Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-11-17 / 46. szám

korlati okokból" a latin nyelvet továbbra is megtartan­dónak, a görögöt pedig elejtendőnek vélik: engedje meg, ha e térre nem követhetvén, szíves emlékezetébe idéz­zem ama példabeszédet, hogy «hanc veniam damus petimusque vicissim.» Ha mi a sokkal csekélyebb ellen­tábor érveit és meggyőződését teljes figyelemre méltatva tiszteletben tartjuk, ugyanezt kívánjuk a magunkéi szá­mára is. Ez a törvény és a próféták. Magára a dolog érdemére térve azt mondja cikk­író úr, hogy „a görög nyelv eltörlése végzetes, sőt a leg­végzetesebb hiba volna, mely ellen a prot. tanárságnak mind didaktikus mind felekezeti okokból protestálnia kell." Szív és észképző ereje, formai tökélyénél és benső fen­ségénél fogva nemcsak a görögnek, hanem a latinnak is van. Minek két szellemi köszörű is az ifjúság számára? Ép didaktikai okoknál fogva nem elég-e egy is ? Ki sokat akar markolni keveset szorít; s az a legnagyobb didaktikai hiba, ha agyonhalmozzuk a tanuló iíjúságot. Valamint a dietétika nem engedi meg, hogy a gyomor túltömessék, hogy emésztési processusát jól végezze, úgy a didaktika józan törvényei is azt követelik, hogy az ifjúság fejlésben lévő elméje túl ne tömettessék a szellemekkel, mert magát a tudományt csömörli meg. Minden didaktikai tanítás főelve csak annyit adni, a mennyit megemészt az elme, «ut ni succum et sangui­nem convertatur.w Már ezen elvnél fogva is eltörlen­dőnek vélem a görögöt: mert oly rengeteg az anyag­halmaz, a mivel az ifjúság elméje túltömetik ez idő szerint, hogy a görög absolute nem fér bele. Az élet és gyakorlat fényesen igazolja állításomat: mert miután a matúránál is félig rég elejtették, nem veszi sem az iskola, sem az ifjúság komolyan, és nincs is semmi eredmény. Felekezeti érdekekről nem akarok szólani, hiba épen a protestánsok részéről mindenüvé a feleke­zetiességet, mely válaszfalakat emel, előtérbe tolni. Mi keresni valója van ennek a tudomány terén ? és ha van, jele hogy az állapot nem normális. Ha felekezeti érdeke a protestánsoknak úgy hozza magával, hogy leendő papjai kedvéért a görög nyelv taníttassék, ám tegye azt a theologiában. Annyit, a meny­nyire szüksége leend belőle mint papnak, bizvást meg­tanul a theologiát] is, dacára hogy ott is nagy a tan­anyag : de négy év is nagy idő, az ifjú is érett, plus valent humeri! Különben is én mindig az életet és gya­korlatot tekintem. Ugyan kicsoda bíbelődnék és vesződ­nék a betűvel, mely megöl? Nem eszmét, elvet, józan tant és erkölcsöt fog-e prédikálni minden jóravaló pap, hogy a hit és erkölcsi életet terjeszsze gyülekezetében ? Erre pedig nem szük­séges, hogy eredetiben olvassa az új testamentomot. Százat teszek egyre, hogy egy vaggonban valamennyiét elzónázom Athenébe azon papoknak, a kik folyékonyan nem csak olvassák, de tökéletesen meg is értik eredeti­ben a szent irást. Szemben egymással a tudomány terén őszinteséget kívánok. Már most, ha a dolog tényleg így áll, és az állapot még a szakembereknél is valóban ilyen, kérdem cikk író urat, hogyan vádolhat minket rövidlátással, kik ilyen tünetekkel szemben elejtendőnek tartjuk a görög nyelvet ? Avagy hiszi-e ön komolyan, hogy néhány szakférfiút kivéve, eredetiben olvassa valaki azon görög írókat, kiket ön felsorol ? Nem olvassák: mert nem látják sem szükségét, sem hasznát az emberek. Legjobb és legnagyobb mester az élet maga : s ha szükség volna reá s haszon volna benne, az emberek nógatás nélkül is, ösztönszerűleg keresnék, cultiválnák. Magam is szereztem belőle diplomát még a