Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-11-24 / 47. szám

Harminckettedik évfolyam. 47. sz Budapest, 1889. november 24. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Előfi zetési ára: Hirdetések dija: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. külön 30 kr. SZERKESZTO-és KIADÓ-HIVATAL: VIII. ker. Szentkirályi-utca 39. sz. III. em. TARTALOM: Vezércikk, Gönczy Pál nyugalomba lépése alkalmából. F. — A verses bucsúztatp eltörléséhez. Filep Endre. — Iskolaügy. A gymnasium és reáliskola közti harc Németországban, Gamauf György. — Tárca. Ujabb tanulmányok a biblia kritika körében. Petri Elek. — Belföld. A marosi egyházmegyéből. Tavaszy József. — Gyakorlati lelkészet. A brassói ág. ev. magyar esperesség papi értekezlete. Fejér Gyula. — Régiségek. A deáki-i reform, egyház múltja. Thtíry Etele. — Külföld. Egy év a «Britt és külföldi biblia társulat* életéből. Szőts Gerő. — Irodalom. •— Különfélék, —• Hirdetések. Gönczy Pál nyugalomba lépése alkalmából, A hét elején megjelent napi lapok egy királyi ^kéziratot közöltek, melynek tartalma az, hogy O Felsége a nyugalomba lépett Gönczy Pálnak, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium egyik volt államtitkárának, érdemei méltánylásául a Szent István-rend kis keresztjét adományozta. Megérdemelte! mondám magamban, midőn azon sorokat olvastam. Megérdmelte a kitüntetést királyától, megérdemelte nemzetétől s a magyar társadalomtól, megérgemelte egyházától. Megérdemelte! mondám magamban s egyszersmind végig futottam lelkemben azon a pályán, melyet ő megfutott az utóbbi három évtized alatt, mióta működését közelebbről, sőt néha igen közelről szemléltem. Feltűnt előttem, mint nevelő, mint a főváros egyik fiú tan- s nevelő-intézetének tulajdonosa, fővezetője, feltűnt abból a korból, melyben a szokottnál jóval nagyobb szolgálatot tettek a magyar hazának, nemzetnek azok, kik az előkelőbb osztály fiainak alapos s magyar nemzeties nevelést adtak. Közvetlen szemléletből keveset tudok e körben való működéséről, de ismertem és ismerem ottani működésének eredményét. Hosszú jegyzéket tudnék összeállítani azok neveiből, kik egykor intézetének növendékei voltak és most a hazának becsületes, kitartó munkásai. Volt közülök egy a miniszteri széken is — Gr. Ráday G., — mások mint törvényszéki, felsőbb bírósági bírák, vagy mint ügyvédek, orvosok, vagy mint földbirtokosok működtek és működnek; de azoknak a legnagyobb részén tisztán felismerhető Gönczy Pál nevelői hatása, ha másban nem, a kitartó, a fáradhatlan munkásságban, a szeplőtelen jellemben. A negyvenes években hazánknak s egyházunknak sok fényes tehetségű vezérfia hoszszú időn keresztül törte fejét, miként lehetne a fővárosban egy protestáns főiskolát felállítani. Sokat terveztek, beszéltek, irtak ez érdemben, sőt jelentékeny anyagi áldozatokat is hoztak e célra, és a főiskola nem tudott megszületni. Gönczy Pál, talán kevésbé fényes tehetségű, mint a tervezők egy némelyike, anyagilag amazoknál sokkal szegényebb, majdnem egymaga megteremtette annak a tervezett főiskolának egyik jelentékeny részét, a református főgymnasiumot, és rövid három évtized elforgása alatt az általa alapított intézet úgy külső fényét, díszét, mint annak belmunkásságát tekintve a főváros, az ország legjelesebb e nemű intézetei közé emelkedett. Igaz, hogy többen is fáradoztak — maguknak örök érdemet szerzőleg — ez intézet felvirágoztatása körül, de a munkásoknak ^jelesebbjei között három évtizeden át c ' "nczy Pál mindenkor és ott van ma is. i főiskola ezen egyik alkatrészét jgaicipitá, addig azon főiskola egy másik alkatrészének, a theologiai akadémiának a megalapításánál is hű segítő társként szerepelt több mint harminc éven keresztül. Egyike volt ő is azoknak a buzgó protestánsoknak, kik a míg a zsenge intézet anyagi ereje nem engedé, hogy díjazott tanári székek állíttassanak fel benne, legalább kellő számban, — egészen díjtalanul, csupán a nemes cél iránti őszinte lelkesedésből évekig tanárkodtak ez intézetnél. Sőt mikor ez intézet s a haza sorsának jobbrafordultával az ingyen munkások ez intézet mellől eltávozának, ő azután is ott maradt, ott van még most is, kezelte és kezeli a főiskola pénztárát; ő, kinek ideje, mondhatni minden perce, egész életén át oly igen drága volt, kezeli csupán azon díjért,