Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-11-17 / 46. szám

szavaiból ezzel egészíthetünk ki: ,,különöseit abból a célból, hogy az eddig igen szűkre szabott konviktus intézménye kibővíttessék és tovdbb-tovdbb fejlesztessékAz épület egy egyemeletes, tehát nem afféle kis házikó; hanem egy monumentális épület lesz. Isten mentsen engem s ezen elmefuttatásomat azon szándék és gyanútól, mintha e böngészet által az egyházkerületek fölé bíróul akarnám magamat feltolni, s én a parányi fűszál egyházi életünk mezején, a cédrusfák koronáját akarnám bolygatni; Isten mentsen! hanem lelkemből szeretem a nevelés ügyét én is; és a nőnevelést elhanyagolva látom az élet mai iskolai versenyében minálunk protestánsoknál. Pedig már egy év előtt azt irta a nőnevelésről szóló cikkében e lapok lelkes szerkesztője (Prot. Egyh. Isk. Lap. 1888. évi 41. sz.), hogy: «a mozgalom e tárgyban megindult, de egy kissé későn indult; hogy az egész ügy a második csengetés után készül vonatra ülni, és így csak a gyors és gondos indulás ment meg a lekéséstől Hát én a tárgy iránt is őszintén, melegen érdeklődve s az e téren a mult évben megindult mozgalom lélekemelő látványának hatása alatt is állva, szorongva vártam az egyházkerületi gyűlések folyását, szemlélendő : vájjon mit tettek legfőbb hatóságaink egy év lefolyása alatt e téren ? a kiküldött bizottságok komolyan vették-e küldetésöket ? A helyzet magaslatán állanak—e ? haladtunk-e, maradtunk-e? apostoli lelkesedés szüleménye volt-e a mult évi felbuzdulás vagy csak magyaros szalmatűz ?! De fájdalom! a gyűlésekről vett tudósításokból — hacsak a tudósítók ki nem felejtették — arról győződünk meg, hogy a dunántúli nagy bizottság meg se mozdult; a tiszántúlit is indokolni, ösztökélni kell, fcogy kezei közt a nagy reményű plánta el ne csenevészszen! Egy szóval, az elmúlt egyházi év a nőnevelés ügyére nézve elveszett!... No, de mégsem !... A ((legszegényebb)), de (degbuzgóbb)) egyházkerület hatalmas lépésekben nyomul előre !. . . Ügy látszik, hogy «a pártfogó és felügyelő testület)) előtt ott lebeg a gróf Vay Ábrahámok és Karacs Terézek alakja, j kik ez intézet eszméjét 1844-ben életre hívták; I ott lebeg előttük, úgy látszik a Szathmáry József, Apostol Pál, Zsarnay Lajos püspökök, Szathmáry Király Pál, Ragályi György, Zsarnay Imre világi felügyelők, a Pálóczi Horváth Máriák, a Szeremlev Császár Zsúzsánnák, a Ferenczy Lajosok, mint alapítók s jóltevők alakja, mint égő tűzoszlop, mely őket vezeti, világosítja és melegíti nagyobb és nagyobb méretű intézkedésekre, buzdítja áldozatokra, lelkesíti nagy tettekre; többről-többre, erőről-erőre, nyereségről-nvereségre. Ez már nem szalmaláng, ez már nem szalmatűz ; hanem tűz, mely felolvasztja a jégkeblek hidegségét; tűz, mely világít, melegít, éltet, tart és táplál... A haladás, a fejlődés kézzelfogható bizonyítékául jeleztem már, hogy a miskolci nőnevelde eddigi célszerű, új, alkalmas épületei, tantermei, s lakószobái mellé, még egy új épület és pedig emeletes épület emelése elhatároztatott s mielőbbi felépítése a legközelebbi jövőben elrendeltetett; tehát mondom ez is a haladás, a fejlődés jele; de ez csak külterjes, extensiv növekedés, gyarapodás. Ennél — szerintem — még lényegesebb a másik cél, t. i. hogy az eddig szűkre szabott konviktus intézménye kibővíttessék és tovább-tovább fejlesztessék. Nagyon helyesen s tapintatosan. A konviktussal összekötött nőneveldékre van mai napság a mi prot közönségünknek, a prot. hitsorsos neveltető szüléknek szüksége. Nemcsak azért, mert az állami felsőbb leányiskolák és az apácák vezetése alatt lévő kath. nőneveldék majd nem kivétel nélkül konviktussal vannak berendezve, s ez által van ott lehető olcsóvá, könynyűvé téve a nőnevelés, s ez által édesgetik magukhoz még a prot. szülőket is; hanem más, bár felekezeti, de magasabb szempont miatt is. Ugyanis egyházunk történetéből tudjuk, hogy a ref. egyház kebelében megmaradt protestáns főúri családokon kívül, a reformáció első századában a Barkóczy, Battyáni, Báthory, Csáky, Eszterházy, Forgách, Károlyi, Majláth, Pálfy, Rákóczy, Szirmay, Zrínyi stb. főúri családok is protestánsok, nemcsak, hanem a reformatiónak terjesztői, pártfogói, patrónusai voltak ; de ezeknek az utódai mindjárt a reformáció második századában visszatértek, Eszterházy Miklós nádor szomorú nevezetességre jutott példáját követve, a róm. kath. egyház kebelébe, s ott nagy hivatalokra emeltetve engesztelhetetlen üldözőivé lettek a protestánsoknak. Ellenben a középnemesi és a honoratiorok osztálya volt az, a mely megmaradt rendületlenül a reform, hiten; sőt néhány főúri család mellett, ezek voltak a protestantismus zászlóvivői, terjesztői, támaszai és — a hol tőlök telt — patrónusai, egészen a legközelebbi időkig. Ezek által vagy ezeknek vezérlete alatt vívattak a protestánsok vallás- és lelkiismereti szabadságáért és tegyük hozzá, hogy ezen jelszók alatt, a nemzeti önállóság és függetlenségért vívott harcok is. Azonban fájdalom! ez az osztály ma «a létért való)) harcban emészti fel erejének, tehetségeinek java részét. Sőt maholnap oda jut, ha csak valami előre -nem látható expediens