Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-12-29 / 52. szám

ismeri, s ezek kalauzolása mellett dolgozza föl a küllőid i mintákat. Saját egyéniségét is, mely tőről metszett magyar, úgy a hogy bele tudja vinni a kölcsönzött anyagba. Péczeli élettörténete, származása, neveltetése s ismeretköre magyarázza ki ama kiváltságos állását. Református ároni család gyermeke. Debrecenben, Varjas professzor lábainál tanult, ki idejekorán figyelmezteti a magyar nyelv tanulmányozására. A népnyelv is meg van mételyezve, azt is válogatva, szeméttől, idegen járulékoktól megtisztítva, lehet irodalmi használatba venni; hiszen már Debrecenben is így beszélnek : «eredj a flajsbankba, végy két font prátlit.w Péczeli Debrecenből Németországba megy akadémiákra, hol Gellertet tanulmányozza. Aztán Genfben tanul, hol Saussure fiának nevelője, s megismerkedik a francia irodalommal. Utrechtben zsidó, arab, görög és latin nyelven vitatkozik, nagy ámulatára a jámbor hollandusoknak, kik absolutoriumában ily dicséretekkel halmozzák el : aeximias, quibus ornatus est animi dotes, vastum ingenium judicium acre, memóriám tenacem, accuratamque rerum divinarum scientiam, non potuimus non mirari.» Hazatérve, a sokat sanyargatott, de épen akkor, a türelmi pátens értelmében szintén újjászervezett komáromi egyház választja meg prédikátorául, s ő attól fogva ott él holtáiglan, kedves élete párjával, Varjas professzor leányával. Im ezek életének főbb vonásai. A classicai és a modern nyelvekben való teljes jártasság, valamint Debrecen és Komárom szakadatlan befolyása — megjelölték szerepét, melyre hivatva volt irodalmunkban. S meg kell vallani, hogy abban a korban ritka, mert rendesen csak a világban forgott, világlátott embereknél jelentkező clairvoyance-al Ítélte meg helyzetét és hivatását. Innen az az öntudatosság, melylyel munkájához látott. Mikor Kazinczy a németséghez csatlakozásban látja irodalmunk panaceáját, azt mondja neki: «E jó lenne, ha csak eddig menne, de a németek se szerették volna ezelőtt ötven esztendőkkel, ha a franciák úgy világosították volna fel őket, hogy született nyelveket elnyomták volna; azért is a francia remek munkákat német köntösbe öltöztették, s úgy tanulták a jó izlést. Nekünk is sokba lesz a megvilágosodás, ha azáltal nemzeti nyelvünk és bélyegünk (character) eltöröltetik. Fordítsuk le mi is a német, francia, anglus remekeket, azután igyekezzünk irni hasonlókat, e lesz a jó út a megvilágosodásra.)) E nyilatkozatát mintegy kiegészíti meséinek francia mottója, mely szerint «a ki idegen nyelvre adja magát, s elhanyagolja a magáét: hasonló ahhoz, ki mások javát értékesíti, de a sajátját ugaron hagyja.)) Valóban, ő volt az egyetlen, ki amaz elvek puszta szavainak tartalmat adhatott. Akkori szegény kis irodalmunk körében ő az egyetlen, ki egyeztetheti a különböző irányokat, ő az egyetlen, ki mindenikből kiválogathatja a legszebbet, mert kulcsa van mindenikhez. La Fontaine mondását bízvást vonatkoztathatta volna önmagára : Egyaránt olvasom a mit észak s dél ad.... De válogatok ám legszebb műveikből. Azt lehetett volna várni, hogy ama kiváló tulajdonok birtokosa, elsőrendű írónkká fog válni. Ez azonban nem következett be. Péczeli mind végig úgyszólván csak az maradt, a minek Buhver nevezte volt Sir James Mackintosh-t. Róla is szóról szóra elmondható, hogy ((életének