Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-04-27 / 17. szám

janak, tehát az úgynevezett ponyva-irodalomban helyet foglaljanak. Óhajtásának megfelelve, oly kiállításban, alakban, nyomtatásban, a minő a Rózsa úr és neje által kiadott Tatár Péter-féle népies gyűjtemény, de mégis oly képekkel, melyek, megtartva a nép által megszokott modort, a jobb Ízlésnek is megfelelnek, meg fognak nálam jelenni: Arany János. «Toldí.» Bolti ára csak 8 kr. Arany János. «Szent László füve.» Bolti ára csak 4 kr. Arany János. «Első lopás.» Bolti ára csak 4 kr. Arany János. «Jóka ördöge.» Bolti ára csak 4 kr. Kérem szívesen : a culturalis egyleteket, népköröket, földesurakat, tiszttartókat, körjegyzőket, szolgabirákat stb. ezen minden anyagi hasznot kizáró vállalatra, a halhatatlan művek potom árára és arra figyelmeztetni, hogy valóban jót tesznek a néppel, cselédséggel, ha hatáskörükben terjesztik, hisz először történik, hogy magyar classikus a ponyvára kerül. A füzeteket szerencsém lesz megjelenésük után beküldeni. Budapest, 1890. április hóban. Őszinte tisztelettel Ráth Mór könyvkiadása Budapest, Haas-palota. ** Magyar nyelvtan az elemi népiskolák a) II., b) III., és c) IV. osztálya számára. Irta Komáromy Lajos. Régóta van már szüksége népiskolai tankönyv irodalmunknak egy jó magyar nyelvtanra. És bár el kell ismernünk a Nagy László-féle nyelvtannak óriásikig kimagasló előnyeit a többi, ujabban keletkezett nyelvtanok felett, még sem hunyhatunk szemet annak gyengéi előtt sem s azt az átdolgozást, melyet rajta Komáromy Lajos eszközölt annak idején, csak úgy kell tekintenünk, mint új foltot a régi ruhán. Érezte mindenki, a ki csak az elemi- és tegyük hozzá, hogy érezte még az is, a ki a közép- és felsőbb oktatással foglalkozik, hogy a nyelvtanítás körül hiba van. Mert feltűnő jelenség az, hogy bár az az iskolába felkerült 6—7 éves gyermek már többé-kevésbbé értelmesen beszéli anyanyelvét, van egy bizonyos körben már némi szóbősége is, öntudatlanul egészen szabatosan használja is a nyelvet, bizonyos egészséges érzékkel a ragozást is elég ügyesen kezeli, az alanyi és tárgyas ragozást nem véti el, egyszerű és bővített stb. mondatokat bizonyos értelmességgel már alkot is: és mégis a nyelvtan okozza a legfőbb, gyermeknél a legnagyobb nehézséget, sőt a tanítók legnagyobb része is a nyelvtan tanításával van legjobban megakadva és ebből mutat fel legkevesebb eredményt. Igaz, hogy a tanterv által megállapított anyag is kétségtelenül igen sok s igaz, hogy a nyelvtanítást épen az a jellege, hogy míg egyfelől egyik legfontosabb formális képző eszköz, addig másfelől jelentékeny materialis képző eszközzé is kell válnia és nemcsak öntudatra kell hoznia az előbb csak öntudatlan beszélést, hanem fejlesztenie kell a logikai gondolkozást és -az elvonást is, igen nehézzé teszi; de mégis nagyban hozzájárultak a tanítás e téren mutatkozó sikertelenségéhez azok a rosz n}*elvtanok, melyek elvont nyelvészeti meghatározásaikkal, bemagoltatásra szánt szabályaikkal, unalmas, szellemtelen gyakorlataikkal valóságos torturává teszik a nyelvtant a gyermekekre nézve. Az előttünk levő nyelvtanok irója a tárgyalási modor szemlélhetőbbé és élénkebbé tétele által kiván ezen a bajon segíteni. A tantervhez természetesen neki is ragaszkodnia kellett, mert hisz ezen a tankönyv Írónak nincs joga változtatni, a kijelelt anyagot fel kellett dolgoznia; de a sokat igyekezett megemészthetőbbé tenni s a tanító és tanuló munkáját a jobb modor által megkönnyíteni. És ez a legnagyobb részben sikerült is. Tárgyalási alapul mindenütt egy-egy kis olvasmányt vesz fel. Rövidebb, egyszerűbb leirásokat a kisebb osztályban, hosszabb s tartalmasabb