Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-05-11 / 19. szám

Ürményi úrnő egy választmányi ülésen már tett indítványa, mely szerint az egyleti pénztár szaporítása céljából kicsiny, az erszénybe férő 5 frtos gyüjtőkönyvecskék készítessenek, szintén határozatba ment, az elkészíttetésre pénztárnok kéretvén fel. Végül elnök köszönetet mondott mindazoknak, kik az egyleti tagokat magukra vállalt kötelességük teljesítésében támogatták, így a pesti ev. magyar-német presbyteriumnak nagylelkű készségeért, melylyel a heti gyűlések megtartására nemcsak a termet, de a téli idény alatt a fűtést és világítást is ingyen adta; a fővárosi hatóságnak, valamint a Pesti hazai I. takarékpénztárnak; továbbá Luczenbacher Pál utódai és Gregersen Guildbrand uraknak, Hornyánszky Viktor úrnak kimutatatásaink ingyenes kiállításáért, Blazek, Llolub, és Holl Albert uraknak s mindazoknak, kik egyletünk szegényeit, akár segélyben, akár pénz-, természetbeni adományok, vagy ajándékokban részesítették — a gyűlést azon óhajtással rekeszté be : vajha az őszszel ismét mindnyájan jó erőben, s jó egészséggel folytathatnók a most félbeszakított munkát, mire a tagok az elnök éltetésével távoztak. K. Utóhangok a nagybányai egyházmegye közgyűléséhez. Nem tudósítást írni célja e soroknak, hanem inkább az egyházmegyei gyűlés alkalmából oly elvi kérdéseket szellőztetni, melyek közegyházi érdekűek s a közelgő zsinatnak is tanácskozási tárgyai lehetnek, sőt kell lenniök; mivel égető szükségesség, hogy egyházi törvényeink a hol hiányosak vagy elmagyarázásra alkalmat szolgálhatnak, pótoltassanak, s elmagyarázást kizárólag fogalmaztassanak. Legyen tehát első az esperesi jtlentés, mely oly terjedelemre nőtte ki magát, hogy felolvasása az esperesen kívül két jegyzőt kifárasztott. Felszólalás is történt felolvasásának mellőzésére, de azért felolvasták, összes számcsoportosításaival együtt. Bizony pedig a kiknek szánva van, azok a számokból elenyésző keveset tarthatnak meg, s talán általánosabb s maradandóbb becsű lenne az az esperesi jelentés, ha az egyházmegyei jegyzőkönyvben kinyomatván az egyházközségekben közgyűlés előtt felolvastatnék, s értesíttetnének az érdeklődő hívek, hogy a lelkészi hivatalhoz megküldött s ott állandóan feltalálható jegyzőkönyvekben bárkinek hozzáférhetővé van téve. Ámúgy a ccverba volant» sorsára jut. De ha már felolvastatott, csak az a tanítók klasszifikálása, mint modern korunkba nem illő pellengérezés, maradt volna ki valahára belőle. Hát nem elég felemlíteni személyek megnevezése nélkül az iskolázás belső és külső jellemzésével hány kitűnő, hány dicséretes, hány kielégítő, s hány nem elegendő eredménynyel vezetett iskola van az egyházmegyében 1 Hát az esperes megsemmisítő bírálatra jogosító ismeretet szerezhet egy tanítóról évi egyetlen látogatásból, mikor megtörténhet, hogy épen a követelt ünnepiesség hozz zavarba tanítót, tanítványt! s aztán meg mindig nem is fogadható el az a canonica visitatiói bírálat csalhatlan szakismeret következményeképen és sokszor ellenkezésbe jön a körlatogató tapasztalatával, ki pedig nemcsak egyszer látogatja az évben az iskolát, s nem is megy a visitátió ünnepiességével, nem is kirakatban, hanem az átadás és VÍV és módszerében szemlél tanítót s taníiványt, s nem tartja feleslegesnek számon venni azon tetemes mulasztásokat is, melyek a tanítón kívül esnek, s mégis a tanító működésére hatnak bénitólag, s őt teszik ki a kedvezőtlen megitéltetésnek. S valóban bámulatos, hogy épen a