Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-03-23 / 12. szám

ségében fekszik. A szeretet jánosi tüze sugárzott szemé­ből, ez hatotta át az egész embert, ez képezi nyitját azon magnetikus befolyásnak, melyet folyton gyakorolt működése különböző szinterein, tanszéken, mint iro­dalomban s megtartott még a leghevesebb polémiák között is. A hol letelepedett, körötte csoportosultak odaadó barátok, tiszttársak és tanítványok. Nem járt úgy, mint sok jeles német theologiai tanár, kik az egy ideig tolongva latogatott előadásokra idők multával s új nézetek felmerültével alig tudtak egy maroknyi hall­gatóságot összetoborzani. Delitzsch mind végig fővonz­ereje volt a lipcsei egyetemnek. Született Lipcsében 1813. február 23-ik napján szegény sorsú szülőktől. A zsidóság iránt egész életén keresztül tanúsított mély érdeklődéséből többen azt követ­keztették, hogy ő maga is zsidó, vagy kikeresztelkedett zsidó szülők gyermeke. De ez alaptalan feltevés. Mint keresztyén szülők gyermeke kereszteltetett ő meg már­cius 4-én a Szent-Miklós nevét viselő templomban. Elemi iskoláit, valamint a gymnasiumi s akadémiai tanfolyamot szülővárosában végezte. Németországban már ekkor nagy hódításokat tettek a Pestalozzi és Lancaster módszerei s ily szellemben tanítottak a lipcsei «Rathsfreischule»-ban is, a hol Delitzsch első kiképeztetését nyerte. Innen a Nikolai­gymnasiumba ment, s már itt hozzá kezdett a héber nyelv tanulásához. Midőn azonban az egyetemre beirat­kozott, felhagyott azzal, s egész erejét a bölcsészet tanulmányozására szentelte. Különösen két tanár, Hein­toth, a lélekbúvár és Hahn Ágost, a ki a műveltség és a positív keresztyén hit közötti összhang létrehozásán fáradott, volt rá nagy hatással. Volt Lipcsében ez idő­ben egy társas kör, hol keresztyén érzületű férfiak összegyűltek s vallási kérdések felett eszmét cseréltek ; ide eljárt Delitzsch is, s mint «Vom Hause Gottes oder Kirchew cimű műve ajánlása mutatja, e kör tagjaival való érintkezés nagy hatással volt vallásos érzülete fej­lesztésére. Itt ismerkedett meg a londoni misszió-intézet két tagjával, Goldberg és Becker hittéríttőkkel. Ezek i fordították figyelmét a héber irodalomra s gyújtották föl keblében azon lángot, mely haláláig lobogott, a buz­galmat Izráel ker. hitre térítése érdekében : ezek adtak más irányt tanulmányainak. Most már egész hévvel fogott a bibliai és rabbini héber irodalom tanulmányo­zásához, mit életcélul választott. Az első rabbini mű, melyet Becker segélyével tanulmányozni kezdett, a ((Világosság a sötétségben)) cimű értekezés volt. Másik vezére a héber nyelvben Dr, Fürst Gyula, a jól ismert héber szótár iró volt, ki több téves s el nem fogadott elmélete dacára is alapos tudományú s hivatott tanár volt. Delitzsch 10 évig maradt oldalánál s együtt dol­goztak az ó-szövetségi könyvek egyezményes szótárán (Concordantia). Az arabot Fleischer Henriktől hallgatta. Az akadémiai tanfolyamot elvégezvén, 1842-ben egyetemi tanárrá minősíttetett. 1846-ban Rostockba, 1850-ben Erlangenbe hivatott meg tanárul. Erlangen ez időben nagy theologiai tevékenység szintere volt, s kiváló tanerőkkel rendelkezett. Thomasius Gottfried, a uChristi Person und Werk» cimű mű szerzője dogma­tikai felolvasásokat tartott; Spiegel tanította az arab és zend nyelvet; Frank, a «System der christlichen Gewiss­heit» szerzője ekkor kezdett jelt adni tehetségéről; Herzog a Real-Encyclopádián fáradozott; Raumer Károly «Palaestina» szerzője, előhaladott kora dacára még min­dig fogadott el hallgatókat s mulattatta őket a Schiller-és Göthére való visszaemlékezéseivel; Hegel fia törté­nelmet, Schelling fia jogot