Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-05-25 / 21. szám

eddigelé két nagy veszélye volt, mondja a 483. lapon, jó darabig az, hogy a grammatikusok auristusok és,gerundiumok, anapaestusok és jambusok raktárának tartották. Mikor nagy későre ebből a bajból ki kezdtek gyógyulni, akkor meg a palaeographia, história, philologiai critica nagy tudományú szertára, mondhatni özönvize fenyegeti elbontással, holott «ma velők mint irodalmi alkotó szellemekkel, egy eszményi világnézet hű kifejezőivel kell foglalkoznunk.)) «Az ifjúság lelke mindig szomjas az igazságra, mint virág a harmatra. Hadd esse meg őket a hazai és classikus irodalom harmata; hadd szívják hatásukat, hogy meglássék gondolkozásukon, érzületükön, idealismusukon, mert a nemzet nem élhet ideálok és a bennök való hit nélkül; mint a hogy az ember nem élhet lélek nélkül. És a világot a lélek kormányozza s nem a tények.» (494. lap.). Az ifjúsági olvasmányokról szóló fejezet sok megszívlelni valót mond. A regény olvasásról ugyan felettébb szigorú ítéletet kockáztat s e kemény Ítéletet hajlandóbb volnék inkább az ((ifjúsági lapokra» kimondani. Ugyané fejezetben annyi rokonszenvvel, szeretettel, gyöngédséggel és igazi plasticitással rajzolja a leánykák jellemét, hogy ebből vonja le a nekik való olvasmányok charakterizálását (520. 1.). E néhány sor bármely classikus nagy iróhoz méltó volna. A IV. szakasz az erkölcsi nevelésnek van szentelve. Itt az erkölcsi élet fejlődésének vizsgálatában tűnik ki igazán az inductiv módszer (570 s köv. 11.). E szakasz szebb fejezetei a költészet és művészet nevelő hatásáról és a vallásos nevelésről írott, mely utóbbiban igen helyes és egészséges elveket fejteget, s kellőleg méltányolja a vallástanítás egyes tárgyait. «A legszükségesebb nevelőeszközök: az ifjúság számára rendezett istentiszteletek; a tanulók szívéhez szóló imák és egyházi beszédek ; az ifjúság betanulta és előadta egyházi énekek s az ifjúság számára szerkesztett iskolai bibliák» (623. 1.). «Ézzel fog megkezdődni a vallásos nevelés nemzeti korszaka». Lehet-e ez nemzeti?! A mű vége felé már lankad a tárgyalás. Még az az akaratról szóló fejezet csak megállja helyét, kivéve amaz állítását, hogy a gyermeknek nincs akarata (624.1.), hanem cselekvését csak erős önzés jellemzi; hát ez az erő micsoda?! És miért mondja később: ((Annálfogva, mert a gyermek nagyon impulsiv természetű, akarat elemei szétdarabolódnak s érzelmei és emotiói gyámsága alatt állanak ... holott a felnőtt akarata a megfontolással és jelemmel él egy kenyéren» (626. 1.)?! A fegyelmezés kérdésében már csak merő általánosságok. Voces et nihil aliud quam voces! S a jellem is mélyebb és melegebb tárgyalást érdemelt volna. Méltán tette a jellemet mintegy koronájául összes fejtegetéseinek ; de ragyogtatta is volna méltóan annak fenségét. A lélek egészségtana az előző bő tárgyalások után felesleges appendix. A bírálatunk folyamán tett néhány megjegyzéssel azonban nem a kiváló munka értékét kívántuk kisebbíteni, csak velük még egy-két fenmaradt óhajtásunkat kifejezni s a legmelegebben ajánljuk a művet olvasóink becses figyelmébe. Kenessey Béla. BELFÖLD. Püspöki látogatás a vértesaljai egyházmegyében. Lévay barátom akadályoztatása után nekem jutott a szerencse püspök úr ő méltóságát a vértesaljai egyházmegyében tett körútja alkalmával kisérhetni és működéséről e lapok hasábjain az olvasó közönséget értesíteni. Azonban tudósításomat nem kezdhetem