Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1889-11-17 / 46. szám
korlati okokból" a latin nyelvet továbbra is megtartandónak, a görögöt pedig elejtendőnek vélik: engedje meg, ha e térre nem követhetvén, szíves emlékezetébe idézzem ama példabeszédet, hogy «hanc veniam damus petimusque vicissim.» Ha mi a sokkal csekélyebb ellentábor érveit és meggyőződését teljes figyelemre méltatva tiszteletben tartjuk, ugyanezt kívánjuk a magunkéi számára is. Ez a törvény és a próféták. Magára a dolog érdemére térve azt mondja cikkíró úr, hogy „a görög nyelv eltörlése végzetes, sőt a legvégzetesebb hiba volna, mely ellen a prot. tanárságnak mind didaktikus mind felekezeti okokból protestálnia kell." Szív és észképző ereje, formai tökélyénél és benső fenségénél fogva nemcsak a görögnek, hanem a latinnak is van. Minek két szellemi köszörű is az ifjúság számára? Ép didaktikai okoknál fogva nem elég-e egy is ? Ki sokat akar markolni keveset szorít; s az a legnagyobb didaktikai hiba, ha agyonhalmozzuk a tanuló iíjúságot. Valamint a dietétika nem engedi meg, hogy a gyomor túltömessék, hogy emésztési processusát jól végezze, úgy a didaktika józan törvényei is azt követelik, hogy az ifjúság fejlésben lévő elméje túl ne tömettessék a szellemekkel, mert magát a tudományt csömörli meg. Minden didaktikai tanítás főelve csak annyit adni, a mennyit megemészt az elme, «ut ni succum et sanguinem convertatur.w Már ezen elvnél fogva is eltörlendőnek vélem a görögöt: mert oly rengeteg az anyaghalmaz, a mivel az ifjúság elméje túltömetik ez idő szerint, hogy a görög absolute nem fér bele. Az élet és gyakorlat fényesen igazolja állításomat: mert miután a matúránál is félig rég elejtették, nem veszi sem az iskola, sem az ifjúság komolyan, és nincs is semmi eredmény. Felekezeti érdekekről nem akarok szólani, hiba épen a protestánsok részéről mindenüvé a felekezetiességet, mely válaszfalakat emel, előtérbe tolni. Mi keresni valója van ennek a tudomány terén ? és ha van, jele hogy az állapot nem normális. Ha felekezeti érdeke a protestánsoknak úgy hozza magával, hogy leendő papjai kedvéért a görög nyelv taníttassék, ám tegye azt a theologiában. Annyit, a menynyire szüksége leend belőle mint papnak, bizvást megtanul a theologiát] is, dacára hogy ott is nagy a tananyag : de négy év is nagy idő, az ifjú is érett, plus valent humeri! Különben is én mindig az életet és gyakorlatot tekintem. Ugyan kicsoda bíbelődnék és vesződnék a betűvel, mely megöl? Nem eszmét, elvet, józan tant és erkölcsöt fog-e prédikálni minden jóravaló pap, hogy a hit és erkölcsi életet terjeszsze gyülekezetében ? Erre pedig nem szükséges, hogy eredetiben olvassa az új testamentomot. Százat teszek egyre, hogy egy vaggonban valamennyiét elzónázom Athenébe azon papoknak, a kik folyékonyan nem csak olvassák, de tökéletesen meg is értik eredetiben a szent irást. Szemben egymással a tudomány terén őszinteséget kívánok. Már most, ha a dolog tényleg így áll, és az állapot még a szakembereknél is valóban ilyen, kérdem cikk író urat, hogyan vádolhat minket rövidlátással, kik ilyen tünetekkel szemben elejtendőnek tartjuk a görög nyelvet ? Avagy hiszi-e ön komolyan, hogy néhány szakférfiút kivéve, eredetiben olvassa valaki azon görög írókat, kiket ön felsorol ? Nem olvassák: mert nem látják sem szükségét, sem hasznát az emberek. Legjobb és legnagyobb mester az élet maga : s ha szükség volna reá s haszon volna benne, az emberek nógatás nélkül is, ösztönszerűleg keresnék, cultiválnák. Magam is szereztem belőle