Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-12-08 / 49. szám

össze bennünket, keresztelés, hirdetés alkalmával, beteg ágynál vagy a koporsónál, ezek azonban többnyire az alsóbb néposztályból valók, elrejtettségük magyarázatát leli szegényes sorsukban. E symptoma is egyik indító ok arra, hogy az ev. ref. egyház egyetemének előharcosai, kivált most kezdetben, a szervezkedés nehézségének küszöbén, ne szűnjenek meg lehetőleg odahatni, hogy tetemes egyházi adóval ne legyünk kénytelenek mostoha viszonyok között élő hittestvéreinket túlterhelni. Farsang idényén egy ev. ref. vallású ifjú szabósegéd lépett szerény cellámba, bizonyítványt kérvén tőlem arra nézve, hogy ő 3-szoi1

hirdetve lett. Flogyan kérhet ön ilyet tőlem — mondám neki — hiszen sohasem jelentkezett nálam a hirdetés teljesítése céljából ? Uram —• válaszolá — erre engem nem figyelmeztetett senki. Sajnálom! — felelém — de jelen körülmények közt nincs mást tennünk, mint a 3-szori hirdetést bevárni. Én nem várhatok, mondá ifjú emberem, mert a tyúkokat, kacsákat, pulykákat, melyek a lakadalmi asztalra szánvák, ennyi ideig nem tarthatom. Folyamodjék dispenzátióért, utasítám. Meggondolom magam, válaszolá a fiatal ember s ezzel távozott. A helybeli ferencesek, kik az eljegyzésről sem hivatalosan értesíteni, sem pedig a feleket a hirdetés eszközlése végett hozzám utasítani nem szokták, azon bölcs tanácsot adtak szabó-segédemnek, hogy térjen át hozzájuk. Szabó-segédem meg is fogadta atyai tanácsukat s nem kis meglepetésemre, nem a hirdetés foganatosítása végett, hanem két tanúval azért jött hozzám, hogy kitérési szándokát tudtomra adja. Midőn kérdezém : miért teszi ezt ? himezés-hámozás nélkül bevallotta, hogy azért, mert a pápistáknál nem kell egyházi-adót és domesticát fizetni. Bizony nem épen céltévesztett dolog lenne a missziókat, kivált ily nevezetes ponton, mint Kanizsa akként gyámolítani, hogy a szegényebb sorsú hívek minél kevesebb terhet viseljenek, annyival is inkább, mert itt nálunk a róni. kath. egyháztagok nemcsak semmi egyházi adót nem fizetnek, de sőt mint a fama voláns suttogja, az üdvözítő akolba átlépő mieink bizonyos szent tiszteletdíjat is húznak átlantolásukért. Lám mire is jó az élőkért és holtakért tartott misepénz ? búcsúk alkalmával a viasz lábak és kezekért, s tudja a jó ég miféle úton és módon beszivárgó magna pecunia ! Május hóban meghal egy 14 éves ev. ref. vallású leány testvérünk, kit természetesen a ferences atyák csupa törvény iránti tiszteletből és a purgatoriumi láng barátságosabb voltáért katholikusnak kereszteltek és a religio tejével dajkáltak. Tudomásomra jővén az eset, a temetést 24 órával előzőleg, hivatkozással az idevágó törvényre, óvást emeltem említett hivem kath. szertartás szerint leendő eltemetése ellen, s mi történt?... az én franciscánus plebánusom, tiltakozásom dacára 3 segédlettel tüntetőleg temette el —• vagy mint egyik falusi gondnokom megjegyzé egykor : circulálta el — felekezetünk e halottját. Az esemény után jelentésemet azonnal beterjesztettem esperesemhez, még eddig azonban kerületi gyülésünk jegyzőkönyve nem érkezvén hozzám, nem tudom mi intézkedés történt ez irányban. Nyakló nélkül lábbal tiporják ezek az urak a törvényt most is, midőn tudomásuk van róla, hogy lelkiismeretesen ellenőrzöm