Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-02-10 / 6. szám

Másfelől a prófétai elhatározások, eszmék és várakozások keletkezésének módja is okot adott arra, hogy egyenesen Jáhvétól származtassák. A «nézők» nem hoszszas gondolkozás és tanulmányozás utján szerzik eszméiket, mint a bölcsek, mert akkor nem tarthatnák Istentől sugalmazottaknak, hanem hirtelen villannak meg, a belső szemlélet utján lesz világossá előttük valamely esemény jelentősége. Ez még természetesebb volt akkor, mikor a lelki feszültség elragadtatásba ment át'és a prófétáknak látomása (visio) volt; vagy a mikor a nappali tépelődés és töprengés között felmerülő gondolatok álmukban újból és pedig tisztábban jelentek meg. A próféták nem tudták megmagyarázni maguknak a látomást és az álmot fizikai és lélektani alapon, mint mi, hanem egyenesen Istennek tulajdonították, mint rendkívüli jelenségeket; és így azt is közvetlen kijelentésnek tartották, a mi a látomásban vagy álomban, vagy az ezek feletr. folytatott elmélkedés közben lelkükben felmerült. Az ilyen állapot ragadós is. Az is lehet, hogy eme lelki állapot előidézésére mesterséges eszközöket is használtak, mint Eliza a zenét, a mely nagyon zajos és izgató volt 2. Kir. 3, 15. Mikor a próféta a „Jáhvé szavát1

hirdeti, teljesén szabadon választja az alakot: a) Gyakran élnek ábrázoló (szimbolikus) cselekvény nyel, a mely, ha a sokaság előtt haj tátik végre, rendesen nagy hatást szokott gyakorolni (példák.) b) Ep oly gyakori eset az is, hogy a próféta valamely költött ábrázoló eseménynek vagy cselekedetnek, álomnak vagy látomásnak elbeszélése által ád beszédének különös nyomatékot (erre még több példa van.) c) Máskor önmaguk által kigondolt szójátékokat és allegóriákat használnak (pl. Ámosznál 8. 1. 2. a szójáték «kaic» (kosár gyümölcs) és «kéc» (vége izraelnek) között; Hosea I. II. egy szabadon választott allegóriában azt beszéli el, hogy izraelt hűtlenségéért elvetette Jáhvé. Ez, mint ábrázolás igen világos és találó, de mint valóság természetellenes és botránkoztató volna.) A prófétáknak ez az öntudatos eljárása, melylyel gondolataikat szabadon választott művészi köntösbe öltöztették, arra mutat, hogy a prófétaság túlhaladt gyermek és ifjú korán és érett korába lépett. A 8-ik század prófétáinak érettségére mutatnak a prófétaság felől irott tanulmányaik is. Ilyen Num. 12., a hol Mózes a Jáhvéhoz való viszonyában a prófétákkal hasonlíttatik egybe és a hol a prófétai kijelentés a maga különböző alakjaiban iratik le. Ilyen Num. 11 is, a mely szerint a prófétákon a Mózes szellemének egy része nyugszik és a melyben az a kivánság van, hogy bár lenne a prófétaság általános izraelben e szellemnek bőséges közlése által. Nevezetes végre Num. 22—24. a Bileam jóslata. Szerző a jövendömondót hasonlítja össze a prófétával és igyekszik felmutatni a Jáhvé szellemének ellenállhatatlan erejét. Arra, hogy ily kérdéseket tárgyalhasson, már hosszú fejlődésen kellett átmennie a prófétaságnak. De a tartalomtól eltekintve is a prófétaság érettségére vallanak, mert próféták írták. A próféta a 8-ik században iró lett. Kezeink között van egy sereg irat a próféták által irva és e mellett a prófétai történetírásnak sok és nagy próbái. Sámueltől Elizáig nem gondoltak arra, hogy beszédeiket leírják vagy leírassák. Nem is volt szükség, mert ők a tett emberei voltak ; nekik e pillanatnyi hatás kellett. A mit szóval mondtak, az azonnal meg is tette hatását, tehát feledésbe mehetett. Ellenben az ifjabb próféták nem tehettek így. Ok az ő tisztább eszméikkel az egész nép vallásos és erkölcsi állapotát akarták reformálni. Nekik az kellett, hogy beszédeiket azok is olvassák, a kik nem hallották. Beszédeiknek iránya általános volt, és a mit valamely hallgatóság előtt mondtak, az szélesebb körben is építhetett. Ezért kellett beszédeiket leírni. A leírásnál nem írták le szórcl-szóra, a mit elmondtak volt. Midőn beszéltek, a hallgatóság fogékonyságához és a körülményekhez szabták magukat, midőn pedig leírták, akkor a szélesebb körű olvasó közönségre voltak tekintettel. így pl. Ámosz és Hosea iratai csak rövid átpillantásai annak, a mit különböző alkalmaknál mondottak. De nemcsak beszédeiket írták le, hanem megírták izrael korábbi történetét is. Ezen működésük ép oly régi lehet, mint maga a prófétaság. Láttuk, hogy a Sámuel idejében élt próféta társulat zenével foglalkozott. A zene Keleten énekkel járt. Megeshetett az, hogy a próféták összegyűjtötték a történeti népdalokat és előadták, avagy ők maguk dolgozták fel (zene mellé) a nevezetes eseményeket. A prófétaság fejlődésével a történet felfogása is módosult. A Jáhvéról és imádása módjáról alkotott tisztább és emelkedettebb képzeteiket visszavitték a múltba, mivel isteni eredetűeknek tartották és így nem hihették, hogy azok eleitől fogva meg ne lettek volna, így keletkezett a múltnak az a vallásos felfogása, melyet a prófétai történeti művekben találunk. Az egész hexateuchuson két prófétai iró történeti munkája vonul végig. Közli: Dr. Kovács Ödön. KÖNYVISMERTETÉS. Mvangyéliomi lelkészi tár. Ünnepi és közönséges egyházi beszédek. Szerkeszti és kiadja Czelder Márton, elébb hittérítő, jelenleg kecskeméti lelkész. Kilencedik évfolyam. 1888. Kecskemét. 4.08 nagy 80

