Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-05-04 / 18. szám

bírói gyakorlatnak mondani nem lehet; bizonyara «res judicata» a fenforgott esetekben, de nem irányadó ily módon a későbbiekre. b) Minthogy ily formán az illetéktelen lelkész által való keresztelésben a miniszter az állítólagos bírói gyakorlat folytán nem lát elkeresztelést, nem is tartja alkalmazhatónak a kihágási törvény 53. §-ában előirt s szerinte — úgy látszik — igen szigorú büntetéseket, melyek alkalmazására — közbevetőleg legyen mondva — protestáns lelkész sohasem szolgáltatott alkalmat, hanem a többi felekezetek közül is mondhatni kizárólag a római s elvétve görög katholikus papok; hanem a büntetést csakis a keresztelésnek az illetékes lelkésznél való bejelentésének elmulasztására állapítja meg, de úgy, hogy a két hónapig terjedő elzárást egészen mellőzi, s kizárólag pénzbüntetést alkalmaz 10 — 50 írtig, ismétlés esetén 100 frtig terjedő maximummal. Az ultramontán szellem, melynek oly hatalmas vagyoni források állanak rendelkezésére, nem fog habozni előforduló esetben még a büntetés maximumát is lefizetni, talán egy külön cccassa nemonist» alakítnak majd e célra, de attól rettegnek, hogy a talárt a fogház sarában hordozzák meg. É rendelkezés meglehetős következetes levonása a miniszter és a minisztertanács fent körvonalzott álláspontjának, de anélkül, hogy az akarna lenni, valóságos felszabadítása a renitenskedni akaró klérus visszaéléseinek. Aki akarja a célt, ne irtózzék az eszközöktől, ez az állambölcseség alapja. Aki az ultramontán szellem sötét lovagjait békóban akarja tartani, annak nem szabad irtóznia kezébe venni az államhatalom vasvesszejét, mert holmi gyönge suhogóktól nem ijednek azok vissza. c) Végül van e rendeletnek két eredendő bűnén felül egy harmadik is, s ez az, hogy az elkeresztelési, manapság inkább elanyakönyvelési esetben mellőzi a független biró eljárását s a közigazgatási hatóság, tehát szolgabíró, rendőr, illetve Budapesten kerületi kapitány az első fokon, alispán, tanács és Budapesten rendőrfőkapitány másodfokon, harmadfokukig a belügyminiszter van hivatva e vitás esetben jövőre kél ni.f

; Őszintén bevallom, hogy a biróság, különösen felső biróság felfogása több esetben kedvezőtlen volt a protestantizmusra s reám visszás benyomást tett pl. a kúria dogmatizálása, de ennek dacára s ha még oly ellentétes volt volna is a bíróságok egves Ítélete, vagy egész gyakorlata a protestáns érdekekkel, mégis sokkal nyugodtabban látom e kezekben eme fontos, vitás kérdések felett való döntést. Ilisz mindennap halljuk a panaszt közigazgatásunk gyarlóságáról, sőt bűneiről; a szolgabírói önkény, a megyei érdekek s klikkek uralma nem egészen ismeretlen dolog nálunk; a közigazgatás körében a sikkasztás, hivatalos hatalommal való visszaélés állandó rovatot képez; a közigazgatási, illetve rendőri biráskodás jelen állapota pedig igen sok helyen egyszerű paródiája a jognak s még az ország fővárosában is megtörténhetnek Haselbeck-Soekl-Mandel-féle dolgok. Egész közigazgatásunk korhatag állapota tette szükségessé a most megindult reformokat. Erre a fent és alant elitélt közigazgatásra tehát nem lehet, nem szabad bízni a honpolgárok lelkiismeret szabadságának, a felekezetek viszonosságának ügyét. S tegyük hozzá, hogy a belügyminiszteri székbe ultramontán eynber is kerülhet, vagy titkos, vagy nyilvános! Akkor a közigazgatási eljárás elasztikus természeténél, az adminisztratív hivatalok függőségénél fogva jó éjszakát neked felekezeti viszonosság! A reformátusok konventje legutóbbi tanácskozásában tudomásul vette a miniszteri rendeletet, jobban mondva hivatalosan nem emelt aggályokat s kifogásokat ellene, mert hiszen a magyar protestantismus a törvényes rendeletet mindig tudomásul veszi s nem appellál az államon kívül álló hatalmakra s tényezőkre. Helyesen tette, amit tett, ne mondhassa senki, hogy a magyar protestántismus nem nyújt a békillésre kezet; helyesen tette, hogy bevárja a rendelet hatását, mert hiszen az nem lesz más, mint kétségtelen igazolása annak, hogy e kérdést nem lehet rendeleti uton megkerülni s az egész népesség vallási üdve és békéje csak egy nyilt s tisztán az 1868: 53. t. cikk szellemében tartott novelláris törvény által állítható igazán helyre. Ép azért én a vallásügyi miniszter jelen rendeletét, melyért — mint minisztertanács' J ból eredőért, amire a kultuszminiszter hivatkozik is — az egész minisztérium felelős, nem tartom nyereségnek, sőt több tekintetben visszalépésnek a vallásügyre nézve. Ennyit a rendeletről. Azonban nem hagyhatom említés nélkül a római kath. püspöki karnak ez ügyben tanúsított magatartását, mely az alkotmányosság, az alattvalói hűség alapfogalmaival sem egyezik. Erről két verszió kering. Az egyik az, melyet a ccMagyar Állam)) juttat köztudomásra, melynél fogva a püspöki kar tanácskozása alkalmával felmerült, hogy nem volna-e célszerű a vegyes házasságokra megtagadni a dispenzációt és így nyilt ellentétbe helyezkedni az újkor eszméivel s a magyar törvényhozás szellemével. Vajha tették volna, legalább roham-