Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1889-05-12 / 19. szám
presbyteri" címet nyert. Ez így érthetetlen, ha azonban azt mondjuk, hogy Gy. P. «doctor theologiae» és ((presbyter ecclesiae anglicanae» címeket nyert Angliában, egészen világos lesz a dolog. Paikoss munkája rövid és tömör bevezetés után, melyben Kassa múltját és jelentőségét rajzolja, csakhamar áttér a reformáció fellépésére. E szakasz elején sajnosan láttam, hogy szerző a felvidéken s épen Kassán is oly nagy szerepet játszó husszitákat egyszerűen csak megemlíti. Bizonyára reájok vonatkozólag is talált volna sok adatot a levéltárban. Kassán 1521-ben Kox Jánossal lép fel a reformátori irány, majd Henkel János, Dévai Biró Mátyás, Szentkirályi Antal hirdetik, kisebb-nagyobb bátorsággal és határozottsággal az újított hitet. A kálvini irány fellépését az 1556—7. évre tehetjük, midőn t. i. György pap Kassán «az urnák szent vacsorájáról a wittenbergai eklézsiával ellenkező véleményt tanított.)) Majd jött Huszár Gál, ki ellen azonban hamarosan fellépett a katholikus papság. Nem sokkal ezután a lutheranismus, mely a városban erős gyökeret vert már, lép fel a kálvini irány üldözőjéül. Igaz, hogy Tehányi (Tihanyi?) István debreceni rektor 1563. márc. 17-én a városi tanácshoz írott levelében ajánlja a kálvini irány elfogadását, de csakhamar ezután Svendi Lázár szigorú parancsot küld a Zwingliánusok ellen. Bonyolította e dolgot a szentháromságtagadó Egri Lukács fellépése is, akit végre is a börtön tudott elhallgattatni. Mindezek következtében 1570-ben határozott lutheránus jellegű egyesség jött létre a városi tanács és a lelkészek közt, kik közül azonban Károlyi András (1578-tól 1580-ig) szintén a kálvini irány híve volt, amiért Kassáról mennie kellett. Ettől kezdve a méltán hires Alvinczi Péter kassai papságáig, tehát negyed századon á<-, Kassa városában a lutheranismus teljes erőben és egyedül uralkodott. Igaz ugyan, hogy 1603-ban és 1604-ben Rudolf és Barbiano erősen megzavarták a kassai atyafiak circulusait, (ez eseményeket Paikoss, sajátságosan, nem az időrend folyamán, hanem a «Befejezésben» beszéli el;) de a győzedelmes Bocskay előnyomulásával ismét jól lett minden. A szabadságába és jogaiba visszahelyezett város és egyház csakhamar meghívta első papjául a már akkor nagyhírű Alvinczi Pétert, ki az 1606-ik év elején el is foglalá hivatalát, melyből 28 évi áldásos, működés után a halál szólítá el. Az Alvinczi korszaka és szereplése Kassán egyike a legérdekesebbeknek, melynek felderítése és tisztázása szerzőnknek talán legnagyobb érdeme. E tárgygyal kissé bővebben kell foglalkoznunk. Alvinczi a XVII. század protestáns papjainak egyik legnagyobb alakja. Nagy tudománya, elragadó ékesszólása, páratlan tevékenysége, erőteljes és választékos irálya, míg egyfelől Bocskay és Bethlen bizalmas emberévé, tanácsosává s kora egyik "kiváló államférfiévá emelték őt, másfelől az irodalom történet ugv ismerteti meg velünk, mint Pázmánynak legméltóbb és legfélelmesebb ellenfelét. Felekezeti álláspontjára nézve mindeddig az volt az általános nézet, hogy határozottan a kálvinista egyház elveit vallotta s ennek híve volt, csak annyiban tért el a többiektől, hogy az urvacsorát nem kenyérrel, hanem ostyával osztotta ; amiért például Kanizsai Pálji János pápai lelkész és esperes (később püspök) azon alkalomból, hogy 1619 karácson ünnepén a pozsonyi vóm. kath. főtemplomban Bethlen Gábor jelenlétében ünnep első napján Alvinczi «az igazhitűek nagy megbotránkozására)) ostyával, másodnapján pedig Pálfi kenyérrel osztotta az urvacsoráját, amazt „ostyás Alvinczi1 c -nak nevezte.