/. Ára 3 frt. (Folytatás és vége.) A gazdagról és a szegény Lázárról szóló „példázolatu

(ezt a szerencsétlen szót honnan vette s miért használja annyit a szerző, már fentebb is (19. 1.) ?!) alapján valóságos sociál-demokrata elveket hirdet az I. részben és egész raját kelti fel a kételyeknek merész és ismételt kérdéseivel. Vigyázzon velük! Mert még most nálunk nincs — hála Istennek •— talaja a sociáldemokratismusnak; de ha esetleg sporadikus jelenségképen mégis előfordulna itt-ott: akkor ennek daemonait oly rendkívül csekély argumentumokkal visszaparancsolni nem lehet. Az örökélet reménysége és a jövő élet kedvezőbb, minden különbségeket elenyésztető viszonyainak felmutatása : bizony gyenge varázszó lesz. Úgy járhatunk az ilyen merész játékkal, mint a Gőthe Zauberlehrlingje. Az örökéletnek reménysége csak lelkünket táplálja; de a socialis kérdések a legközvetlenebb földi érdekek. E földi érdekeket, ezek tusáiát megnemesítheti egy örökéletnek várása; de őket az el nem némíthatja. Általában, ha ilynemű kérdések tárgyálásába bocsátkozik valaki, akkor járjon is ezeknek utána komolyan s igyekezzék róluk alaposan beszélni. Mi mindig a természettudományoktól féltjük a vallást, az egyházat s hogy ellenükben védekezhessünk, még a methodusokat is el akarjuk sajátítani — elég helytelenül! pedig a vallást és egyházat most a társadalom kérdései fenyegetik s többet kellene épen a társadalmi hidományokkal foglalkoz: nunk, mint a melyek legközelebbi rokonságban is vannak az egyházi tudományokkal, hogy aztán segélyükkel I lassanként úgy tudjuk vezetni a nevelést egyházban és