Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-01-12 / 2. szám

mi szegény bűnösök vagyunk, bűnben fogantattunk, nagy mi bennünk a roszra való hajlandóság, magunktól, saját erőnkből semmi jóra sem vagyunk képesek, és hogy naponként és számtalan módon áthágjuk szent rendelésedet, mely miatt bűnt-büntető igazságodtól magunkra vonjuk az örök kárhozatot és a halált. Oh de Uram, fáj a mi szivünknek, nagyon fáj, hogy Téged megbántottunk; kárhoztatjuk magunkat és a mi bűneinket, töredelmes vezekléssel, alázatos magunkbaszállással kegyelmedhez folyamodunk és nagy nyomorúságunkban áldott segítségedért esedezünk. Oh szánj meg bennünket, jó Istenünk, irgalomnak Atyja, és bocsásd meg a mi bűneinket a Te szent Fiadnak, a mi Urunknak, a Jézus Krisztusnak szerelméért! Töröld el a mi álnokságinkat, közöld velünk és szapoiítsad rajtunk naponként a Te szent Lelkednek ajándékait, hogy mindjobban és mind jobban megismerjük a mi bűneinket, szívünk meghatott bánatával levetkezzük azokat és teremjünk jó gyümölcsöket, gyümölcseit az igazságnak és a szentségnek, melyet egyedül kedvesek Te előtted, a mi Urunk Jézus Krisztus által Amen. (Folyt, köv.) Feleki József, ref, lelkész. KÜLFÖLD. Hase Károly Ágost. «A kisded makk mere'sz sudárba szökkent!® iMagyar prot. theologiai irodalmunk az újabb időben nagy lendületet nyert, szépen biztatóan erősödik. E tény konstatálása nagy örömére szolgál mindenkinek, ki igazán forrón szereti hazáját és egyházát egyaránt, de nem tagadhatjuk, hogy a forrásra, melyből csaknem kizárólagosan merítette anyagát eddig a magyar prot. theologia, még jelenleg is nagy mértékben utalva vagyunk. Ez állításomat bizonyítja a szükség-érzet, melytől indíttatva keresik fel évenkint egyházunk leendő őrei a forrást, melyből elődeink annyi szépet és jót merítettek. Ebből hiszem, hogy mi magyarok nem lehetünk közönyösek az iránt, mi messze tőlünk, a prot. theol. tudományok forrásánál történik. Fiiszem, hogy a nt. Szerkesztő úr szívesen ad becses lapjában helyet, hogy a német tudományos világ gyászáról, szent fájdalmáról e néhány J sorban megemlékezhessem. A nagy veszteség, a mély gyász, a szent fájdalom, mely a német prot. tudományos világot sújtja, Hase Károty Ágost nevéhez fűződik. A ki ama névnek oly ragyogó fényt, hírt és dicsőséget szerzett nincs többé : I 1890. jan. 3-án meghalt. Az ő ravatala fölött méltó a gyász, méltó a fájdalom! Hase 1800. aug. 25-én született a szászkirályság egy kicsiny kis falujában, Steinbachban. FLdes atyja, kit i igen korán elvesztett, lelkész volt. Középiskolai tanulmányait Altenburgban végezte s 1819-ben Lipcsébe ment theologusnak. Tanulmányait Erlangenben végezte be s már 1823-ban Tübingában, minta theologia magántanára tartott előadásokat. 1828-ban újra Lipcsében tanít, de a következő évben elfogadva a jénai egyetem meghívását: Jénába költözött. Itt folytatta aztán munkásságát zavartalan élte végéig. Jéna büszkeséggel mondhatja hogy Hase az „övé" volt, mert a nagy férfi úgy megszerette e várost, hogy Neander halála után nem fogadta el a berlini egyetem meghívását. A jénai egyetem rendes tanárává 1836-ban lett. Hatalmas szelleme hódított. I Csakhamar a német theologusok élére küzdötte fel magát, kik tisztelettel tekintettek nagy mesterökre. Érdemei nem kerülhették el az udvar figyelmét. Egymásután fokozott kitüntetésekben részesült. Különféle érdemjeleket kapott. Egyháztanácsosi, majd udvari tanácsosi címet nyert. Működésének 60 éves jubileuma alkalmából az udvar valóságos belső titkos tanácsosává lett s nemesi rangot nyert. 1883-ban lépett nyugalomba a testben megtörött, de lélekben még mindig erős agg. Visszavonulása után ís munkálkodott folyton. Olykor fölolvasásokat tartott, a melyekben még mindig tisztán tükröződött szellemének egész nagysága. Midőn életének 90-ik évébe lépett, láthatólag elgyengült, naponként fogyott ereje, míg végre 1890. jan. 3-án a nagy lélek elhagyta porhajlékát, maga után szomorúságot és gyászt hagyva mindenütt. Egy hosszú, szép, öszhangzatos élet szakadt meg Hase halálával. Őt ugyanaz a szellem vezérelte éltének alkonyáig, mi lelkesítette az ifjú tudósi: szabadság egyház és államban egyaránt! A szabadvizsgálódásnak volt hive. Alapítója lőn egy új, az ő szellemétől áthatott theol. iránynak, melytől el nem vitathatja senki, hogy áldásosán hatott a vallásos élet emelésére, erősbítésére. Midőn jénai tanári tanszékét elfoglalta, már akkor nagynevű tudós volt. „Jézus élete" című munkájával meglepte a német tudományos világot. Úttörő munka ez, mely ellentétben Renan romantikus felfogásával, pusztán a történeti tények alapján, azok által megvilágítva állítja az olvasó elé Jézus életét. E munkájával s még előbb írt «Hittan»-ával alapította meg tudományos hírnevét. Lángelméje felölelte úgy szólván a tudományokegész világát. Erről tesz bizonyságot az a körülmény, hogy egymásután avattatott fel a theologia, majd a philosophia s végül a jogi tudomány tiszteletbeli tudorává. Habár voltak érdemei e téren is, munkásságának zömét, az egyházi életnek, az egyháztörténelemnek szentelte. E téren szerzett nevének halhatatlanságot. Három tő munkája, melyekben kifejté hitelveit a következő: „Des altén Pfarrers Test áment<

