Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1890 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1890-02-23 / 8. szám

tennie a tananyagot. Mindezeket a tapasztalás bőven igazolja ; öntudatos tanító gyakran mellőzni kénytelen a tankönyvet; a tanuló ismeretei épen a terjedelmes tankönyvek mellett meglepőn hiányosak és eltűnők; magok a tankönyvek tűrt ellenségek, melyektől a tanuló szabadulni szeret s melyek mindenhová jutnak inkább, mint a nép érdeklődése és szórakozása körébe. A népiskolai tankönyvek tanmenete, szerkezete lassú javulásnak indult már. De még most is kisért a mult századokból öröklött nagyképűsködő scholasticismus, melynek rögeszméje a világegyetemmel, meghatározásokkal, rendszerezéssel kezdeni az ismeretközlést, és csak ezután haladni a szemléleti egyedekhez, adatokhoz. Pedig épen ez utóbbiakból alakul a világegyetem, a meghatározás és rendszer. Hol volt valaha ember, tanuló, ki egyes tárgyak s események híjával csoportosításra, adatok nélkül rendszerezésre, szemlélet nélkül elvonásra képes lett volna! ? Még a messzire tekintő és rövidlátó is óránként, naponként tapasztalhatja, hogy a gyermek táguló menetre született; ellenkezőleg szellemi korlátoltság, tudákosság, szédelgés erőszakoltatik reá, amikre a tapasztalat elég sok szomorító példát szolgáltat. Hogy e kifogásokkal nem árnyék ellen küzdünk, bizonyság rá a sok vallástani könyv és egynémely «engedélyezett» tankönyv is. Kell-e viszásabb első kérdés mint pl. ez : «Mit tesz hinni ?» holott előbb látásról, hallásról, tudásról, s csak ezek után kellene hivésről szólani. ((Approbált népiskolai tankönyvben)) a legelső oktató sorok ezek: «A természetrajz az a tudomány, mely megismerteti velünk mindazokat a teremtményeket, melyek» stb. Egy másik ezzel kezdi tárgyalását : «Az állatország fogalma és felosztása.)) Egy harmadik legeiül az «államot, államszerkezetet, alkotmányt, államtestet, államalkotó elemeket, államformát)) szorítja rövid meghatározásokba stb. Vannak paedagogiai gyilkosságok is. Nyelvezet tekintetében, úgy látszik, legnehezebb a leereszkedés azok részéről, kik gyermekeket nem tanulmányoztak, nem oktattak, vagy oktatás közben a paedagogikát ellenőrnek nem fogadták. Kényelmesebb is az a stílus, melyet művelt felnőttel szemben megszoktunk, mint az a himezetlen beszéd, melynek minden szava legtermészetesebb s legszokottabb jelentést ád a gyermek elé. Képes kifejezések lehetőleg ritkán és mindig ovatosan használandók a népiskolai oktatásban, mert ezek úgy vesztegetik meg a felfogást, mint alvók lelkét a fékezetlen képzelem. Ne csodálkozzunk, ha a gyermek szerint: ((hasonló)) = Pferd am Bauch, «résztvenni» = Kupfer kaufen, «egyház» — ein Haus, ha továbbá a tücsköt éveken át madárnak hiszi azért, mert versecskében a tücsök, ének és bogár nevei egymás társaságába kerüllek. A gyermekre nézve meglepők és bűvészeiként ámítók ily kifejezések: «egész sereget tönkre verni)), «békét kötni)), ((Istenről vallást tenni», ((bűnöket leróni)), ((sertés hizlalást űzni», ((táplálékot a szájba visszaidézni)), «eredményt kifejteni)), ((érzékekkel felruházni)), «sereg élén összeütközni)), «mert te vagy a szeretet legtisztább reggeles stb. Ilyen kifejezésekkel némely könyvecske valóságos versenyt rendez, mintha csak költői phrázisokkal akarná a gyermekek lelkét táplálni, és mintha szóemlézésnél, szómagyarázásnál értékesebb teendője