Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1890-01-05 / 1. szám
mikor az intézők mind a terítőt, mind azon többi urasztali készleteket (diszes urasztala márvány-lappal, s egy zománcozott érc-tartány az úrasztali edények elhelyezésére) kitétették közszemlére a templomban. * A budai reformátusok helyi bizottsága az évfordulat alkalmából gr. Tisza Lajos főgondnoknál és Szász Károly püspöknél tisztelgett s megköszönte, hogy a fazekas-tért a templomépítés céljára a fővárostól kieszközlék. A bizottság felkérte az egyháztanács elnökségét arra is, hogy karolja fel a gyűjtés és templomépítés ügyét. Végül a küldöttség szónoka a közelgő újévhez fejezte ki szerencsekivánatait. Gróf. Tisza Lajos válaszában melegen emlékezett meg a főváros áldozatkészségéről. Kifejezést adott ama nézetének is, hogy mivel a jelenleg rendelkezésre álló összeg egy diszes templom építésére elégtelen, kétszeres erővel kell a gyűjtést folytatni s ebben a bizottság az egyháztanácsra és annak elnökségére mindenkor számíthat. * A tályai evang. gyülekezet esdő szózata, melyet hozzánk is beküldött az elöljáróság, megszívlelésre méltó dolgokat tartalmaz. Az egyház 1890. okt. 31-én ünnepli meg temploma építésének századik évfordulóját. Történeti nevetességű e kis egyház temploma, mert ez egyházban született s ennek templomában kereszteltetett meg hazánk nagy fia: Kossuth Lajos. De a templom most siralmas állapotban van: a falazat három oldalon megrepedezve, deszka-menyezete leszakadó, tetőzete sülyedő félben ; belső felszerelése korhadt, dísztelen, ablakai, ajtaja foszló félben. És e siralmas helyzet megváltoztatásának roskasztó gondja 358 szegény, filloxerasujtott lélekre nehezedik. Az esdő-szózatban le van nyomatva Kossuthnak egy érdekes levele, továbbá az egyházmegyei és kerületi elnökségek meleg ajánlata. — Mi is felhívjuk rá különösen evang. hitsorsosaink segítő figyelmét. A tályai Kossuth-templom helyre állítása nagyon megérdemli a támogatást. Az adományok május i-ig Szirmay István egyházi felügyelőhöz küldendők Tályára. (Zemplénin.) * Olasz törvény a kegyes alapítványok kezelésére. Olaszország parlamentje Crispi miniszterelnök javaslatára törvényt fogadott el, mely elrendeli, hogy a kegyes alapítványok kezelése általában kiveendő az egy- j házi férfiak, az úgynevezett papság kezéből, s ez alapítványoknak kisebb összegű része az illető községi hatóságok kezelése alá bocsátandók, melyeknek javára céloz- : tátott az alapítvány jövedelme, a nagy összegeket tartal- 1 mazó alapítványok pedig a képviselőház ellenőrzése mellett állami hatóságok által kezelendők. Maguknak az alapítványoknak kamatait, amennyiben ezek ma már elavult célokra, mint pl. keresztyén rabszolgák kiváltása, zarándokok segélyezése stb. rendeltettek, jövőben általános közjótékonysági célokra kell fordítani, az olyan alapítványok kamatai pedig, melyek több száz. évvel ezelőtt elhaltakért mondandó misékre használtattak el eddis, O' j egyházi s oktatási célokra lesznek fordítandók. E radikális intézkedésre az olasz klérus botrányos gazdálkodása birta az államkormányt. Mint az olasz képviselőház elé terjesztett adatokból kitűnik, Olaszországban eddig mintegy 3 miliárd lírányi értékű, u. n. kegyes alapítvány lévén a papság kezében, ennek mintegy 150 millió l lira jövedelméből 100 millió lira, tehát a jövedelem s/3 része ((kezelési költségre)) ment fel, és csak 50 millió lira maradt az alapítványok rendeltetésére; sőt ez 50 