Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-05-25 / 21. szám

jogosult igényeivel kiengesztelnünk. Általában véve pedig nem szabad, s nem lehet az egyéni vallásos meggyőződés s a theol. tudomány szabad fejlődése érdekeinek megsértése nélkül a keresztyénséget függővé tennünk valamely dogmatikai formulának vagy hittani rendszernek tekintélyen alapuló, birálat nélkül való elfogadásától, lévén az evangyéliomi keresztyénség az a közös alap, a melyre a protest. theologiának támaszkodni, s az az örök forrás, a melyből a józan tudományos haladás eszközeivel folyton meríteni kell. Ez még korántsem azonos az evangyéliomi protestantismus sarkalatos alapelveinek és igazságainak, s a hitvallásokban foglalt örök vallásos tartalomnak megtagadásával! Ha áll az, hogy a theologia szabad fejlődésének, s az Isten előtt való erkölcsi felelősség személyes autonom jogának bármiféle tekintély-egyházi megrendszabályozása annak stabilitásával, sőt teljes megkötöttségével azonos, mely aztán a következetes tekintély-egyház, a tudományos theologiát nélkülöző Róma felé vezet: úgy ezzel szemben meggyőződésünk szerint minden életképes theol. iránynak ?negvan a maga psychologiai és históriai létjogosultsága, lélektanilag a theol. tudás vallási vagy tudományos érdekének kielégítésében; történetileg pedig abban, hogy a kor szükségletének igyekszik megfelelni és a tudományos theol. kérdések egy némelyikének tisztázását célozza. Ezt hangsúlyozza Werner is a Stöcker-Hartensteinféle javaslat ismertetése alkalmával, midőn így szól: ccNincs-e a különböző theol. iskoláknak közös evangyéliomi alapjuk? Nem indulnak-e ki mindannyian Krisztusnak, mint a legfőbb isteni kijelentés hordozójának elismeréséből, s azon föltételből, hogy a világnak célja egyedül Krisztusban gyökerezik ? Nem küzdenek-e együttesen a materialismus, naturalismus, ultramontanismus és a különcködő sectarismus ellen? Nem közösen tisztelik-e a reformáció s az őskeresztyénség alapelveit és a Krisztus evangyéliomában vetett hitet? Egyes jelentéktelen kérdésekben eltérhetnek ugyan egymástól, de a vallási elvben egyek." (Prot. K.-Z. 1886. 46. sz. «Die theol. Facultáten und die evang. Kirche» cimű cikk.). Az orthodox theol. iránynak ennélfogva igaza van abban, hogy a közhitvallásoknak s a XVII-ik századbeli protestáns hittani rendszereknek behatóbb tanulmányozására hívja föl a theol. közgondolkozást ; de téved, ha a theologia szabad tudományos jellegével nem törődve helytelenül értelmezett vallási vagv egyházi érdekekből fél a modern eszmevilágtól, s ez alapon a theologiát a talmud s a tridenti-vatikáni traditio módjára mintegy a séminárium fojtott levegőjébe akarja elzárni. Ennélfogva elvi tévedésben van minden olyan confessionális irány, vagy minden olyan árnyalat, mely a szűkkeblű felekezetiség kizárólagosságát hirdeti, és a mely a valódi benső vallásossághoz a dogmatikai felfogásban való egyformaságot is szükségesnek vallja, s a theol. szabad fejlődését valamely az irás s a hitvallások betű imádásán alapuló hittani rendszernek békóiba szorítja. Ennek ijesztő beigazolása céljából elég hivatkoznunk a görög-keleti egyház merev, élettelen orthodoxiájára, mely Damascusi János napjai óta örök álmait aluszsza, s a melyet a reformáció is, egyes Lukaris Cyrillus-íélt meghiúsult kísérletektől eltekintve, csaknem egészen érintetlenül hagyott. A római egyház theologiáját legalább élő traditiója — ámbár evangyéliom ellenes irányban — tartja fön. Különben is a személyes vallásos meggyőződésnek kritériuma soha sem lehet az irás vagy a hitvallás betűje, hanem azoknak örök vallásos szellemi tartalma, a melynek minél teljesebb és tökéletesebb megismerése épen a theologiának, mint tudománynak feladatát képezi. A személyes vallásos hitbeli meggyőződést soha sem pótolja s pótolhatja a symbolikus betű vagy dogmatikai formula, s különben is a hitvallások csak vallásos tartalmuknál s az írással, mint norma normanssal való egyezésük szerint lehetnek a vallásos egyénre s a theologia fejlődésére nézve irányadók. Dr. Szlávik Mátyás. ISKOLAÜGY. Még egyszer „a hazai reform, tanítók törekvései." (Folytatás és vége.) 8. Ismételve hangsúlyozván Kiss Sándor úr, hogy az egyházkerületi gyűléseken minden egyházmegye tanítói egy taggal, a zsinaton egyházkerületenként két-két taggal legyenek képviselve : cáfolgatja azokat, miket idevonatkozólag e becses lapok hasábjain felhoztam vala és azon végeredményre jut, hogy logikám tótágast áll, illetőleg: «tótágast áll a tanítóságunk bevétele elleni logika is» (Prot. Népt. 212. lap.) Hát hiszen gyönyörködjék Kiss Sándor úr e kifejezésében. Részemről most is azt mondom : nem volnék ellene a tanítók képviseltetésének. Én szívesen elismerem Kiss Sándor úrral, hogy ((méltánytalan és különös, hogy az egyházi alkotmány keretében működő minden szaktestület bir képviselettel lent és fennt s a világiak szintén szép számmal ; csak egyes egyedül a számszerint legnépesebb és intelligentiáját tekintve is már nem ignorálható és szintén «belső emberek testülete a tanítók, nem». Biz ez különös! De bár mennyire különös; nem lesz belőle semmi, nem a papok miatt, hanem a nép miatt. Hány presbyter választásnál (egyszerű presbyter-választásnál)