Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-04-13 / 15. szám

tanra figyelni rá sem érnek, pedig itt volna a legjobb alkalom annak uj átismétlésére és az érettebb elméket annak öntudatosabb elsajátítására fogni), a 6-ikban rhetorikát stb. Az óraszám sincs arányban a feldolgozandó anyaggal, így hát megelégedhetik a tanár, ha az elméleti részhez kellő olvasmányt tárgyalhat az írókból, nyelvtani dolgokra már nem jut ideje. Míg a latin nyelvtant az i—4., a német nyelvet a 3—4., a görög nyelvtant az 5—6-ik osztályban tanulja a hú, tehát mikor már jóval fejlődöttebb, s mikorra már a magyar nyelvtant majdnem elfelejtette! És minő anomaíia az órabeosztás; pl. míg a latin mondattant két osztályban (3 — 4.) heti 12 ólában tanítják, addig a magyar mondattant csupán egy osztályban hett 3 óra alatt kell megtanulniok. 9 órával jut kevesebb az anyanyelv rendszeres, alapos megtanulására, mint a latinéra! S az eredmény kétségtelen. Mert nincs ideje anyanyelve mondattanának megértésére, a többit sem fogja érteni, ha még annyi időt szentelünk is nekik. Tapasztalatból beszélek. A 6. vagy a 7-ik osztályban valamelyik latin auctor olvastatása alkalmával az analysisben kérdeztem, minő ez és ez a mondat ? Nem tudja. Kérdeztem a megfelelő magyar fordításban, hogy minő mondat ez a magyarban? így sem tudja, (nb. az osztály nagyrésze); s nagyon természetes. Nem érti anyanyelve mondattanát, még kevésbbé tudhatja az idegenét. S ez az oka annak a szomorú állapotnak, amiről már fentebb tettem említést. Mikor a magyar nyelv mondattanát már elvégzik és pedig örökre, akkor kezdik az idegen nyelvek syntaxisat tanulni. Amazt elfelejtik, ez rajtok ragad, minek van, hogy az a magyar fiú, ki még az alsóbb osztályokban tősgyökeres magyarsággal, sőt talán az e- vagy ö- s dialektusban beszélt, lassanként kivetkőzik magyaiságából, s a felső osztályban már hemzseg beszédében és Írásában a sok idegenszerűség ! Azonkívül az idegen nyelvek tanárai a ldassikusok olvastatásánál is folytonosan nyelvtani ismétlésekkel, analysisekkel, declinatiók- és coniugatókkal tartják fenn a nyelvtani ismereteket; régiségtani, mythologiai, történeti stb. magyarázatokkal per longum et latum látják el a növendék elméjét, míg ugyanez vagy épen nem, vagy vajmi sovány adagban jut nekik a magyar irodalomból ; pl. hol tanulja a magyar mythologiát, magyar régiségeket vagy a történelmet kapcsolatosan a magyar irodalmi művekkel ? Mindenesetre e hiányokat első sorban az óraszám csekélységében kell keresnünk, mikor pl. a 8. osztályban is 6 óra van a latin és csak három a magyar irodalomnak szentelve. Ez az oka, hogy érettségi vizsgálatokon a latin théziseken vagy kérdésekben találunk az auctor vagy passusának olvastatásán kívül nyelvtani, (alak- és mondattani), régiségtani (pl. a légiók felosztása és nem tudja az egykori fekete sereg vagy a honvédség szervezését ; vagy a fibulákról és sejtelme sincs, mi volt a magyar kösöntyű stb. stb.) ; mithologiai (Jupiter összes élményeit, de Hadúr-ról nevén kívül alig valamit) és történeti dolgokat, míg a magyarból csupán irodalom történeti kérdéseket! Emeli ez a nemzeti öntudatot? Mikor több ismerettel látjuk el az antik világból, mint nemzetünk dicső múltjából! De nem folytatom tovább. Nagyon szomorú statisztikát kellene itt felsorolnom, az anomáliákból pedig így is láthatjuk, mennyire háttérbe van szorítva a magyar nyelv tanítása, a melynek pedig nyelvtanításunk központjának kellene lenni a 8 osztályon keresztül, s ehhez kellene alá vagy mellé rendelni a többi nyelv kezelését, s szent a hitem, hogy minden tekintetben fényesebb