Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-05-11 / 19. szám

üdvözölte püspök urat. A 250 lélekből álló kis gyülekezet apraja-nagyja ott várta már a templom előtti téren a körükbe érkező főpásztort, kihez a gyülekezet nevében Sípos Lajos preoráns tanító intézett üdvözlő szavakat. Nemsokára bementünk a kisded, de ez alkalomra virágokkal díszített templomba, hol püspök úr igazán kedves és megható szavakkal a többek közt ezeket mondá : Távol a világ zsivajától, félreeső kisded fészek, minőt az embereket félő madarak raknak az erdő sűrűjében : üdvözöllek. Örömmel jöttem ide, ez egyházmegye legkisebb gyülekezetébe, mely a tinnyei, szintén kisded gyülekezettel csak laza kötelékben állva, maga gondoskodik fennmaradásáról, mint a szülői háztói s az anyai gond alól kilépett felnőtt leány7

. Igaz, hogy ti kevesen vagytok, szegények és erőtelenek is vagytok; de a magatok igyekezete és az Istenben való bizodalom fenntart titeket. Mindjárt 100 éve lesz, hogy kisded templomotok épült, de 20 évvel előbb már külön anyakönyv tanúsítja e gyülekezet létezését itt, csaknem egyenlő számban s jó békességben a római kath. atyafiakkal; nem bántva a világ hiúságaitól, nem érezve annak harcait, csendes magányban, munkával töltve napjaitokat: im, ez a ti életetek. «Boldog, ki távol a világ zajától, saját ökrével szántja ősi örökét» mondja egy régi költő. S ti ezt tudjátok. Kis birtokotokon nem fekszik teher, s azt szorgalommal és takarékosság által még növelni igyekeztek. Azért, a mint örömmel jöttem, nyugodtan is hagylak el; bízva abban, hogy mint eddig, ezentúl is megtartjátok evangyéliom szerint reformált egyházunknak e kis határbástyáját; s igyekezni fogtok szorgalmas, munkás, a mellett erkölcsös életetekkel fenntartani a reformátusság jó hírnevét, becsületét itt, Esztergomvármegye e szögletében is, és cselekedetekkel dicséritek az Urat. Istenitisztelet után az iskolás növendékeket egyes tantárgyakból kikérdezve s az elöljárókkal rövid tanácskozást tartva, 10 óra tájban már visszaindult a püspök úr és kísérete Tinn}7

