Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-03-16 / 11. szám

tanítás súlyos pályáján hosszabb ideig működtek, azért is, hogy példával mutassam meg, miszerint azon pálya is olyan, melyen az, ki magát kitünteti, némi elismerésre, jutalomra és előléptetésre számíthat ? Az ilyen kiváló tanférfiaknak a tanfelügyeletben való alkalmazása bizonyára a tanfelügyelői intézmények is nagy mértékben javára válnék.» Másik kérdés és kétség, mely a tanfelügyeietet illeti : a szakhivatott tanfelügyelők mennyire szolgálják, szolgálhatják a népoktatás javát ? E kérdésre egyszerű felelet helyett feleletek sora áll elő. A tanfelügyelők nálunk manap is inkább a nyers irodai jelentések, rovatolások, átiratok, nem pedig a paedagogia szolgálatában állnak. Munkásságuk súlypontját át kellene helyezni : irodából az iskolába s tanmódba. Látszólag ezt szándékozik tenni tevékeny közoktatási miniszterünk, kijelentvén azt, hogy : «a tanügyi közigazgatási szolgálatot lehetőleg egyszerűsíteni kell, «hogy a nem érdemleges kimutatások és jelentések halmazában meg ne fúljon az érdemleges működés.» Dániel képviselő Jelentése azt is óhajtja, hogy a tanítóképző intézetek külön szakfelügyelet alá helyeztessenek stb. — A mikor a reformeszmék valósulnak, akkor, de csak is akkor eshetik a tanfelügyelői működés súlypontja a népiskolába és csak akkor válik physikailag lehetővé az, hogy a tanfelügyelők a népiskolákat gyakrabban látogassák, a tanítást, felszerelést, sikert ne csak gondosan megfigyeljék s megítéljék, de elősegítsék is tanácscsal, buzdítással, intéssel s némi intézkedési hatalom gyakorlásával. Továbbá ugyancsak a népoktatás java kívánja, hogy a tanfelügyelet lehetőleg megmentessék az irodán kívül létező akadályoktól, melyeket politika és népiskoláink sokféle jellegűsége szülni szokott. Politika?! A tanfelügyelői állás nem arra való, hogy képviselő-választási kortesek számát — mintha köteleségükké tétetett volna — növelje; a hivatásának élő tapintatos tanfelügyelő óvakodni is fog attól, hogy pártszellemmel zavarja a nevelés elfogulatlan munkását s önzetlen munkáját. De viszont a hivatásában buzgólkodó tanfelügyelő se legyen tankerületében szeszélyeknek kitéve pl. úgy, hogy a népoktatásra befolyással biró megyei tekintélyek ellenzéki érdekekből rongálhassák a kormánypárti tanfelügyelő tekintélyét, oktatásügyi befolyását és munkáját. Művelt embernek, művelt országban a közoktatás nem lehet pártszellem labdája. Ha sok ágyú kell: a népoktatás szenved ; a mikor munka-elosztás és szakhivatottság ismertetik el társadalmi jólétünk tényezőjéül : ekjior ismét a népoktatás a legutolsó, amely szakszerű felügyeletet kap; s végre még azért is szenvedjen a népoktatás ügye, mert jobb és bal párt jelszavai elegyednek a tanügyi emberek érzelmeibe és számításaiba! ? És még a felekezeti érdekek! Egyik megyébe katholikus tanfelügyelőt küldeni nem tanácsos ; másik megyébe ne merészeljen protestáns tanfelügyelő lépni, mert bizony ha lábát nem törik is, mindenesetre működését akarják bénává tenni. S ez még hagyján, mert méltányolni kell a lakosságnak pártállását más hitvallással szemben, míg f