elbeszéléseket a nagyobbaknál. S ezeket dolgoztatja előbb fel minden izükben szó- és irásbelileg, mondat- és alaktanilag mindég úgy, hogy a már ismert dolgokra folytonos vonatkozással egyszersmind előre is vigye a gyermek ismereteit, és hogy aztán a megtanultakat még egyszer bevésse az emlékezetbe röviden, világosan, és szabatosan formulázott szabályokba foglalja azokat össze, s az ezen szabályok után feltett kérdésekkel emeli őket teljes öntudatra. Különösen a II—dik osztály számára írt könyvecske tárgyalási modorában és nvelvezetében oldotta meg szerző a maga feladatát a legjobban. A beszédrészeket igen jól szemlélteti és adott kérdéseivel s utasításaival szakadatlanul foglalkoztatja a gyermeket, míg apróbb írásbeli dolgozatok készíttetésével öntnunkásságra ösztönzi és a fogalmazás képződésére hat. Már a III. és IV. osztály számára írott nyelvtanokban ittott megszólal a nyelvész, a maga műszavaival s míg a gyermek felfogásának színtájára leszállva egyszer pusztamondatokról beszél, másutt a /^mondatot emlegeti (16. 1.). Kezd egy-egy fogalmi meghatározást adni, mit előbb célzatosan került. És helyesen is ! A gyermeknél a meghatározásokra vajmi kevés szükség van. De ha már definiálunk, adjunk oly meghatározást, a mely semmiféle félreértésre ne szolgálhasson okot. Pl. az a meghatározás, hogy «az ige olyan szó, melyet a jelen, mult és jövő szerint lehet változtatni)) igen bizonytalan és könnyen azt a benyomást teheti a gyermekre, hogy a szó változik, holott az a cselekvés változik, mely különböző időkben történik s a szó csak annyiban, a menynyiben cselekvés. A nyelvtani tárgyalás alapjául szolgáló olvasmányok igen ügyesen vannak megválasztva. A feladatok és feldolgozás kérdései szabatosak, világosak és helyes paedagogiai érzékkel vannak feltéve ; de egy nagy részüket inkább szeretnénk egy, a tanító kezébe adandó vezérkönyvben, mint a gyermekek használatára rendelt tankönyvben látni; mert a compendiosusan öszszetömörített nagy anyag esetleg zavarba hozhatja a tanulót, másfelől meg a kevésbé gyakorlott tanító is alig lesz képes majd, kivált a III. és IV. osztályban, úgy tanítani e könyvek alapján, hogy ne azt a benyomást nyernék a növendékek, miszerint csak úgy esetleg, szeszélyesen, ötletszerűleg tétetnek fel neki a faggatózó kérdések, egyszer a mondattanból, aztán rögtön az alaktanból. Közbevetőleg el-eltér a tárgyalás, felvett olvasmánytól, majd meg ismét visszatér hozzá. Jó mindig egy nyomon maradni, mert az elágazó utakon tanító és tanítvány könnyen eltérhet a céltól s fárasztó leend mindkettőre nézve az elhagyott útra való visszatérés. A tanítás sikere érdekében kívánatos, hogy szerző minél előbb irja meg a vezérkönyvet is, mert csak ezzel leend egészen világossá, hogy ezt a nagy anyagot miként akarja öszhangzatosan feldolgoztatni. Mert pl. a IV. osztály számára irt nyelvtanban a 22. lapon levő összefoglalásban nem kevesebb, mint 40 tételről van szó, melyekben mondattani, alaktani, helyesírási szabályok vannak összezsúfolva, és bár ezek előzőleg^a maguk helyén mind külön-külön letárgyaltattak is, mégis már csak a leggyakorlottabb tanító fogja megtalálni közöttük az öszszefüggést és viend beléjük bizonyos eg}*séget. A zárjelek között levő és kövér betűkkel nyomatott megjegyzések egyenesen csak a tanítónak valók. Ezeknek a vezérkönyvben lenne helyük és ezeknek oda áttételével sok ballasttól menekednék meg a nyelvtan; mert hiszen ezekkel szerző azt akarja csak szemléltetni, hogy most a tanító célja pl. a tárgyas vagy tárgyatlan igék, vagy egyes mondattagok stb. megmagyarázása. És ha az a sok anyag, a mi itt megjegyzések, utasítások alakjában a tankönyv-Folytatás a mellékleten.