Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1890-04-27 / 17. szám
_ 52 3 i— elhatárzák, hogy minden pap, ki a vegyes házasságot nem akarná megáldani, annyiszor-mennyiszer 600 frtra büntettessék)) (1647. XIV. t. c. szerint). Mint tudva van, az ily megyei határozatok semmi törvényes erővel nem birnak és csak azért érdemelnek figyelmet, mivel az ország érzelmét fejezik ki» stb. («Jelenkor» 1840. 50-dik szám.) Következik ezután a Felelet a «T. Pestmegye határozatára)) Kopácsy József akkori esztergomi érsek tollából olyan Simor-féle ismert stylusban. S ezt követik azután a nagyobb és kisebb emberek, irók és papokválaszai és viszonválaszai, pro és contra, a vegyes házasságok ellen és mellett, összegyűjtve az akkori «Egyh. Tudós», «Liberariai Csarnok», «Társalkodó», «Századunk», «Pesti Hirlapw, «Hirnök», «Kis Futára stb. lapokból. Reánk protestánsokra nézve talán a legérdekesebb ezek közt «Zalavármegye felírása a vegyes házasságok ügyében)) («Századunk» 1841. 15. sz.), a melyet gr. Zay Károly ev. egyházunk akkori egyetemes felügyelője szerint is maga a nagy Deák Ferencz szerkesztett. (Lásd : «Századunk» 34. sz. 1841.). Ennek egyik pontja így hangzik: «A vegyes házasságokat törvényeink nem csak megengedik, sőt pártolják is, midőn azt rendelik, hogy «azoknak semmi szin alatt akadályok ne tétessenek)). Lehet-e pedig súlyosabb akadály, mint midőn az ilyen házasság az egyház nevében Isten és természetelleni bűnnek állíttatik; midőn azon római katholika személytől, ki vegyes házasságra lép, az egyházi szertartások megtagadtatnak, s némileg az anyaszentegyház kebeléből kizáratik. De még súlyosabb az, hogy a polgári törvényre a bűnnek bélyege nyomatik, midőn «a pásztori levél Isten és természet törvénye elleni bűnnek mondja azt, a mit a polgári törvény világosan megenged, sőt határozottan pártol, összeütközésbe hozza ez a polgári törvényt a lelkiismerettel, a törvények iránti tiszteletet teszi semmivé; mert azon törvény, mely bűnt és pedig Isten és természet elleni súlyos bűnt pártol, csak erőszakkal eszközölhet engedelmességet, de tiszteletet soha nem nyer ; összeütközésbe hozza a polgári hatalmat a vallás hatalmával, felbontja a közállomány minden szelídebb köteleit, s ekképen «a vallás szent nevében titkos, de mély keserűségű harcot kezd a törvény s közállomány ellen.)) Íme egy rövid kép a negyvenes évek küzdelmeiből! (Folyt. 1<öv.) Czékus László. KÖNYVISMERTETÉS. «Régi hangok.» Ev. keresztyének számára közrebocsátó ifj. Jeszenszky Károly ev. lelkész. Budapest, kiadja Hornyánszky Viktor. 1890. Ara 80 kr. E címen jelent meg csinos kiállításban, finom velin papíron, hét ívnyi tartalommal egy igazán becses, egyházirodalmi emlékeket, régi prot. egyházi énekeket magában foglaló könyv. Részemről többféle tekintetből a legmelegebben üdvözlöm e művet s ennek derék, lelkes szerzőjét, illetőleg közrebocsátóját és fordítóját. Prot. vallásos költészetünk mezeje meglehetősen parlagon hever. Hol vannak ma a mélyérzelmű, vallásos kedélyű s a mellett költői lelkű Balassa Bálintok, kik e mezőt tehetséggel s szorgalommal mívelték ! Ha volna is Balassa-kedély, többnyire más térre ragadja azt a kor (nem akarom mondani, hogy a kór) áramlata. Örökké sajnálhatjuk, hogy egy Arany s egy Tompa, megáldva Istentől nemcsak kiváló költői tehetséggel, hanem mély vallásos lelkülettel is, alig hagyták ránk egypár remekét a vallásos költészetnek, noha egész