ére, honnan pár perc múlva négyes fogaton folytatta tovább útját a másfél órányira fekvő Paty község felé. A mint Jenő és Telki német és katholikus vallású községeket elhagyók, valami szokatlan és meglepő látvány vonta magára figyelmünket, t. i. 20 — 30 lovon ülő iíjú legények csapatja, szóval — bandérium. Szokatlan volt e látvány, mert ilyen fogadtatásra még egy községben sem találtunk, de egyszersmind meglepő is volt ránk, kiváltképen pedig püspök úrra nézve, a ki már előzetesen, a gyülekezetekhez intézett körlevelében határozottan mellőzni kívánta a fogadtatásnak ezen módját, minek következtében az egyházmegyei értekezleten is abban történt megállapodás, hogy a bandérium mindenütt maradjon el. Pátyon azonban a bandérium nem, legfeljebb annak 2—3 gyenge vitézségü lovagja maradt el: így hát annak kísérete mellett értünk a községbe, melynek határszélén számos kocsival vártak püspök úrra a falu lakosai, kiknek nevében (a jegyző hivatalos ügyben távol lévén) Fanti Sándor községi pénztárnok üdvözölte püspök urat. A templom és paplak környékén két oldalt az iskolás gyermekek serege tanítóival s nagy népsokaság fogadta s éljenezte a körükbe érkező főpásztort, kihez a paplakon a gyülekezet lelkésze, Szabó Lajos intézett üdvözlő beszédet. Püspök úr, mint mindenütt, itr is hosszasabban válaszolt, köszönetét fejezvén ki a szives fogadtatásért; de nem hallgathatta el rosszalását sem a «parádés fogadtatás)) miatt, melyet nem kért, nem várt, sőt határozottan ellenzett úgy ő, mint az egyházmegye. Ez nem tiszteletadás, ez engedetlenség. A komoly szavakat, melyek ezen alkalommal a pátyi paplakon künt és bent a püspök úr ajkairól elhangzottak, nem reprodukáljuk ugyan e helyen, de ez esetből kifolyólag jó lesz megjegyezniük mindazoknak, a kiket illet, hogy püspök urat látogatási körútján mindenütt szives és nyájas, de a mellett egyszerű fogadtatásban részesítsék s jelesen az általa annyira perhorreskált bandériumot okvetlenül mellőzzék. A délután az iskolák látogatásával telt el, jelen lévén Tóth József pestmegyei kir. tanfelügyelő is. Pátyon pompás egyemeletes iskolaépület, szép, tágas, kellően felszerelt tantermek szolgálnak a tanítás céljára: csak egy a bökkenő, hogy igen sok az iskolakerülő. Vagyis — a mint püspök úr másnap —• a templomban tartott beszédjében is kifejezte: «Nálatok — úgymond — nem szeptember elseje a tanév kezdete, hanem a pátyi búcsú (nov. 4.) ; nem május vége vagy közepe a tanév vége, hanem a liba-kelés.» Ez alkalommal is csak gyéren volt látogatva az iskola, mely azonban, dacára a sok mulasztásnak, elég jó eredményt mutatott fel. Az egyház egy rendes s egy segédtanítói állomást tart fenn, míg a 3 — 6. osztályú leányok tanítására egy tanítónőt a telki apátság jövedelméből maga az állam fizet. Ez utóbbi körülmény nem is maradt feletnlítetlenül püspök úr részéről a presbyteriumban, melyet hathatósan buzdított a másodtanítóság állandósítására, illetve a mostani fizetés megjavítására. Sok szó ejtetett a presbyteri gyűlésen úgy a püspök és a kir. tanfelügyelő urak, mint az elöljárók részéről az iskola hanyag látogatása ügyében és érdekében. Iiiszszük, hogy a sok szép szónak lesz is foganatja. A 2000 lelket számláló pátyi egyház különben áldozatot is hozott mostanában s kell, hogy hozzon még a közel jövőben is a maga fenntartására. A mult évben ugyanis egészen új, csinos formájú s díszes rézfedelű tornyot építtetett; az idén meg a templom külsejének tisztogatása s egész tetőzetének megújítása volt már célba, sőt munkába véve, midőn egy véletlen pillanatban a templom párkányzatának egy része leomlott, a nagy cintériomot bedöntötte s ezzel az egyháznak mintegy 2700 frtnyi kárt okozott. így hát a templom s torony újjáalakítása mintegy 7 ezer forintjába fog kerülni a pátyi híveknek, mely összeget pedig rövid idő alatt elő kell teremteniök. Mire segítse is őket a kegyelem Istene! Április 26-án d. e. 9 órakor vette kezdetét az istenitisztelet a szép, nagy templomban, melyet püspök úrnak átható érces hangja máskor bizonyára betöltött volna teljesen, most azonban, hirtelen támadt rekedtsége miatt, sajnos, csak félig-meddig tölthetett be, habár azért eléggé érthető volt a templom távolibb részeiben is. Beszédje elején dicsérőleg szólt a pátyi nép, mint őseredeti magyar faj nép ragaszkodásáról magyar nemzetiségéhez és kálvinista egyházához, mely szerint nincs rá példa, emberemlékezet óta, hogy csak egy is hűtelenné lett volna apái hitéhez, vallásához. De másfelől azt is mondom — folytatá a főpásztor — hogy helyzeteteknél fogva közelebb vagytok a fővároshoz, mintsem onnan — nemcsak a mivelődés és felvilágosodás jótékony sugárai, de egyszersmind annak kísértései, rossz példái s veszedelmei is ide be ne hatolnának, s fájdalom, számos példák bizonyítják, hogy annak rossz következéseitől mentek nem maradhattatok. Fölemlíti nevezetesen, a legutóbbi években köztük előfordult gyilkos merényleteket és az azokat követő öngyilkosságokat; továbbá, hogy az Isten nevét sértő káromkodások, a borral való