nem volna a népiskolának. íme főbb vonásokban az elemi tankönyvek s tanmód bajai s igényei. Az intéző körök munkássága öntudatosan, tapintattal s kitartón irányuljon e bajokra s igényekre. Ez irányú munkásság már annyiban is háladatos, amennyiben kevesebb pénz kell hozzá, mint I szakértelem és jóakarat. De másrészt szükséges is az, mert a bajok orvoslása nélkül a kedvező statisztikai adatok összege is csak oly anyaghalmaz, mely nem belső szervező erőtől, csak külső erőszaktól nyeri tetszetős alakját. Legroszabbul állunk a tanítóképző-intézet tankönyveivel, amit már az is igazol, hogy sok, más intézet számára irt tankönyveket használni kénytelen. Pedig kár volna bizonyítani akarni azt, hogy e kényszerállapotban semmi viszszaélés nincs, A tanítóképző-intézetnek sajátos tananyaga és sajátos tanmódja van. A tananyag gondos megválasztással s csoportosítással az ismeretek s nézetek mai világába vezesse a tanítójelöltet, de egyszersmind a népéletbe ható felvilágosításokat nyújtson ; a tanmód meggyőző legyen, határozottan elemi, mintaszerű tanmenetet kövessen és elemi mintaszerű tanalakot öltsön. E kettős irány (tudományos és népszerű) teszi nehezzé a tanítóképző számára szükséges tankönyvek szerkesztését és drágává is a kiadást. Anyagi segélynyújtás mellett bizottságoknak kellene kiosztani a szerkesztést. (Folyt, köv.) Fábriczy János. A látóérzék nevelése.") A szem csodás szerkezetű és finomságú eszköz; a fény méltó szerve, szervezetünknek gyémántkiadása, mert benne a test minden szövete előfordul; a kifejezés bámulatos mezeje, melyen a lélek mozdulatait megfigyelhetjük ; tehát a legértelmesebb szerv, de a legkényesebb is. Az ujdonszülött látása, illetőleg szemmozgásai nagyon érdekesek a tér észrevétele tekintetéből. E részben a természetvizsgálók két csoportra oszolnak: a nativisták és empiristák csoportjára. Amazok szerint az ujdonszülött magával hozza a világra az egymással coordinált és társult szemmozgatást, melyet az utóbbiak tagadnak, azt állítván, hogy a csecsemő csak gyakorlással tanulja meg szemizmait használni s két szemét egybevágólag forgatni. Preyer mind a két csoportnak igazat ad, mert — úgymond — némely csecsemőé már az első nap egybevágón forog, de más csecsemőké nem. Volt olyan, ki születése után jó félóra múlva ugy tudta forgatni a két szemét, mint bármelyik felnőtt. De másfelől igen gyakran előfordul, hogy az egyik szem a másiktól függetlenül mozog, hogy más irányban forog a csecsemő feje, mint a két szeme.') A kisded nem birja szemét egy tárgyra szögezni, mert minden ilyen rászögzés az akarat egy-egy működése. Általában a csecsemő tekintete mintegy szétfoly az űrben, s csak azt a tárgyat látja, mely szem határába kerül, s ha az onnan letűnik, tekintete ismét merev, bizonytalan lesz. Jó három hónap keli rá, hogy a kisded a percenként negyven lengést tevő ingát szemével biztosan tudja kisérni; s még később következik be, hogy a földre dobott vagy leesett tárgyak irányát szemével felfogja. A mi a távolba-látást illeti, a szemtől különböző távlatban eső tárgyakat egymásután tisztán látja, de arról nincs tudomása, hogy tőle más-más távolban vannak. Ezt csak később tanulja meg a járni tudáskor, midőn a tárgyakat meg tudja kerülni. Műi Stuart arra a kérdésre, *) Mutatvány szerzőnek «A neveléstudomány kézikönyve* című sajtó alól jövő hóban kikerülő művéből. *) «Die Seele des Kindes* 25—6. 1.