c

, „Lehrbuch der evangelischen Dogmatik" „PolemikNevezetes műve : „Hutterus redivivus" mely munkája miatt heves vitába keveredett a rationalismus képviselőivel. E vitákra vonatkozik „Theologischen Streitschrifteríí

című munkája. Kimagasló alkotása azonban „EgyháztörténeteNeander követője volt, de az egyháztörténetirás terén nála magasabb, szabadabb álláspontra helyezkedett. O az egvház-történeti eseményeket szoros kapcsolatba hozta a világ történelemmel, nem hagyva figyelmen kívül soha a művészet s az aesthetika követelményeit sem. Fő törekvése volt, hogy a keresztyén hit világnézetét kiegyenlítse az előrehaladó tudományos világnézettel. Történetet akart írni, melyből meríthet egyház és az egyetemes emberiség egyaránt. Előtte nem volt lényeges bizonyos vallási, dogmatikai forma, (ellenei felekezetietlenséggel is vádolták), ő arra törekedett, hogy feltüntesse a tiszta keresztyén hitet, mint az egyedüli forrásából, az evangéliomból oly fényesen kiragyog, a mint az a történeti fejlődés folyamán megvalósult, a mint az minden igaz vallásos érzületben mindenha nyilatkozott. Mint történet irót jellemzi a hangyazsorgalom, melyet az adatok gyűjtésére fordított, jellemzi, hogy még csekélyebb alkotásaiban is mindig nagy eszmék lelkesítették, hogy egy-egy történeti alakjában hűven festi korát, visszatükrözteti az azt mozgató eszméket; minden művében jellemző az éles kritikai itélő tehetség, végtelen nagy tudományos képzettség s így az alapos ismeret, végül minden tekintetben elfogulaltlan tárgyilagosság. Vitatkozásaiban mindig engedékeny, békére-