türelmetlenséggé s törvényszegéssé nem fajul el. Ámde van, illetőleg volt eset arra, hogy a katholikus tanfelügyelőtől legelőször a katholikusok idegenkedtek, azzal gyanúsítván őt, hogy a protestánsokkal tart; később meg a protestánsok is feljajdultak ellene és katholizáló, államosító törekvéssel vádolták; végre mindkét hitfelekezetből egy vélemény szivárgott ki, t. i. az, hogy a tanfelügyelő érdekeket sért a megyében s nem ide való ember. A véleményeknek ez az alakulása és hullámzása érthető, mert egyrészt a tanfelügyelőknek legtöbb teendőjük kerül a felekezeti népiskolákban, másrészt a felekezeti iskolák hatósága különböző érdekek alapján idegenkedik attól, hogy az iskola urat cseréljen. A heiyi iskolaszékek inkább arra hivatvák, hogy az iskola külszervezetébe (fentartás, épület gondozása, felszerelés, iskolalátogatás stb.) bírjanak befolyással. Azonban működésök túl szokott csapni a kellő medren, s ezzel egyrészt a tanítóképzést hívatlanul fölülbírálni, másrészt a szakfelügyeletet csorbítani hajlandók. Tanítóválasztásnál egy-két iskolaszéki tag itéli meg, vájjon a jelölt megfeleihet-e vagy sem tanítói és kántori hivatásának. Ily ítélet mellett aztán mellékes a tanképesítési oklevél, melyet a tanítóképző intézet állított ki, és mellékes az iskola javáért buzgólkodó tanfelügyelő jóakarata s tanácsa. Pedig vagy-vagy : vagy a szakintézet és szakfelügyelet van hivatva az iskola belszervezetében irányadó Ítéletet mondani, vagy a műkedvelő (esetleg csak irni-olvasni tudó) iskolaszék. Józan fejjel könnyű e dilemma eldöntése. Egyébiránt épen e viszás ügyhez szól az r888. évi 19,014. számú miniszteri rende: let, mely nyíltan említi, hogy némely községi iskolaszékek gyakran épen «a jó tanítókat mellőzik» a választásnál : a miért is ezentúl a pályázó tanító folyamodványát s okmányait a közigazgatási bizottságnak kell bekivánnia és esetleg a választás jóváhagyását megtagadnia. Biz e rendelet a tanügy javának tesz szolgálatot, t. i. ha a közigazgatási bizottság hasonló balfogást nem követ el, mint az iskolaszék. Mindezekben eléggé hű s áttekinthető képét adtam népoktatásunk állapotának. F<5bb vonásait a tapasztalat, a paedagogika és erőteljes művelődés szükségének tudata szolgáltatta. Meglehet, hogy a rajz itt-ott ki nem elégíti a személyes érdekeket; nem is csuda, mert a tanügyben legfőbb érdek a tanügyé. Fabriczy János. TÁRCA. Jézus személyisége. (Folytatás és vége.) III. Jézus az isteni szeretet teljessége. Még egy jellemvovást akarok kiemelni Jézus személyiségéből s ez az, hogy őt ((cselekvéseiben mindig az isteni, tökéletes szereteti) vezette. A keresztyénséget igen gyakran nevezték már a «szeretet)) vallásának. A szeretet alatt sokan a ((felebaráti szeretetet)) értik csupán. A kik így fogják fel a keresztyénséget, azok nagy előszeretettel nevezik a Jézust a szeretet kiváló apostolának és vértanujának, s valahányszor a szegények és nyomorultak felsegéléséről van szó, elragadtatással szemlélik a felebaráti, a krisztusi szeretet erejét. A «szeretet» e szorgalmatoskodó Mártháinak, kik mellesleg mondva, és pedig enyhe kifejezést használva, sokszor nagy szeretetlenséggel támadják meg egymást, míg a szűkölködőket adományaikkal halmozzák el, a Jézus kétségkívül azt mondaná ma is : «Sokra igyekeztek, de egy a szükséges dolog!» (Luk. 10, 41—47.) A Jézus nélkül nem lehet jézusi, Isten nélkül nem lehet isteni szeretet. Jézus pedig s benne és általa az Isten nemcsak abban látja a szeretetet, hogy a szegényeknek adakozzunk, ezt a farizeusok és Julián apostata is megtették, hanem hogy az ő ((teljességéből)) vegyünk s