el a nélkül, hogy hálákat ne adjak a gondviselő Istennek, ki engem azon — sokak által méltán irigyelhető s reám nézve felette kedvező — helyzetbe juttatott, hogy ő méltóságának remek, költői képekben, bibliai hasonlatokban gazdag beszédeit húsz gyülekezetben hallgathattam, lelkemnek ez által szellemi, lelki táplálékot szerezhettem és bámulhattam az emberi ész nagyságát, szélesen kiterjedt látkörét, a beszéd gazdagságát, a nyelv feletti uralkodást, a szónoki lelkesedés tüzét, hatalmát, midőn a hozzá intézett számtalan üdvözlő beszédekre, rögtönözve oly ékesen szólóan, oly elragadóan válaszolt, hogy mindjárt az első pillanatban, nem csak lebilincselte a hallgatók szívét, hanem azt magának meg is hódította. Élvezetet nyújtott a kiséret tagjaival való együttlét is. Főt. Szilády Áron egyházkerületi főjegyző úgy tünt fel nekem, mint a csendes, nyugodt tenger, mely kincsekkel megrakott hajót, hord hátán, mélyében pedig drága gyöngyöket rejt. Ő is telve van a tudomány drága kincseivel, gyöngyeivel és együttlét alkalmával úgy árasztja maga körül az ismeretek fénylő világát, mint a nap a jóltevő sugarakat. Nt. Koncz Imre esperes pedig szellemes szikrázó ékeivel nem egyszer felderítette a munka után szórakozást kereső társaságot; a gyülekezetek helyzetének pontos ismerete által pedig, hiszem, hogy némileg megkönnyítette püspök úr hivatalos, lelki örömmel teljesített, de mégis fáradságos működését. Ápril 30-án reggel csatlakoztam a kisérethez. A verebi működésről, e lapok hasábjain már értesült a közönség, én csak egy kiigazítást teszek. Püspök úr, midőn Verebi Végh István földes úr a tűzoltó-egylet nevében üdvözölte ő méltóságát, nem azt mondá: önök a természeti tüzet, én a lélekszomját oltom stb. Nem is mondhatta ezt, mert mi lelkészek a lélek szomját felgerjeszthetjük és megenyhíthetjük, de szerintem végkép el nem olthatjuk, mert a lélek, míg e földön a testben él, folyvást szomjúhozik az élő Isten után. Püspök úr válasza következő: ((Tisztelt Parancsnok úr! A mi hivatásunk egészen ellenkező, vagy legalább ellenkezni látszik. Az én hivatásom a^tüzet gerjeszteni, önök hivatása pedig a tüzet eloltani. Én a lélekben gyújtom fel a buzgóság tüzét, önök pedig azt a tüzet oltják el, melyet az elemek harca, természeti szerencsétlenség, vagy az emberi rosz akarat gyújtott fel. De azért bár ha ellenkező téren működünk is, hivatásunk még sem ellenkezik egymással, mert mindketten az emberiség érdekében szolgálunk. Én azért gyújtom fel a lélekben a buzgóság tüzét, hogy az jó cselekedetekben nyilvánuljon, önök azért oltják el a csapások által okozott tüzet, hogy ugyan akkor az emberi kebelben egy másik tüzet, a hála tüzét gyújtsák fel, mely a vagyonát, életét megmentett ember szívéből önkénytelen kiárad. Kívánom, oltsanak el önök minden tüzet, csak azt a tüzet, melyet én gerjesztek, a lélek tüzét, ne oltsátok el soha !» Délután három óra tájban indult el püspök úr harangzúgás és a hívek buzgó áldás kívánása mellett Verebről Kajászó-Szent-Péterre. Útjában a járás főszolgabirája Szűcs Jenő kalauzolta, a határnál a község elöljárósága, élén a jegyzővel üdvözölte ő méltóságát, a lelkészlakon pedig a gyülekezet ifjú lelkésze Tatay Lajos fejezte ki a magas vendég megérkezése feletti örömét, mind két üdvözlő beszédre püspök úr a nála megszokott szívélyes, meleg hangon válaszolt. Megérkezéskor már az egész gyülekezet együtt volt, püspök úr jelt adott a harangoztatásra, s bement a