sarlójuk csapásait, midőn alkalmuk van tapasztalni, hogy ha tilosban, idegen helyen csípem őket, nem mulasztom el velők, illetve eljárásukkal szemben a kellő lépéseket megtenni. Mi történhetetet itt ezelőtt 2 évvel, midőn gyülekezetünk nem vala, mi történhetett az ellenőrzés nélküli hosszú múltban ? ennek elképzelését az érdeklődő hittestvérek gondolat-világára bizom. (Vége köv.) Jávory Nándor, ev. reform, missziói-lelkész. GYAKORLATI LELKÉSZET. Harc az Istennel. (Elmondatott a párisi theol. facultás oratoriumábau okt. 20.) Dr. Viguié-től. Jelige: Genes r XXXII. 29. 30. Jákob megkérdezte azt mondván: Kérlek téged, mondd meg nekem a te nevedet. Es ő felele: Miért kérded az én nevemet ? Es megáldá őt ott. Es Jákob nevezé e helyet Pénielnek, mert láttam úgymond az Isten orcáját és az én lelkem megtartatott. (Folytatás.) I. Az ó-kor egyik bölcséről Thalesről beszélik ezt az érdekes feleletet, melyet Kresusnak adott. A király azt kérdezte tőle: micsoda az istenség? Thales egy napot kért a feleletre. A nap multával Kresus ismételte kérdését. Thales még két napot kért, ennek leteltével pedig megint négy napot. Végre a türelmét vesztett király feleletet követelt a bölcsésztől. Ne csudáld oh király — szólt a bölcs — ha kések a felelettel. Te egy oly kérdést tettél elembe, mely elmémet lesújtja. Minél jobban akarom meghatározni, hogy mi az istenség, annál kevésbé vagyok ezt képes megtenni. Es a tüzes egyházi atyának Tertulliánnak nem volt igaza, hogy a bölcs felelet miatt megvetéssel tekintsen a bölcsészetre és a bölcsekre. Mert valóban az ész se fel nem foghatja, se meg nem határozhatja az Istent az ő mérhetlenségében. Ha egyfelől észreveszi, eltűnik előle más részről és kikutathatlan titokba rejti magát az ő istensége. Bocsátkozzunk most tárgyunk velejébe. A tudomány, ész és evangeliom világánál két vonás tűnik ki, melyek az Istent előttünk nagyobbá és kedvesebbé teszik. Egyfelől mérhetlensége, másfelől személyisége. De ez a két vonás egymásnak ellentmondani látszik. Az Istenről való fogalom kitágult a világ ismerete és szemlélete által. A mai tudomány Istenről egy nagyszerű és megragadó képet adott. Minden el volt már mondva a végtelen nagy és végtelen kicsiny csudáiról, e sok millió lény teremtésének ama szédítő hatalmáról, melyre a microskop vet világot, és azon sok millió ábrándszerű lényről, melyeknek létezéséről tegnap még nem tudtak és a mit egy tudományos expedítio fedezett fel a tengerek legnagyobb mélységeiben. És az is el volt mondva, hogy nem jobb volna-e remegve és imádva hallgatni azokról a világokról, melyek betöltik a határtalan tért, melyeknek száma minket bámulatba ejt, melyeknek távolsága kijátsza a számítást, és amelyből ismét és mindig fedeznek fel a halványuló szemhatáron túl. A képzelet és ábránd mindig le lesz győzve a számítás és valóság által. Tovább, tovább, a mint tökélyesbiilő eszközeink behatolnak a mérhetlen térbe, mindig és mindig ujabb világok és naprendszerek tárulnak elénk a határtalan mélységben. Minő leverő látvány szegény szellemünkre nézve! Már a régi világban a héber zsoltár iró felindulva az Isten mérhetlenségén így kiáltott fel: hova menjek lelked előtt, hova fussak szined elől ? És ma, midőn ismerni kezdjük a világ egyetem nagyszerűségét, mit mondjunk, hogyan énekeljünk ? Ha fel—