költészetükben ott lüktet a vallásos szív, s nem egy költeményükben kifejezést nyert a prot. öntudat. Itt volt a nagy Székács és a kedves Gyory Vilmos, tiszta vallásos kedély mind a kettő, a költészetök csurrantott méz, hagytak is ránk örökbe egy-egy drága gyöngyét a vallásos költészetnek ; de az ő áldott munkásságuk is más-más téren gyümölcsözött inkább. Ám e jelesek élnek műveikben s működésökben. Részemről azonban szeretném megérni a vallásos költészet virágozását; mert úgy vagyok meggyőződve, hogy egy Berzsenyi-féle «Fohászkodás» a költészet legmagasabb fokán áll s egy-egy jó egyházi énekre nagyobb szükségünk van, mint a szerelmes csicsergésekre. Legszebb emlékeimhez sorozom, mikor engemet, mint műkedvelőt, egy-egy vallásos kedély fölkeres s szerény biztatásomra irja, fordítja s gyűjti az egyházi énekeket. Némi biztatót találok a jelenben a jövőre, hogy lassanlassan majd csak virágba borul a vallásos költészet kertje is. Gyönyörű kert, gyönyörű mező ez, s a ki e téren ha csak egy-két kalászt tud is felmutatni, legyen az bár régi vagy új termés, szívem melegével üdvözlöm azt. Üdvözlöm Jeszenszky kollégámat is, ki visszamegy a régmúltba, szedegeti, gyűjtögeti a régi kalászokat, s mintegy újabb ^zengedező mennyei kar» szólaltatja ma a régi hangokat s nem egy becses régi magyar egyházi éneket, mely a magyarban elveszett, de a szláv nyelvben megmaradt, újra visszafordít magyarra. Hogy jól fordít, ezt egy Baehát, kit e téren méltán tekintélynek tartunk, elismeréssel bizonyítja, s hogy költői lélek, költői tehetség fordít — ezt maguk ez énekek bizonyítják. Dicsérem a «hangok»-ban nemcsak a vallásos költészetet, hanem a magyar nemzeti irányt s honszerelmet is. Prot. egyházunknak dicsősége a múltban, hogy míg egyfelől híveit Istent imádni, másfelől az édes honi nyelvet ápolni, a drága magyar hazát szeretni tanította. Mai evang. egyházunknak pedig nemcsak gyalázata, hanem ha résen nem állunk, határozott veszedelme, hogy a hazafias testből egy rákfenés rész vakmerően fellázad az egésznek békéje és épsége ellen. Hazai törvényeink, hazafias világi uraink és a hazafias lelkészek, bizton hiszem, meg fogják törni a pánszlávok erőlködéseit. De ez még nem minden, a mit óhajtunk. Óhajtásunk, hogy a tót nép magyar legyen érzületre, s magyar később nyelvre nézve is. Jönnek az útegyengetők : a tudós, hazafias Haan Lajos b.-csabai ev. lelkész már régebben magyar énekeskönyvet szerkesztett a tót nép számára; Dr. Szeberényi Gusztáv ev. püspök ugyanebben fáradozik ép most; Jeszenszky K. pedig e könyve által akar rést ütni azon a khinai falon, mely mögött a pánszlávok a magyarokúi praedestinált «áldott jó tót népet» fogva tartják. Adja Isten, hogy nemes törekvésük, áldott munkájok sikeres legyen ! É sikerben annál inkább bízom, mert e szép óhajtás nemcsak az én alföldi magyar szívemben, hanem szláv ajkú, de magyar szivű testvéreim lelkében is él. Igen becses Jeszenszky K. gyűjteménye azért is, mert drága egyházirodalmi emlékeket tartalmaz. A huszitavilágban élt magyar protestánsok egyházi énekeit közli, e könyv a XVI. század elejéről, azon énekeket, melyek régi szláv gyűjteményekben őriztettek meg, de magyaros dallamuk is nemzeti eredetükre vall. A füzet 12 éneket tartalmaz. Érdekes mindjárt az i-ső : ((Ürvacsorai oltári ének» címmel. Magyarázata így szól : «Ez ének a hangjegyekkel együtt feltalálható a cseh-morva atyafiak ((Testvéri egységé»-nek 1598-ban
