Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-10-27 / 43. szám

érzékeny károsodást szenvedett: intő példa a vidéki takarékpénztárakkal szemben való óvatosságra. Általában, manapság, midőn a kamatláb leszállítása felé van az áramlat, a 8% vagy még magasabb százalékokhoz való ragaszkodás, pillanatnyi haszonért a biztosság rovására, nagyon kétes becsű s nagy kockázattal jár — a mire, egyházmegyéinket e helyütt is figyelmeztetni s óvatosságra inteni nem tartom feleslegesnek. Egyházmegyéink jegyzőkönyveiből látom, hogy a kath. lelkészek túlkapásai miatt, különösen illetéktelen keresztelések s anyakönyvezések esetei által, felekezetközi sérelmeink szaporodnak. Az 1868. LIII. tc. meghatározásai ellen, némely katholikus lelkészek, állítólag felsőbbjeik utasítására, közelebbről egy kifogással s egy fictióval kezdenek élni. A kifogás az, hogy miután a nevezett törvénycikk végrehajtása s értelmezése tárgyában az egyházi főhatóságokhoz kibocsátott miniszteri rendeletek püspökeik által velők nem közöltettek, ők azokról hivatalos tudomással nem bírnak. A íictió pedig az, hogy mivel a nevezett törvényeik a ((törvényesen bevett keresztyén felékezetek közti viszonosságról szól» a kath. egyház pedig nem felekezet, hanem ősegyház, annak szabványai rajok nem tartoznak. Mi, a kik igazán az első, apostoli ker. egyház utódainak tartjuk magunkat, ezzel a kifogással nem élünk, az ős keresztyénségtől sokakban elhajlott kath. egyház ellen; mert mi őket is, magunkat is, az Apostoli ITitforma szerint «Egy Közönséges Keresztyén Anyaszentegyház)) ágazatainak, felekezeteinek tartjuk; de ily kifogást épen azért tőlök sem fogadunk el; s tudjuk, hogy ha a törvény magyarázatára egyedül illetékes közeg, a törvényhozás maga megkérdeztetik, az az 1868. LIII. tc. címének értelmezésében nekünk fog igazat adni. Mivel pedig a sérelmi ügyet — igen helyesen — maga az Egyetemes Konvent vette kezébe, nézetem szerint az egyházmegyéink jegyzőkönyveiben elősorolt, s orvoslást kivánó sérelmek is Egyetemes Konventünkhöz lennének felterjesztendők, azzal a kijelentéssel, hogy egyházkerületeink —• szemben az egyre több tért foglaló s jogállamokban valódi anachronismust képező katholikus reactióval — eljöttnek látja az időt, hogy az Egyetemes Konvent, az 1868. LIII—ik törvénycikknek, nem miniszteri rendeletekkel, melyek hatálytalanoknak bizonyultak, hanem a törvénynek novellaris úton való magyarázásával, fői eg pedig az ellene vétők ellenében sanctióval, kibővítése utján törvényhozási biztosíték nyújtása iránt kérje föliratilag a kormányt s ha az célhoz nem vezetne, magához a törvényhozáshoz forduljon kérelmével. Egyházmegyéink jegyzőkönyveinek törvényszéki rovata, hála Istennek, öt egyházmegyénkben üres. Fegyelmi ügy csak három egyházmegyében fordul elő. Mutatja a hasonló ügyek csökkenése, a mind jobban erősbülő rendet s ezt — csak az utóbbi évekhez képest is — örvendetes jelensegül kell üdvözölnünk. A három egyházmegyéből négy törvényszéki ügy jő felebbezés útján a főt. egyházkerületi törvényszék elé — s a négy közül három lelkész választási, tehát nem tulajdonkép fegyelmi ügy. De ha a fegyelmi ügyek ily csökkenését örvendetes jelenségnek mondom, nem titkolhatom el fájdalmamat és aggodalmamat a fölött, hogy a megejtett lelkészválasztások elleni panaszok évről-évre megujulnak, sőt szaporodnak. Négy ügy közül három: e fajta! A főt. egyházkerületi törvényszék látni fogja azokat a vastag iratcsomagokat, melyek ez ügyekben — a panasz, a vizsgálat, a tanúkihallgatás, a replikák, a pótvizsgálat actáiból felhalmozódtak: s azt kérdi, egyszerű közigazgatási ügyben és szabályszerű eljárások mellett, hogyan lehetséges az? Engem nem csak a jelen esetekben, hanem mióta e széken ülök, a lelkészválasztások körüli eljárások észlelete s tapasztalataim arról győztek meg, hogy a zsinati törvényeinkben megállapított új választási eljárásban, a minősítés, kijelölés, választás — és a választások ellen felmerülő panaszok vizsgálata s az azokban való törvényszéki eljárás összeségében fészkel a hiba gyökere. Nincs sem helye sem ideje a zsinati törvények bírálatába bocsátkoznom; semmire sem vezetne, ha a fenálló törvény által behozott minősítési, kijelölési és választási — valamint törvénykezési rendszerünk ellen rekriminálnék. De észleleteim s tapasztalataim alapján ingathatatlan meggyőződésem, hogy mind ezen egyházi törvényhozásunknak változtatnia kell, ha békét, ha pör nélküli választásokat akarunk s ha egyházi törvénykezésünket és igazságszolgáltatásunkat rendes és a mellett könnyű mederbe s akadálytalan lefolyásba akarjuk ismét terelni; ha azt akarjuk, hogy a folytonosan működő törvényszékek előtt íolyó polgári törvénykezés formáiba öntött egyházi törvénykezésünk (mely mind a három fokán évenként csak egyszer, egy pár napig vagy csak néhány órán át működhetik) minden ügynél fenn ne akadjon, s egy fegyelmi ügyet, vagy egy papválasztást, felebbezés esetében, az egyeseknek és az egyházaknak végetlen kárára, kéthárom évre ne nyújtson ki! Közgyűlésünk tárgysorozatán van a tiszáninneni testvér egyházkerület velünk is közlött indítványa az iránt, hogy az 179%-J^i — protestáns egyházunkra nézve ma is jogalapul álló