hatva­nas években, de nem vettem hasznát. A ki nem kény­telen, nem olvassa a görög írókat s bár mennyire felébe helyezze is a latin Íróknak, legtöbben ugy vagyunk vele, hogy ezeket még is szívesebben olvassuk: akár azért, mivel ugy véljük, hogy közelebb állanak hozzánk s a gyakor­lati életben is több hasznát veszszük a latin nyelv tudá­sának, akár azért, mert a formai tökélyt és benső fen­séget szintén feltaláljuk bennök. Való igaz, hogy ez nem közigazgatási nyelv, hála Isten már régen ; de míg egy hatalmas egyháznak köz­igazgatási és rituális nyelve marad, s papjai e nyelven érintkeznek hivatalosan, míg peres kérdésekben a jog­tudósoknak s kimagaslóbb ügyvédeknek a latin pandek­tákra, corpus jurisra, sőt actákra kell hivatkozniok, míg a jogászoknak a «jus romanumotw tanítják, az orvosok a recepteket e nyelven irják, a gyógyszertárak így beren­dezvék, addig a latin nyelv tanítását a görögnek előnyére elejteni absolute nem lehet. Minthogy pedig mind a kettő holt nyelv, abból sehogy sem következik az, a mit cikkíró úr dedukál, hogy hát ejtsük el inkább a latin nyelvet, mert ez csak utánzata a görögnek s benső fensége is nagyobb a lati­nénál. Én e logikát nem írom alá : mert ha még feljár­nak kísérteni a holtak az élőket: akkor e kísértetek közül azt kell elfogadni, melytől egyelőre kár nélkül meg nem szabadulhatunk. Az élet különben is erősebb a hálálnál; azért méltán lehet kérdezni : mit keresnek a holtak az élők között ? Rég ideje hogy elhagyták sírjo­kat, a természet törvényénél fogva is úgy illik, hogy az idősebbet, ki már megtette, teljesítette kötelességét, helyezzük vissza örök álmára, úgy elzárván kijáratát sír­jának, hogy azon többé soha ki ne jöhessen. El fog érkezni a fiatalabbnak is az ideje, talán előbb mint ma­gunk hinnők, hogy az is megtér sírjába. De a mi már azt illeti, hogy a latin csak utánzata a görögnek, ez indok ép a mellett szól, hogy továbbra is ezt tanítsuk, követvén a latinok bölcs példáját, kik a görög irodalom gazdagságát, saját nemzeti géniuszuk szerint ügyesen fel­dolgozván azt, saját irodalmukba és kulturájokba által­ültették. Más részről lelkesítsen a görögök, e maroknyi népnek példája, mely saját termékeny nemzeti géniuszát követve, nem volt sem az idegen élőknek utánzója, sem a holtaknak bámulója, hanem azon igyekezett, hogy nyelvét nemzeti géniusza szerint tökélyesítvén, vala­mennyi bámulatos szellemtermékét önmagából merítse. Mind nyelvünk gazdagsága és fensége, mind nemze­tünk produktív szellemi ereje képesítnek arra, hogy e példa szerint cultiváljuk nyelvünket és irodalmunkat; mert ebben él és ebben hal a nemzet. Cikkíró úr pedig e gyakor­lati igazsággal szemben vissza akarja állítani a görögöt, mint régen volt a 3-Ik és 4-ik osztályba; holott én, ha tehetném, ezt egészen elejtve, a latin nyelvet is csak itt kezdeném, időt engedvén növendékeinknek, hogy az első és második osztályokban saját anyanyelvén rakjon magá­nak biztos alapot, a melyen aztán tovább építsen. Saját­ságosan mostoha népviszonyainknál fogva sok helyen nehéz feladata van tanároknak és növendékeknek egyiránt, hogy két, esetleg három nyelvvel lévén kénytelenek meg­birkózni, valóságos Bábelt csinálunk, ha még a latin, s esetleg, mitől Isten őrizzen, a görög nyelvet is taníta­nánk, mint a hogy cikkíró úr akarja. Non multa, sed multum ! Érvelésének nagyobb súlyt adandó a németek pél­dájára hivatkozik, de feledi, hogy ezeknek saját nemzeti nyelvükön kívül nem kell egy, két, esetleg három obli­gatorius hazai nyelvet tanulniok. Nem hiszem, hogy létez-

Next

/
Oldalképek
Tartalom