Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-05-11 / 19. szám

kesen tanulják a gimnáziumi alsó osztályokban. Azoknak, a kik az ötödik osztálytól kezdve a görögöt nem tanulják, elég lesz-e akkor kezdeni a rajzolás elemeit ? Vagy talán a rajzot kötelezővé akarják tenni az alsó osztályokban is ? Ez megint a tanítás rendjének bolygatása lesz. Hát még, ha hozzágondoljuk azt a sok pótló vizsgát, a mely kikerülhetetlen, ha esetleg a tanuló a görögre vagy onnan a rajzra és a magyarra akar át menni! Csupa kérdés, a mely temérdek rombolással jár. Vájjon nem inog-e meg tőle az egész épület? Csudálatos tévedés kell ahhoz, mikor a tanítás rendjét azért akarják fenekestől felforgatni, mert — úgy mondják — a görög felesleges, kinos, óriás teherként sulyosodik a tanulók vállaira. Ez igaz is, nem is. Vannak tanulók, a kiknek teher a görög n^elv, vannak olyanok, a kiknek csupa gyönyörűség. Viszont vannak olyanok, a kiknek az algebra, fizika, történelem vagy egyéb tárgy óriási, kínos teher. Mindegyikre temérdek példát lehet felhozni. De ezekből a példákból aztán azt okoskodni ki, hogy a fizikát vagy az algebrát ne tanítsuk, legalább is furcsaság. Vájjon mennyivel kisebb furcsaság az, hogy az ilyen hiábavaló okoskodással a görög nyelvet űzzük ki iskoláinkból ? Odáig immár eljutottunk, hogy nem vonják kétségbe a görög nyelv és irodalom szükséges voltát, de — azt állítják — tanulja az, a kinek hajlama, kedve van hozzá, s a kinek szüksége van rá. Ez a princípium is éppen annyit ér, mint az a másik. Hiszen a kit a kedv, a tehetség hajt a görög remek-művek olvasására, az ugy is megtanul görögül, ha az iskolában egy görög szót se hall. Az iskola éppen arra való, hogy a nagy többség műveltségének adja a görög olajcseppet, a melynek képző nyoma mindig meglássék rajta. Akármilyen rossz görög tanuló is, lehetetlen, hogy örömmel ne gondoljon vissza a remekírók egy-egy felséges részletére, a mit az iskolában olvasott, pl. Hektor-Andromache búcsújára, Odysseus egy-egy ragyogó jelenetére. Hisz Odysseusnál megkapóbb ifjúsági olvasmány nincs a világirodalomban. A fordítások olvastatásának értéke már sokszor meg volt világítva, magam is többször szóltam róla, nem akarok hát ismétlésekbe tévedni, csak a kedvre és a hajlamra vonatkozólag van még egy kis megjegyzésem. E princípium hangoztatása merő összetévesztése a középiskola céljának a felső iskolák céljával. A középiskola általános műveltséget iparkodik adni növendékeinek, a főiskolák pedig arra nyújtanak módot, alkalmat, hogy mindenki azzal a tudományággal foglalkozzék, a melyre kedve, hajlama van. Elemi igazság, de úgy látszik, a görögellenes tábor a vita hevében teljesen megfeledkezik róla. Visszás állapot az, midőn az egyetemen napról napra jobban megszorítják a tanulás szabadságát, míg a középiskolában arra akarnak tekintettel lenni, mire van hajlama és kedve a gyermeknek. Ennél csak az a nagyobb fonákság, a mikor 9 —12 éves gyermeket arra akarnak kényszeríteni, hogy ily zsengekorban már pályát válaszszon. Vájjon tudja-e már akkor az a gyerek, mire van vagy lesz hajlandósága, kedve, vagy hová kényszerítik körülményei ? Ez az igazság megölő betűje a reáliskolának, s azért örvend nagyobb népszerűségnek a gimnázium, mert kisebb, nagyobb mértékben minden pályára képesít. Ebből józan okoskodás szerint aztán nem az következik, hogy a gimnáziumot, a mint a törvényjavaslat tervezi, a görögnélkül olyan reáliskolává tegyük, a hol latint is tanítanak, más szóval agyon doktorozzuk ; hanem ellenkezőleg a reáliskolákat kell a gimnáziummal lehetőleg úgy összeolvasztani, hogy a középiskola céljának ez is teljesen megfeleljen. Természetesen ez a görög nyelv nélkül nem lehetséges. És ez a jövő egységes középiskolája, a mely a mi kultúránknak megfelel, s nem az, a mit a törvényjavaslat tervez. A törvényjavaslat — a miniszter állítása szerint — lépés az egységes középiskola felé. Mi másképen gondoljuk. Lesz a törvényjavaslat szerint: gimnázium görög nyelvvel, gimnázium görög nyelv nélkül és reáliskola. Ez nem egység, hanem sokféleség. Nem áltatjuk magunkat azzal a reménységgel, hogy szavunk messze elhallik és a törvényjavaslatból nem lesz törvény ; ez a cikk abban a reményben készült, hogy a mi iskoláinkban a görög nyelv kötelező volta továbbra is megmarad. Ha e cél eléréséhez ez a pár igénytelen sor is némiképpen hozzájárul, irója bőségesen meg lesz jutalmazva, mert a meggyőződés hevével érzi, hogy igaz uton jár és igaz ügyet szolgál. H.-Nánás. Gyöngyösy László. TÁRCA. Áldozócsütörtöki ima. Ki mennybe' vagy, ki annyiszor leszálltai: Foglalj szívünkben újólag helyet. Dicső király! ki véreden megváltál: Hallgasd meg újra buzgó népedet. Nemes célunk téged keresni föl, Hol ülsz, munkád jutalmát nyerve el; Nemes célunk Atyád kegyelméből Elvenni, mit lelkünk megérdemel. Nagy munka volt, mit végezél mi értünk : S mégis közöttünk nem maradhatál. Hogy bősz dühünk csatájából kiértünk, Akkor tudánk meg, mily dicső valál. Csúfos keresztre ítél a tömeg. «Zsidó királyw címen neveztetek Ki és mi vagy: süket nem érti meg; Csak ezt kiáltja: ((Bűnös! veszszen el!» Vesztél Dicső ! vesztél. A földi törvény Örök halált, pokolt itélt neked : De kőkoporsód ajtaját kitörvén, Fölkelte porból újra Istened. Legyőzve lett a győzhetlen halál; Rettegni tőle többé nincsen ok. Az eszme él, örök-lét sorsa már. Idők rendén kinyílt a mély titok. Kinyílt a mély titok s te fönn a mennyből Nézed, miként örül e nép azon. Nincs mar sugallva balga értelemtől: Kié a jobb, kié a több haszon. Ki felvevé örök-hirű tanod : Büszkén hordozza fényt vető neved', S fennen dicséri nyelve — hallhatod — Kimondhatatlan fényű érdemed'. Keresztyénnek neveztetünk te rólad: Engedd viselnünk holtig e nevet! Reánk a hűtlenség címét ne rójad, Ha önfeledve tettünk szól nem-et.