög nyelvet Mindkét apostol — mert azok voltak — nevének emlékét őrzi az utókor. Nem tökéletes azonban az emlékőrzés e munkája. Különösen Vinshemius szellemének lehet panasza e tekintetben. Míg ugyanis a sváb földről származó Gryner család ivadékának (V. ö. Dr. Herzog : Real-Enc. 1864. V. k. 402. 1.) latinizált nevét nagyobb egyetértéssel Grynáusnak (vagy mi evvel egy: Grynaeusnak) mondják s irják az utódok: addig Vinshemius neve körül bábeli a zavar; már tudniillik legalább minálunk Magyarországon. Példának okáért: Bauhofernél (Gesch. d. ev. Kirche in Ung. 37. 1.) Vitus Wingheim-ot olvasunk; Hándel Vilmos tankönyvében (A keresztyén egyház története 134. lapján) Winsheimról van szó, Breznyik János a selmeczi evang. egyház is iskoláról irt monographiájában pedig latinosan Vinsheimiusról; Linberger István (Geschichte d. Ev. in Ung. sammt Siebenb. 11. 1.) Vindsheimról emlékezik; Borbis pedig (Die ev. luh. Kirche Ungarns 6. 1.) Vinshemről; Varga Lajos (A ker. egyháztörténet II. k. 216. s 227. 1.) Vinsheim Vidáról (no és kétségkívül hibásan Grinaeusról) ir; ugyanígy irja Grynáus nevét Zsarnay L. is (A ker. egyháztörténet felgymnasium számára 87. 1.) a másikat pedig angolosan olvasva Vinschemiusnak ejti ki; ezt teszi Farkas József is «A magyarországi prot. egyháztörténet)) cimű tankönyvében a 8. 1.; Batizfalvy pedig ugyanily cimű tankönyvében a 3. 1. Windheimiust örökít meg. Tessék már most választani! Mindenesetre érdekes volna tudni, hogy nevezett írók mindegyikét micsoda ok vezérelte a szóban forgó névnek egyik vagy másik formája megválasztásánál. A históriára s különösen annak oktatására nézve tagadhatatlanul nem nyereség ez a sok különvélemény. Az ifjúság méltán megvárhatja, hogy — sokat kellvén ugy is tanulnia — a szükségesre, a helyesre tanítsák tanítói. De menjünk még tovább. Akadunk más fordulatokra is. Fessler (Die Geschichten der Ungarn. VI. 242. 1.) Veit Ortel von Vindsheimról tesz említést; Klein Sámuel «Nachrichten»-jeiben (I. k. 113. 1.) pedig ezeket olvassuk : «Vitus Vinsheim, sonst auch Ortelius genannt geb. 1501 ztt Winsheim in Frankén, studirte zu Wittenberg, hierauf kam er nach Ofen etc.» Pálffynak főleg nálunk evangélikusoknál közkézen forgó tankönyvében meg Vins vagy Winds helyeit Vinz-et olvasnak i íjaink. Vájjon melyik a sok variatio közül már most az igazi, a valóságnak megfelelő ? Mert az csak nem gondolható, hogy a szóban levő szép emlékű férfiú önnönmagának tetszelgett volna nevének annyi változatában 1 Hát mi — próbálván megállapítani a helyeset — azt hiszszük, hogy bár talán a Windsheim nevezet jobban egybevágna a német nyelv szellemével és Dr. Herzog Real-Encyclopadiájában (18. k. 182 —186. 1.) is olvasunk, nem ugyan épen tárgyunkra vonatkozólag, Vindesheim helynévről: az igazi forma, melyet el lehet fogadnunk állandóul, főleg a tudományos kutatások eredményein épülő tankönyvekben, sem a Windesheim sem a Vinsheim, de sőt a felsorolt variatiok közül egyik sem, így a kétségkívül családi jelleget tükröző Ortel sem : hanem egy uj alak, uj változat, melyet még nem emliténk, s ez a «Vinshemius» nevezet. Bizonyítsuk be miért. Mindenelőtt felhozzuk, hogy sok még nem említett kiváló írónknál ezt a formát leljük meg. így Lampenál (Hist. eccl. ref. in Hung. et Trans. 64. í.) s ugyancsak Lampera hivatkozólag Fabó Monumentáiban is II. k. 47. 1. Továbbá Révésznél (Dévay B. M. 21. 1.) és Balogh Fer.-nél «A magy. prot. egyháztörténet részletei)) 22. 1.), nemkülönben Wallaszky Pál «Conspectus»-ában is a 164—ik lapon Vinshemiusról szól a beszéd. De nem volna bizonyára elegendő az idézett öt historikusnak, különben bármily tisztelt neve arra, hogy már csak a fentebbi írókkal szemben is az ő tanúságtételüket fogadjuk el az igazság mellett valónak. Még tovább, még följebb megyünk. Felidézzük a multat, s kiszólítunk belőle egy nagy mestert, kit elfogadhatunk döntő tekintélynek, s ki mint kortárs megbízható tanú kétségkívül. Kiszólítjuk Melanchton Fülöpöt. Á«Praeceptor Germ.iniae» is Vitus Vinshemiusról tesz tanúbizonyságot (csupán a V-t irja németesen W-nek). Egy magányos kis könyvesházban felfedeztem s 355 esztendő előtt nyomatott «D. Erasmi Roierodami de duplici copia verborum ac rerum, libri duo. Haganoae ex officina Petri Brubachii. An. M. D . XXXIIII. Mense Augusto» cimű munkának az elején van egy Epistola Nuncupatoria, melyben a tudományért lelkesedő Melanchton a hágai nyomdásznak egyebek közt ezeket mondja : (Wittenbergből nyilatkozván) : Philipp. Mel. typographo Haganoensi: «Quanquam mihi dubium non sit, suavissime Petre, quin jani intelligas quanti referat ut optimi quiqui authores imprimantur, neglectis iis ex quibu saut nulla, aut perquam exigua utilitas ad studiosos bonarum literarum redit; tamen cum Vitus Winshemius commentarium huc de utraque copia, utilissimum illum quidem describendum daret, quem vir opt. ac doctiss. M. Veltkirchius privátim dis— cipulis suis dictauerat, uel hoc nomine praelo tuo tradendum esse existimaui, ut scires quos potissimum authores inuulgari a te nelim.» A jó ügyekben — tudomány dolgában — annyira aggságoskodó Melanchton tanuságtételét amaz öt Íróéval együtt már most a históriai igazság mérlegének egyik csészéjébe vetve : azt véljük, hogy az így megterhelt csésze nem fog könnyűnek találtatni. Ki nem hiszi, győződjék meg és győzzön meg minket az ellenkezőről : mi nem fogunk busulni tekintélyekre épített érvelésünk halomra döntésén. Krupec István. A sárguló kalász.*) (Aratás előtt.) A sárguló kalász, a duzzadó szemek, Eg s föld nagy Istene ! hálára késztenek. Ha nézem a vetés rengő hullámait: Betöltve érezem reményem álmait. *) Szerző által zenésítve vau.