Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1890-04-27 / 17. szám
elnökéhez; d) új dallamokra és új ének-szövegekre pályázat nem nyittatik; azok, a kik új dallamok készítésére vállalkoznak, utasíttatnak, hogy azokat megfelelő szöveggel is maguk lássák el; ugyanez áll a szövegkészítőkre is. A dallam, mindenesetben komoly, templomi jellegű legyen; ej Az ének-szövegek átdolgozása a Szenczi-Molnár-féle fordításra s a bibliai szövegre való tekintettel eszközlendő; f) az egyes kerületek nem köteleztetnek a kolozsvári tervezetben rájok szabott énekek átdolgozására; e helyett az elnökség azzal bízatik meg, hogy szólítsa íel az általa hivatottaknak vélt férfiakat egyes énekeink átdolgozásának elvállalására. E mellett azonban önként vállalkozók dolgozatai is szívesen fogadtatnak és bírálat alá vétetnek; g) az énekeskönyv jelenlegi beosztása megmarad, t. i. a zsoltárok és .dicséretek külön csoportba gyűjtve fognak kinyomatni : h) határozatainknak programmba foglalásával s felhívás készítésével elnök bízatik meg; i) a költségeket az egyes kerületek a meghatározott kulcs szerint fedezik s e tárgyban a konvent megkerestetni határoztatik; k) az ének-szerzők vagy átdolgozok munkáik arányában díjaztatnak. — A beküldendő művek megbirálásának módjára nézve kimondatott, hogy minden művet előbb az illetékes kerületi énekügyi bizottságok bírálnak meg; az ezek által jóknak itélt s bírálattal együtt felterjesztett művek felett pedig egy hét tagú bizottság mond végleges ítéletet, a melynek tagjai az egyetemes énekügyi bizottság elnökének Fejes Istvánnak elnöklete alatt idősb Kiss Áron, Baksay Sándor, Szász Károly, Szász Béla és Lévay József; jegyzője pedig Radácsi György. * Gyászhírek. Az Úr szőllőjének egy kiváló munkása, kitűnő pap hunyt el f. hó 12-én Makay Dánielben,, Az ungvári gyülekezetnek második alapítója, az ungi egyházmegyének bölcs esperese, a sárospataki főiskola egyik igazgató tanácsosa, zsinati és konventi tag volt a boldogult, kinek elhunytáról egy kissé elkésve következő gyászjelentést kaptunk. Makay Etelka és férje Sárkány Imre a maguk és gyermekeik: Sárkány Vilma, Etelka, Béla, Teréz és Lajos nevében fájdalomtól megtört szívvel jelentik forrón szeretett atyjuk, illetve nagyatyjuk : Makay Dánielnek, az ungvári ev. ref. egyház lelkésze, az ungi ev. ref. egyházmegye esperese, a sárosparaki főiskola igazgató-tanácsosa, a tiszáninneni egyházkerület konventi képviselőjének és zsinati tagnak, rövid szenvedés után, élete 69-dik évében, folyó hó 12-én délután 4 órakor történt gyászos elhunytát. — Temetése a város és vidék impozáns részvéte mellett f. hó 14-én ment végbe. A templomban Szabó Endre egyházmegyei főjegyző tartott felette szép gyászbeszédet, a sírnál L. Szabó E. minaji lelkész mondott megható búcsúztatót. Áldás és béke lengjen porai fölött! — Már özvegy Nagy Györgyné : Gönczi Klára; Nagy Józsetné, Szőts Károlina, mint anya; Nagy Lajos, mint testvér; Gönczi Lajos, kelementelki ref. lelkész, mint após és neje és gyermekei a maguk és számos rokonok nevében megrendült kebellel tudatják, hogy abodi ref. pap, Nagy György életének 3 2-ik, házasságának 