millió lira is a kegyes alapítványok valódi rendeltetése, t. i. a vakok, nyomorékok, szegények, aggok támogatása és segélyezése helyett, majdnem teljesen misemondásra és templomok díszítésére fordíttatott. Ezt mutatta ki az az enquete, mely 1876-ban a kegyes alapítványok felhasználásának kinyomozása céljából kiküldetett. Valóban rettenetes eredmény! Csakugyan az ördög, és nem Isten szolgái lehettek azok, kik így tudlak 3 milliárd tőke jövedelmével gazdálkodni! * Megtért pánszláv. Másolat. Nyilt levél a gömöri ág. hitv. ev. egyházmegye nagyságos és nagy tiszteletű elnökségéhez. Alólirt ezennel kinyilatkoztatom azt, miszerint elismerem, hogy magyar hazaellenes, vagyis pánszlávisztikus szellemben neveltetvén, ily szellemtől áthatva lévén, megfelejtkeztem azon kötelességekről, melyekkel minden e hazában élő honpolgár e magyar nemzetnek tartozik. Miután azonban komolyabb megfontolással arról győződtem meg, hogy tévedtem, hogy pánszláv nemzetiségi rajongásommal bűnt követtem el, alázattal esedezem: méltóztassanak engem gömöri ev. egyházmegyénk kebelébe kegyesen befogadni, alkalmaztatásom által nekem tért és módot nyújtani arra nézve, hogy igaz és őszinte megtérésemet s magyar hazánkhoz való őszinte ragaszkodásomat bebizonyíthassam és igazolhassam; felhatalmazván egyszersmind a ngs. és nagytekintetű elnökséget arra nézve, hogy azon esetben, ha ezen igéretemet megszegném s ha befogadtatván méltatlannak mutatnám magam azon erkölcsi felelősségre, melyet személyemmel az egyházmegyei közönséggel szemben vállalni méltóztatnak, röviden közigazgatásilag bárhol elfoglalandó állásomtól elmozdítani és kenyeremről megfosztani méltóztassanak. Isten engem úgy segéljen ! Kelt Ispánmező, 1889. dec. 14. Bartho Mihály segédlelkész 1601/1889. Ezen másolat az eredeti «nyi!t levéb-lel összehasonlíttatván, minden tekintetben egyezőnek találtatott. Kelt Süvetén, 1889. dec. 15-én, Terray Gyula gömöri ev. főesperes. ADAKOZÁS. Számadás az 1889 ik évben Lapunkhoz beküldött kegyadományokról. Az országos protestáns árvaházra adakoztak : Herczeg Fer. ó-moravicai lelkész 3 frt, Nagy Sándor ágyai 1. 3 frt, Kulcsár Sándor hercegszőllősi 1. 1 frt 16 kr, Kármán József új-verbászi leik. 3 frt, Miklovicz Bálint leik, a h.-m.-vásárhelyi egyházból 10 frt, Pap Imre leik. a h.-m.-vásárhelyi egyházból 11 frt 17 kr, Kiss Benő ordasi 1. 4 frt, Sípos Imre belényesi leik. 2 frt, Nagy Frigyes huszti 1. 2 frt 15 kr, Kutas Bálint gyulai h. leik. 50 kr, Morvay Fer. nagyvátyi 1. 2 frt, Pap Gusztáv t. káplán Fülöpszállásról 2 frt, Varga Gyula vönöcki evang. lelkész 19 frt, Gyikó Ferenc lelkész Törökszentmiklósról 1 frt, Tóth Gábor leik. Szabadszállásról 10 frt, Sztehló József evang. leik. Glózsánból 3 frt, Kiss Lajos leik. Abaujvárról 3 frt, Ardai Dániel a tornai egyházmegyéből 6 frt, Kiss Áron esperes a szathmári egyházmegyéből 10 frt 36 kr, Lengyel Sándor Csengerből 7 frt 71 kr, Cseh-Szombathy László Budapestről 3 frt, Antal Gábor leik. Ácsról 4 frt, Alföldi Sándor kórósi leik. alapítványul 50 frt, Gueth Sándor esperes Felső-Eörből 2 frt, Czegledi Lajos H.-Szoboszlóról 6 frt, Kálmán Dezső leik. Új fejértóról 1 frt 28 kr, Seregély Dávid evang. leik. Szalonakról 6 frt, Varga Pál evang. leik. Kemenes-Hőgyészről 2 frt 20 kr, Kiss Imre evang. leik. Urai-Ujfaluból 5 frt 10 kr, Czipott Rezső evang. leik. Battyándról 5 frt, Pap Lajos leik. Kajászó-Szt.-Péterről 2 frt, Dömötör Lajos leik. Bölcskéről 3 frt 91 kr, Dézsi