vezérférfiak, kiknél értelem, korszerűség és humanizmusra leginkább kellene számítani, pártolói az esperesi jelentés e szomorú részletes publikálásának. Pedig a nyilvános meggyalázás nem emel fel és nem javít, hanem lesújt, s elkeseredetté vagy dacossá és elvetemedetté tesz; ellenben az a bűnösöket is hívogató szeretet, melyet üresen pedig oly szívesen hangoztattak, megtérésre hívogat. S mit gondoltok! az a képviselő, ki hallja ama meggyalázást, egyháza legnyomorultabb konventiójára rendeltetvén egy oly szerencsétlen : elutasítással nem még tetézi-e az emberiségnek munkára leginkább elhívott, de jutalmazásban legelhagyatottabb tagjainak, az Isten képére embert alakítani hivatott tanítóknak sorsát?! Nem elég lenne-e az iskolaügy vezetésére választottak tudomásában hagyni ama jellemzést, s nem jobb volna-e annak szakismeretből folyó ajánlatával vezetni az egyház képviselőit a tanító választásban ! ? Heves volt a vita, óhajtandó is leendett, hogy a modern gondolkozású ellenzék szavazást kérjen, hogy kitűnjék : a gyűlést alkotó elemek közül hányan vannak ez obscurantismust pártoló tagok. Másik nevezetes tárgy a nagykárolyi értekezletnek az 1848. XX. t. c. megvalósítását, a prot. lelkészi fizetések állami pótlását célzó s az egyházmegyékhez pártoltatás végett terjesztett határozata, s az e végett tartandó budapesti lelkészi nagy gyűlésre való meghívás. Csudálatos, hogy ez a tárgy a megelőző szatmármegyei közgyűlés elhatározása nyomán oly simán keresztül ment; tudniillik, hogy akitűzött elvet, mely az egyenjogúságot, s a ref. lelkészek nagy szolgálatait elismerő méltányosságot is magában hordja, egyházmegyénk melegen pártolja, s csudálkozik, hogy annak valósítására törekvés csak ily hosszú idő után nyer kifejezést; a budapesti gyűlésre azonban, mivel még az ügy csak társadalmi ténn mozog, hivatalos képviselőket nem küld; örömmel szemlélné azonban, ha kebeléből is minél több lelkész venne abban részt. Ha majd ama gyűlés a hivatalos térre áthozza ez ügyet, az egyházkerület s konvent útján az országos törvény életbe léptetésére minden tőletelhetőt megteend. Világi urainknak sem jutott eszökbe, hogy az az állami fizetés, kongrua, kiegészítő pótlék, vagy bármi cím alatt adandó segély, nem fogja-e gyengíteni az autonomiát, mindenekfelett az ő elhatározó befolyásukat; s nem fog-e szabadabban lélekzeni az anyagi nyomasztó gondok alól némi szabadulást érezve, felebb emelkedő lelkészi kar azon része, mely mindeddig a szolgálat igáját s a kenyér keserűségét érezve magát a szegénység tartózkodására kárhoztatta ; s tisztelet a kivételeknek, egyházmegyénk egyik nagy műveltségének elismert ősi családú úr tagja ajkáról az ő béres szolgájának neveztetett. Valóban a dicsekedve emlegetett állami egyenjogúság mellett, a protestáns, különösen a református egyház lelkészeinek megváltására a mi új legalkotmányosabb életünknek, szinte negyed százada kellett arra, hogy az 1848: XX-dik t. c.-re csak rámutatva legyen, s ez is a szenvedő érdekeltek társulása útján ; a kormánynak, mely pedig eredetét attól az 1848-tól datálhatja, hogy jutna eszébe egy nemes és állami consoldatiót is célzó törvény végrehajtásai? Bizony nagy dicsősége van aprót, papságnak abban a határtalan bizalomban, melylyel az állam hazafiságára jutalmazás nélkül is számít; de bizony nagy hálátlanság és politikátlanság az az államban, hogy papjaink hűségét más felekezetek papjai mellett, vagy azokkal szemben mindeddig jutalmazatlanul hagyta, és saját erejének növelésére nem erősíti.