tanított; Olshausen Hermann szintén itt volt. Zezschwitz és Ebrard, a kik a városban vagy a szomszéd városban laktak, szintén bejártak az egyetembe előadásokat tartani, amaz ekkor dolgozott Katechetikáján, ez Apologetikáján s e mellett felolva­sásokat tartott az ír- és skóthoni egyháztörténetből; s másokat nem említve, von Hoftnann ekkor állott befo­lyása tetőpontján, új szempontból vévén az írást vizsgá­lat alá. E két tanár, Delitzsch és von Hofmann volt akkor, amaz az ó-, ez az új-szövetség terén — az egyetem szemfénye, élete. Nézeteik sok tekintetben el­térők voltak ugyan, de azért egymással rokonszenvező, szerető barátok voltak s közös akarattal igyekeztek a bibliai tudomány felvirágoztatásán. Delitzsch erlangeni tanársága 1867-ben véget ért, meghívást kapván a lipcsei exegeticai tanszékre. Eltávozása komoly veszteség volt az erlangeni egyetemre nézve. Sokat tett ő az egyetem hírének emelésére. Míg ott volt, nemcsak többféle nemzetiségű tanulók, hanem hír­neves tanárok is felkeresték s hallgatták előadásait Brittaniából, Amerikából, Svéd-, Norvég-, Magyar- és más országokból. Azóta Lipcsét emelte hírnevével mint első rendű, világhírű exegeta. Delitzsch működéséről szólva, első sorban és min­denek előtt úgy kell őt tekinteni, mint hebraistát. De azért több mint pusztán hebraista. Gazdag szellemforrása többfelé medret nyitott magának s mindenikben sikerrel értékesítette tehetségeit. A keleti nyelvek, írásmagyará­zat, Bibliai bevezetés, Szövegitészet, Apologetika, Bibliai lélektan, hittani fejtegetések, ájtatossági iratok, történelmi tanulmányok, népies elbeszélések, mind képviselve van­nak művei lajstromában; mindenikkel megpróbálkozott tevékeny szelleme, s fáradhatatlan tolla. Minden művére rányomta egyénisége bélyegét, mindeniket bibliai szel­lem lengi át; mindenikben széles alapokra fektetett tudományosság egyesül merész röptű költői képzelettel, mely olykor-olykor mysticismusba is átcsap, mindenik kiváló előszeretetet árul el festői képek és symbolumok iránt, ezért nevezték el typikus theologusnak. Irtnodora élénk, életteljes s nehezen visszaadható; nem azért, mintha az alakra s mondatszerkezetre kevés gondot fordítana, hanem gondolatainak rohamos, tömör, kép­zeletdús kifejezései miatt. Mint hebraista korunk tudósai között első helyet foglalt el. E téren való működése félszázadnál messzebbre nyúlik vissza. Ide tartozó első művében a «Geschichte der Jüdischen Poesie.)) 1836-ban adja az ó-szövetségi kanon bezárulta után létrejött héber költői irodalom történetét egész a legújabb korig, s akkorig jobbára még ismeretlen irodalom mezejét tárta fel. De nagyobb vállalata e téren az új-testamentom héber nyelvre for­dítása. Régóta foglalkozott ő már e fordítás eszmé­jével s 1838-ban «Wissenschaft, Kunst, Judenthum» című művében közölte is I. Kor. XIII. részének fordí­tását. Más téren való működése miatt aztán egy ideig abba hagyta ennek fordítását s csak a «Zsidók barátja)) nevet viselő társaság felszólítására fogott ismét hozzá, s adta ki mutatványul 1870-ben a Rómaiakhoz irt levél fordítását; hét év múlva aztán egész héber új-testamen­tuma megjelent a Brit- és külföldi Bibliaterjesztő-Tár­saság kiadásában. Kitűnősége az eddigi Hutter, M. Caul, lleichardt által végzett fordítások felett csakhamar el lett ismerve. Kiadás kiadást követett s 1885-ben már 7. kiadásban jelent meg, s belőle mintegy 25,000 pél­dány kelt el. Némely birálói hibájául hozták fel, hogy merev, nehézkes irmodorú. De e mellett egyhangúlag elismerték, hogy minden elődjét felülmúlja hűségben és sok idő fog elmúlni, míg más fordítás kiszoríthatja..

Next

/
Oldalképek
Tartalom