2-ik évében kínos szenvedés után folyó hó 17-én d. e. '/oii órakor az Úrban elhunyt. A korán elhunyt tehetséges ielkész budapesti theologiánk növendéke, s Lapunk szerkesztőjének unokaöcscse volt. Nyugodjanak békében porai 1 — Rózsahegyen f. hó 20-án elhunyt Bohus Gyula evang. lelkész, széles körben tisztelt férfiú 54 éves korában. *) Szerkesztői üzenetek. B. M. urnák Apa, Reflexiók alakjában a jövő számban. — Dr. B. B. Eperjes. Köszönöm a pontosságot. Tárgyhalmaz miatt feleznem kellett. — B. K. urnák Gyula. A konventi tárgyak miatt jövő számra kellett halasztanom. — B. L. urnák V. A közlendők közé iktattam mindkettőt. — A «Nyilt levél* Írójának F. A zsinati tárgyak rendén, sort kerítek rá. — Sz. A. urnák Makó. Azt hiszem, igy teljesen megfelel a célnak. Szíves üdvözlet. — F. D., Sz. E,, B. S., és V. B. uraknak. Az átköltözés folytán szükségessé vált cimszalag változtatás iránt intézkedtem. cAj (Aj cAj ca_> laj iaj lAj cAj cAj iaj cAj cAj tA> cAj «_Aj s_Aj cAj iAj (A» HIRDETÉSEK. íllllllilll | ) /\ T Á. r—T s\ f"j" 1 A máramaros-szigeti ev. ref. államilag segélyezett Lyceumban, mint főgymnasiumbati egy német nyelv s irodalmi tanszék betöltendő. A tanár köteleztetik: a német nyelvet és irodalmat a 3—8. osztályban, mint főtantárgyat hetenként 18 órán, továbbá a bölcsészetet a 8. osztályban, esetleg egy más tantárgyat valamely osztályban mint melléktárgyat, hetenként 3 órán előadni és tagjává lenni a tiszántúli ev. ref. egyházkerületi tanári nyugdíj-intézetnek. Évi fizetése iroo frt 200 frt lakbérrel. A kinevezés joga a lyceum pártfogóság fölterjesztésére, a nagyméltóságú m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter urat illeti. Az állomást elnyerni óhajtók, kik a nagyméltóságú közoktatásügyi kormánynyal kötött szerződésnél fogva ev. ref. hitvallásuak lehetnek, kérvényüket és végzett tanulmányaikról, képesítésükről s eddigi alkalmaztatásokról szólló bizonyítványaikat f. évi május hő 10-ik napjáig a jelzett Lyceum felügyelő-gondnokságához Máramaros-Szigetre küldjék. M.-Szigeten, 1890. évi ápril 10-ik napján. Várady Gábor, 2—3 lyceumi felügyelő-gondnok. A felső-baranyai ref. egyházmegyébe kebelezett szent-erzsébeti egyház lelkészi állomása lemondás folytán megüresedvén, erre ezennel pályázat nyittatik. Ez állomás évi javadalma hivatalos felszámítás szerint 849 frt 65 kr, tehát Ill-ad osztályú. Elnyerni óhajtók pályázati kérvényüket szabályszerűen felszerelve f. évi junius hó i-éig nyújthatják be nagytiszteletű Kovács Antal ref. esperes úrhoz Terehegyen (u. p. Harkány, Baranyamegye). Budapest, 1890. ápril hó 23-án. — Szász Károly, püspök úr meghagyásából Keeskeméthy István, püspöki titkár. Pályázat hirdettetik a n.-bányai ev. ref. egyházmegyébe kebelezett egri egyház lelkészi állomására, melynek jövedelme termény, 25 frt készpénz, fa és stolárékból mintegy 500—550 frtra tehető. És így ez egyház a IV-ik osztályba tartozik. A pályázati kérvények f. évi junius i-ső napjáig a nagyt. esperesi hivatalhoz N.-Paládra (Szathmármegye) küldendők. Debrecen, 1890. április 25. Révész Bálint, tiszántúli ev. ref. püspök. Felelős szerkesztő: Szőts Farkas,