sikerre vezetnők ifjúságunkat; nyelvünk öntudatos tanulását előmozdítanék, s vele a nemzeti érzületet is fokoznók ! Mert erre is igen nagy szükségünk van. «Régen e nemzet — a hazafi élet virágzása korában — igaz volt mint Mátyás király, kitartó a hazaszeretetben mint Rákóczy Ferencz : ma mindinkább tünedeznek e vonások s helyettük a kosmopol itismus, a hithűség, a skepticizmus és pessimismus kezdenek gyökeret verni.» így irta le napjaink diagnózisát kitűnő paedagogusunk dr. Felméri Lajos «Tan. Egyet. Közlöny» 1883 — 84. évfolyamaban (460. lap.) a hol is ((Középiskolai történelem-tanításunk nagy anomaliája» cím alatt nagyon tanulságos eszméket közöl. (Ez ugyan nem tartozik a nyelvtanítás keretébe, de kívánatosnak tartottam itt felemlíteni és újra való elolvasását ajánlani, a kik csak hozzájuthatnak ; mert ott is ama helyes elvet olvashatjuk, hogy a hazai történelmet tegyük a történet-tanítás központjává, melyhez a többi nemzetekét csatoljuk. Kár, hogy az egyesület nem vette föl további tárgyalásra Felméri cikkét, bátor volnék a tanári körök figyelmébe ajánlani!) És most végre felsorolom azon kellékeket vagy inkább módot, miként lehetne nyelvtanításunkat sikeresebbé, célravezetővé tenni. Nem octroyálom nézetemet senkire, de ha felsoroltam a hiányokat és a íőokokat, melyek nyelvtanításunk akadályai, azt hiszem, elő kell adnom az elveket is, melyeket azok pótlására helyeseknek vélek. Szóljanak aztán hozzá az illetékesebbek, s az eszmék küzdelmében jusson győzelemre megtisztulva, a szent ügy. Először is nyelvtanainkat kell olyan revisíó alá venni, főleg a magyar nyelvét. Az alsó osztályokban a szabályok nyelvezete legyen a tanulók értelméhez való. Az analóg eseteknél legyen megemlítve, hogy ez hasonló pl. a latin, német, francia és görög nyelvvel, viszont az eltéréseknél, hogy miben nem egyeznek meg, vagy hogy ez megvan a görögben, németben, de hiányzik a latinban stb. Hogy mennyi szabályt, magyarázgatást, szóvesztegetést tesz fölöslegessé egy-egy találó hasonlat, azt hiszem, alig kell bizonyítgatnom. Azért egy nagyon érdekes példát hozok fel a chinai nyelvre Egger könyvéből, mely talpraesett hasonlításával jobban megérteti annak szellemét, mint egy nagy csomó nyelvtani fejtegetés : «Ha indo-európai szótárt kezembe veszek, azonnal felismerem, melyik az ige, melléknév stb. Nem úgy áll a dolog a chinai szótárral, nincsenek ott szók, melyeket grammatikai formák jellemeznének. E jelenség ellenkezik a mi felfogásunkkal, de analógiát találhatunk a számok használatában. Mi csak p számmal dolgozunk és mégis képesek vagyunk az egyszerű számok elhelyezése szerint a tizeseket, százasokat, ezreseket, megjelölni." (Egger-Bartal & Bevezetés az összehasonlító nyelvtanba. Budapest, 1883. 35. lap.) A terminus technikusok legyenek teljesen ugyanazok a középiskolai nyelvtanokban, s az egyöntetűség kedvéért ott álljanak a latin megnevezések is. Mert mi sem növeli jobban a zavart, az ifjú elméjében, mintha 3 vagy négy nyelv tanát tanulja egy iskolaban, s mindegyik más alakban, más elnevezés alatt tárgyalja az elemeket és mondatokat! Ép e passus Írásánál körültekintettem, hogy hasonló indítvány nem merült-e föl még a tanár-egyesületben ? S íme, nagy örömömre találom Pirchala Imre értekezését. A latin nyelv tanítását előmozdító eszközökről («Tan. Egyes. Közlönye» 1884—85. évf. 470—80. 1.), melyben a többi közt azt mondja: ((Legfontosabb eszköznek tartom egy megállapodott, az irodalmi nyelv minden fontosabb jelenségére kiterjeszkedő, az iskola céljainak megfelelő magyar nyelvtan megteremtését és azután a latin és magyar nyelv gramma-