*) Most azonban Paikoss munkájából nyilván és határozottan kitűnik, hogy Alvinczi egész élete végéig (1634. nov. 22.) az egységes protestáns vallás és. egyház híve volt, ugy hogy öt teljes joggal sem kizárólag lutheránusnak, sem kizárólag kálvinistának mondani nem lehet. Képzelem, hogy a tisztelt olvasók közül igen sokan kétkedve fogadják ez állítást, de különösen csodálkozni fog ezen, egyháztörténelmi irodalmunk két tüzes, ifjú championja, akik az 1887. évben épen e lapok hasábjain igen hosszadalmas és erős polémiát folytattak amiatt, hogy Bornemisza Pétert, ki még a XVI. században, Alvinczi előtt épen ötven évvel halt meg, az egyik reformátusnak, a másik pedig lutheránusnak akarta mindenképen lefoglalni. És midőn egy harmadik közbeszóló a duló csaták után ugy nyilatkozott, hogy «a köztük lefolyt polémia eredménytelen maradt annyiban, hogy Bornemiszát sem Kálvin, sem Luther részére határozottan lefoglalni nem tudta... mert minden kétségen kívül vannak Bornemiszának olyan tettei és nyilatkozatai, melyekben . egészen a kálvini irányt követi, viszont vannak olyanok is, amelyekben teljesen a lutheri irányhoz csatlakozik : «e nyilatkozatot az egyik vitázó „ingadozó Ítéletnek" nevezte s vele megelégedve egyátalán nem volt. *) Hát bizony, ilyen „ingadozó ítéletet' kell — mert másfélét nem is lehet — még Alvincziről is mondanunk ! Az ő nagy és emelkedett lelke belátta azt, hogy a nagy erővel feltámadt katholikus reactióval csakis az egységes protestántismus küzdhet meg a győzelem reményével, tehát minden vágya és minden tette oda irányult, hogy a reformátió erős folyamának két különvált ágát, legalább hazánkban, ismét egyesítse s midőn mindinkább-inkább látnia kellett, hogy e szép és magasztos terv csak az ideák hónába tartozik s tényleg nem valósítható, legalább saját maga nem akarta az eszményt, mit oly sokáig előszeretettel és gyönyörűséggel ápolt, megsérteni s úgy nyilatkozataiban és tetteiben határozottan tiltakozott az ellen, hogy őt akár lutheránusnak, akár kálvinistának tartsák. „E11 bizony kálvinista nem vagyok, sem lutherista nem vagyok, mert megtanultam azt a szent Pál Írásából, hogy sem Apollostól, sem Kefástól nem kell neveztetni senkinek, hanem mi igaz keresztyéneknek neveztetünk s Jézus Krisztusról)) mondja maga a kassai tanácshoz 1625 májusában intézett levelében. Ugyanezen év őszén így nyilatkozik „ha én -az augustana conjessiót minden articulusaiban igazán nem vallom és tanítom, az fejemen égettessék meg; de hogy lutheristának, kálvinistának nem akarom (így) hivatni, ez az oka, hogy én Krisztusomról nevezett nevemen «Kristiánus)) igazán akarok neveztetni." Mindezeket mondja pedig Alvinczi Péter akkor, midőn őt Budeus János a kassai német első pap ugy szószéken, mint a tanács előtt folytonosan kálvinista eretnekséggel vádolja. Emiatt Alvinczi ott akarta hagyni a kassaiakat, de cly nagy volt irányában a ragaszkodás és szeretet, hogy midőn, sok egyeztetési próba után, mint határozott ember a „vagy-vagy"-ot mondta ki, vagyis választást ajánlott a tanácsnak közte és Budeus közt, ez utóbbinak kellett menni, Alvinczi pedig maradt. De még eltávozása előtt is kevéssel azt kérte a tanácstól Budeus : «adjanak testimonialist innocentiámról és hogy a kálvinisták miatt kellett engem elbocsátani (Vége köv.) Révész Kálmán. *) Prot. egyh. és isk. lap. 1888. évf. 1235. lap. *) Révész: Figyelmező. II. 67.