diplomát még a hatvanas években, de nem vettem hasznát. A ki nem kénytelen, nem olvassa a görög írókat s bár mennyire felébe helyezze is a latin Íróknak, legtöbben ugy vagyunk vele, hogy ezeket még is szívesebben olvassuk: akár azért, mivel ugy véljük, hogy közelebb állanak hozzánk s a gyakorlati életben is több hasznát veszszük a latin nyelv tudásának, akár azért, mert a formai tökélyt és benső fenséget szintén feltaláljuk bennök. Való igaz, hogy ez nem közigazgatási nyelv, hála Isten már régen ; de míg egy hatalmas egyháznak közigazgatási és rituális nyelve marad, s papjai e nyelven érintkeznek hivatalosan, míg peres kérdésekben a jogtudósoknak s kimagaslóbb ügyvédeknek a latin pandektákra, corpus jurisra, sőt actákra kell hivatkozniok, míg a jogászoknak a «jus romanumotw tanítják, az orvosok a recepteket e nyelven irják, a gyógyszertárak így berendezvék, addig a latin nyelv tanítását a görögnek előnyére elejteni absolute nem lehet. Minthogy pedig mind a kettő holt nyelv, abból sehogy sem következik az, a mit cikkíró úr dedukál, hogy hát ejtsük el inkább a latin nyelvet, mert ez csak utánzata a görögnek s benső fensége is nagyobb a latinénál. Én e logikát nem írom alá : mert ha még feljárnak kísérteni a holtak az élőket: akkor e kísértetek közül azt kell elfogadni, melytől egyelőre kár nélkül meg nem szabadulhatunk. Az élet különben is erősebb a hálálnál; azért méltán lehet kérdezni : mit keresnek a holtak az élők között ? Rég ideje hogy elhagyták sírjokat, a természet törvényénél fogva is úgy illik, hogy az idősebbet, ki már megtette, teljesítette kötelességét, helyezzük vissza örök álmára, úgy elzárván kijáratát sírjának, hogy azon többé soha ki ne jöhessen. El fog érkezni a fiatalabbnak is az ideje, talán előbb mint magunk hinnők, hogy az is megtér sírjába. De a mi már azt illeti, hogy a latin csak utánzata a görögnek, ez indok ép a mellett szól, hogy továbbra is ezt tanítsuk, követvén a latinok bölcs példáját, kik a görög irodalom gazdagságát, saját nemzeti géniuszuk szerint ügyesen feldolgozván azt, saját irodalmukba és kulturájokba általültették. Más részről lelkesítsen a görögök, e maroknyi népnek példája, mely saját termékeny nemzeti géniuszát követve, nem volt sem az idegen élőknek utánzója, sem a holtaknak bámulója, hanem azon igyekezett, hogy nyelvét nemzeti géniusza szerint tökélyesítvén, valamennyi bámulatos szellemtermékét önmagából merítse. Mind nyelvünk gazdagsága és fensége, mind nemzetünk produktív szellemi ereje képesítnek arra, hogy e példa szerint cultiváljuk nyelvünket és irodalmunkat; mert ebben él és ebben hal a nemzet. Cikkíró úr pedig e gyakorlati igazsággal szemben vissza akarja állítani a görögöt, mint régen volt a 3-Ik és 4-ik osztályba; holott én, ha tehetném, ezt egészen elejtve, a latin nyelvet is csak itt kezdeném, időt engedvén növendékeinknek, hogy az első és második osztályokban saját anyanyelvén rakjon magának biztos alapot, a melyen aztán tovább építsen. Sajátságosan mostoha népviszonyainknál fogva sok helyen nehéz feladata van tanároknak és növendékeknek egyiránt, hogy két, esetleg három nyelvvel lévén kénytelenek megbirkózni, valóságos Bábelt csinálunk, ha még a latin, s esetleg, mitől Isten őrizzen, a görög nyelvet is tanítanánk, mint a hogy cikkíró úr akarja. Non multa, sed multum ! Érvelésének nagyobb súlyt adandó a németek példájára hivatkozik, de feledi, hogy ezeknek saját nemzeti nyelvükön kívül nem kell egy, két, esetleg három obligatorius hazai nyelvet tanulniok. Nem hiszem, hogy létez-