Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-01-12 / 2. szám

Másfelől megkívánom továbbá, hogy a hittanhallgató ifjúság minden kitelhető módon elősegítessék tanulmányaiban. E módok közt legnélkülözhetlenebbnek tartom, hogy addig is, míg az az óhajtva várt idő elérkezhetnék, a midőn az összes tanárok tarthatnának szakjokba vágó seminariumokat, minden akadémián legyen egy önképzőkör, mely tisztán a theologiai tudományokban való előhaladást túzze ki feladatául. Feltétlenül szükséges és kívánatos még az, hogy alkalom adassék a hittanhallgatóknak bölcsészeti, nyelvészeti és történeti tárgyak hallgatására, a melyek mintegy hivatva volnának arra, hogy a teljes egészében keresztül viendő, de épen ezért egyoldalú szakképzést kiegészítsék általános műveltség szempontjából, de meg a theologiai tudományokban való alaposabb ismeretek céljából is. Nagy tájékozatlanságról, sőt ferde gondolkozásmódról tanúskodik némelyeknek az az állítása, hogy e tárgyak megfosztják a theologust a hittől, melyet a vallás-és egyháztudományok tanulmányozásából merít. ; Aki így nyilatkozik, az egyrészről fél az igaz- 1 ságtói, másrészről a theologiai oktatás módszerével s céljával egyáltalában nincs tisztában. Mi nem vak hitet, hanem meggyőződést kívánunk minden protestáns embertől, köztök a lelkésztől is, aztán meg nem is a dogmák útmutatása, hanem a szabad Gondolkozás vezérlete mellett műveljük a theologiai tudományokat. Egyébiránt szeretem hinni, hogy józanul gondolkozó s a dologhoz értő protestánsaink mindnyájan át vannak hatva annak a szükségességnek tudatától, hogy minél több humán tudományban szerezzenek jártasságot lelkészeink. Hiszen minekünk sohasem azt kell kitűznünk eszményül, hogy a leggyengébb egyházak szükségleteit elégítsük ki, hanem ellenkezőleg arra kellene törekednünk, hogy minden lelkészünk megfeleljen az állásához kötött legmagasabb igényeknek is. Ilyen szempontokból indulva ki, aki csak némileg is ismeri theologiai akadémiáinkat, vagy legalább egyet j közülök, azonnal átláthatja hiányaikat. Általános hiánya egész magyarországi theologiai oktatásunknak az, hogy noha a theologiai akadémiák j szervezetét illető konventi szabályzat jelenleg már mindenütt életbe lépett, némely irányban csak igen felületes és féleges ismeretet nyerhetnek a hallgatók. így például a keresztyén s ebben a protestáns vallásos gondolkozás története majdnem egészen ismeretlen marad előttök. Tanulnak dogmatörténetet, tanulnak bölcsészettörténetet, tanulnak egyháztörténetet, melyeknek mindenike tartalmaz egy-egy adagot belőle, de véleményem szerint ' kizárólag egyiknek keretébe sem foglalható bele. A ' dogmatörténetben a hittételek kifejlődése, mintegy külső története tárgyaltatik, de arról nincs szó benne, hogy azok a hittudósok, akik alakulási mozzanataikra elhatározó és közvetlen befolyást nem gyakoroltak, tehát az i egyházi atyák jó része s a reformáció után élők, miként vélekedtek a vallásos és egyházi élet egyes tárgyairól s főbb eszméiről. A bölcsészettörténetbe azért nem foglalható, mivel jóllehet igaz, hogy a philosophiátiak és theologiának eszményi állásponton, teljesen tiszta felfogással tulajdonképen egynek kellene lennie, de a mult s a jelen is bizonyítja, hogy a theologia igen-igen el szokott maradozni a józan gondolkozásnak a philosophiában érvényesülő folytonos működésétől, sőt legtöbbször még akadályozza azt. Aztán meg tényleg épen határvonalat is igyekeztek szüntelenül vonni a philosophia és theologia közt. Az egyháztörténettel ellenben, mint a mely az egyháznak úgy belső, mint külső történetét magában foglalja, legtöbb esetben összecsatoltatik a theologia fejlődésének rajzolása is. Sárospatakon például az egyháztörténet tanára mindig előadja, de csak olyan terjedelemben, mint a mennyit elfoglal ez az ő kézikönyvében. De colloquiumra sohasem veszi fel s így egyszeri hallás után igen kevés marad meg belőle. Ez tehát csaknem egyenlő a semmivel. Nagyobb terjedelemben s folytonos kritika kíséretében, mint önálló tantárgyat kell előadni. Ebből a keresztyén theologia vagy vallásos irodalom történetéből, melybe az új-szövetségi theologia is befoglalandó volna, meríthetnének ifjaink ösztönt arra, hogy magok is philosophiai képzettségük segélyével önálló nézeteket alkossanak és tudják azokat kellőleg indokolni. Aztán szégyen is biz' az, hogy tanulják a theologiai tudományokat azok jelen helyzetében, de múltja nagy részben ismeretlen világ előttök. Sárospatakon kivételt képez e tekintetben a keresztyén erkölcstan és az ó-szövetség története. De a moralistákon s az ó-szövetségi isagogusokon kívül akárhány nagy theologus volt, a kiknek még talán létezéséről sem tudnék, ha megelégedtem volna azzal, a mit tanulnom kellett. Bullinger, Calixtus, Spener, Amyrault, Coccejus csak elég nagy emberek voltak arra, hogy theologusaink megismerkedjenek működésűkkel, s ha egyik-másik pápáról azt is előadják, hogy micsoda családi összeköttetés útján jutott a pápai székre : hogyan nélkülözhetjük a theologiai gondolkozás történetében oly nagy szerepet játszó s részben korszakot alkotó eme férfiak hittant rendszereinek ismertetését? További hiánya theologiai akadémiáinknak az is, hogy a magyar protestáns egyházi irodalom története is csak olyan mértékben adatik elő, mint az egyetemes theologiai irodalomé. Néhol az egyháztörténetnek egy pár fejezetében tárgyaltatik ugyan, de roppant hézagosan. Tudom, hogy e tárgy ismeretének szükségétől mindenki át van hatva, még azok is, akik még nem látják elérkezettnek azt az időt, midőn tanítni flehetne. Azt mondják, hogy még nincs megirva, tehát hiányzik a vezérfonal, mely útbaigazítsa a tanárt. Hát a magyar protestáns egyház története meg van-e úgy irva, hogy a tanár megelégedhessék csupán azzal, ami már kinyomatott s felesleges-e a kellő terjedelmű tárgyalás érdekében önállóan is kutatgatnia? Nincs az sem megirva és emezt viszont oly módon már összeállította Warga Lajos, hogy utmutatása mellett részint a közvetlen kútfők, részint a közvetett források kiaknázása mellett meglehetős terjedelemben és alapossággal előadható, a hallgatóktól pedig tudása megkívánható volna. Arról pedig, hogy rendszeres beosztással, természetes sorrendben adassanak elő a vallás- és egyháztudományok, alig lehet egyik akadémiánknál is szó. Főoka ennek az, hogy váltogatva adatik elő a legtöbb tantárgy, ami viszont a tanárok elégtelen számából következik. i\mikor tudjuk azt, hogy Lipcsében és Berlin-