kezdetétől végéiglen az ígéretek embere maradt; míg végre, azon remények közt, melyeket nagy kiterjedésű és változatos képzettsége, csodálatos emlékezete, velős szónoklati tehetsége s az erélynek futólagos nyilvánulásai tápláltak : úgy halt meg, hogy egyetemesen bámulták és sajnálták, bár sem valami nagy hírt s nevet sem valami nagy művet nem hagyott hátra.» (Historical Characters.) Számos okát látom annak, hogy Péczeli nem is lehetett más, mint csak az Ígéretek embere. Lássuk ez okokat egymásután. Péczeli első sorban idegen irodalmak kiváló műveinek magyar tolmácsa volt. Igen hasznos functió, melyet kivált kezdetleges, a világtól elmaradt társadalmak rendesen szerfölött nagyra becsülnek. Csengery, közönségünk szemében, leginkább azzal lett első rendű íróvá, hogy Macaulayt s a francia és angol szemlék cikkeit fordította és átdolgozta. De az irói, főkép a költői művek értéke nem a hasznosság sarkán forog. Az csak ideigvaló érték, ép úgy mint a puszta verselői ügyesség ; költői műveknek maradandó becset egyedül a képzelem alakító ereje kölcsönözhet, a mennyiben birtokába veszi az igazság birodalmát. Péczelit saját kora tán érdemén felül magasztalta. Henriásában Gvadányi «oly sima, csinos, igaz, tökélyetes» magyarságot talált, melynél szebbet lehetetlen kivánni. De az utókor visszavonja a magasztalást uzsora-kamattal, tán a másik túlságba esve. Péczeli kortársai túlzásának okait az elébbeniekben próbáltam kimagyarázni. A mai világ azt hiszem, más okból eshet vele szemben az ellenkező túlságba. A ki mint műfordító és átdolgozó akar maradandó helyet biztosítani magának az irodalomban : az mindenekfölött nagy gondot fordítson a verselésre. Műfordításban a forma a lényeg. S Péczeli e részben pongyola, mondhatni szeles. Csak irói routineja van, de a ((műgond)) mely Kazinczy iskoláját és saját műfordításait jellemzi, ismeretlen fogalom ő előtte. Irodalmi viszonyaink magyarázzák ki eme sajnálatos fogyatkozását. A hosszas tespedésből felocsúdó, öntudatra ébredő nemzetek hónapok alatt évek sőt évtizedek mulasztásait szeretnék kipótolni. S ekkép a lehetetlennel szállnak birokra. így Péczeli korában a Magyar Hírmondó 1794 tavaszán azt a különösnek tetsző felhívást tette közzé, hogy ((minden hazabeli literaturát szerető magyar irjon, valakitől csak mi telik, mivel a literatura az együgyü munkák által is nevekedik, valamint az épülethez is sokszor polyva és szalma is kívántatik.»*) Ugyanaz az eszme van ebben kifejezve, melylyel Aranynak 1853 márc. 2-án — vagyis az erős vérvétel után elbágyadt nemzeti lét éveiben — Ercseyhez intézett levelében találkozunk : «A Délibáb — úgymond — követni látszik Jókai elvét : tüskét (sic !) bogarat, akármit, csak sok legyen! mert irodalmunknak extensiv terjedésre van szíiksége.»**) Jókainak igaza volt, ép úgy mint a Magyar Hírmondónak — a nemzeti irodalom, mint politikai tényező szempontjából. Azonban az emberi munka bármely ága, valahányszor megfosztatik attól, hogy öncél legyen, s csupán rajta kívül eső idegen célok előbbrevitelére szolgáló eszközzé lesz: maradandó termékeket soha míg a világ, nem fog produkálni. Péczeli a szükségleti irodalom munkásává lett. Dolgozott minden képzelhető irodalmi ágban, hasábszámra forgácsolva el erejét. Mindössze nyolc évig sze*) Magyar Hírmondó. 1794. I. f. é. 953. lap. **) Ercsey: Arany életéből. 73. lap.