Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1889-10-20 / 42. szám
komáromi protestánsok is küzdve szenvedjenek hitükért, vallásukért. . Pázmány Péí^r esztergomi érsek nem tűrhetvén tovább a révkomfíromi református egyház dicsőséges emelkedését: 1618-ban plebanust küldött a városba és meghagyta fiéki, hogy az ellenreformációt minden lehető eszközzel igyekezzék megkezdeni. Az új plébánus meg is mozdított minden követ, hogy a protestánsokat visszaterelje a római katholikus egyház kebelébe, s hogy működését hatalmas pártfogója, Pázmány támogatása mellett sem követte mindjárt valami fényes siker: azt csak a protestáns szellemű várparancsnokok jó indultának s Bethlen Gábor hadjáratának köszönhették ; de ha egyelőre elvonult is a vihar felettük, minden veszedelem nélkül, az csak azért volt, hogy nem sokára annál nagyobb súlylyal nehezedjék reájuk. Bethlen ugyanis a révkomáromi erődítményt is be akarta venni, s az ott levő protestánsokat is fel akarta szabadítani a római katholikusok nyomása alól, s ezért szállotta meg annak vidékét is; de mivel Révkomárom bevétele hirtelen nem sikerült néki, s mivel Ferdinánd béke követei legalább háromnegyed évi fegyverszünetért esedeztek: felhagyott az ostrommal és a beszterczebányai országgyűlésre ment. n ) Révkomárom eme sikertelen ostromára vonatkozik az egykori gúnyvers 32-ik versszaka:1 8 ) «Igen serénykedik Komárom városa, Kiknek megégette szájukat a kása, Isten káromlásra nem vala már má-'a: Minden gonoszságnak gyökere, forrása, Nyakad szakad onnan Kálvinus vallása.* A gúnyvers szerzőjének jóslata csakhamar teljesülni kezdett. Az 1647-diki országgyűlésen az evangélikus rendek által benyújtott sérelmek között az mondatik Révkomáromról,J ") hogy : «a városi templom méltóságos Reifenberg úr, mint azon helynek legfőbb kapitánya altal, tornyaival, parochiájával és iskolaházával együtt al.ipjaban gondosan lerontatott; a mikor a megtámadott lakosok a templomhely közelében fából csináltak egy templomot, míg másikat tudnának építeni.» Evvel kezdődött meg a harc; s folytatása lett az, hogy Pázmány 1625-ben ferencrendű barátokat küldött a révkomáromi protestánsok megtérítésére. 2 0 ) Az akció megkezdődött, s hogy hatalmukat még jobban kimutassák, nem engedték meg, hogy a szent András templom mellett levő sírkertet és temetőt, melyet egész 1627. esztendeig katholikusok és evangélikusok, magyarok és németek az említett templommal együtt közösen és kölcsönösen használtak, ezen évtől kezdve tovább használhassák ; s Gál Péter azon időbeli révkomáromi alkapitány az 1621-ben elégetett szent András templom puszta tetejét gondosan befödetvén : azon időtől fogva eltiltotta az evangélikusokat a mondott sírkertnek és temetkezési helynek hasz nálatától, s ő és utóda Spaczay Máiton még azt sem engedték meg, hogy már az 1640-es években összedűléssel fenyegető fatemplomukat tégla fallal kijavíthassák, mit sem törődve avval, hogy egykorú elődjük Raszcziáni már megengedte templomuk oldaliinak megerősítését.2 ') S mivel a ferencrendű páterek nem tudtak elég buzgalmat kifejteni a terjesztésben : gróf Althán 1628-ban jezsuitákat küldött Révkomáromba. 1T ) Bocsor István: Magyarország Történelme. 637. 1. lö ) Szilágyi Sándor mutatta be e verseket a történelmi társulatnak, 19 ) História Diplomatica. 1710. 24. 1. 20 ) Franki Vilmos: Pázmány Péter és kora. 395—397. 1. 21 ) História Diplomatica 21. 24. 1. 22 ) Franki V. Pázmány P. és kora. 404—408. 1. Tehát 1621-től fogva fatemp'omban dic-érték az Istent a révkomáromi reformüusok, de lelkipásztort azért mindig kettőt tartottak e században. A jezsuita térítés ideje alatt szolgálták Tolnai Is'.ván és Kossá Magyari Jakab, ez utóbbi 1624—1632-ig úgy is, mint az egyházmegye esperese, a kit halála után Csúzi János követett. Már ennek az idejében történt az, amit fenntebb röviden előadtunk, hogy romladozó fatemplomuk oldalait sem engedték megcsináltatniok, s csak sok kérés könyörgés után engedték meg végre 1647-ben, hogy templomukat kijavíthassák ; de ezt is csak addig bírhatták békességesen, míg a két Rákóczy György kezében kard villogott.2 3 ) Említett állításunk mellett, hogy e szomorú időben is két lelkésze volt Révkomiromnak, bizonyít az 1654-ik évi május 14-én I^arkasdon megtartott egyházkerületi gyűlés eme végzése is: «ami pedig magát illeti a révkomáromi keresztyén ekklézsiának állapotját, az ő kegyelmük postulatumára ez a válasz: 1. ha mindketten kimennek prédikátor urairnék a temetésre a fizetés duplicaltassék. 2. A fekete ládáknak proventusa a három sátoros ünnepen ez : az első napon a szent presbyteriumé; a másodikon a prédikátoroké, a harmadikon az ekklézsiáé ; a minthogy esztendőnként és minden vasárnapokol a gyülekezeté.® Ekkor Súri Lőrincz volt a révkomáromi pap, a ki a farkasdi gyűlés jegyzőkönyve alá így irta nevét: Laurentius Súri, senior, ecclesiae comaromiensis verbi divini minister.2 4 ) De mind szomorúbb idők nehezültek reájuk! 1650-től kezdve már jezsuita plébánusok voltak Révkomáromban, a kik a hasonszellemű várparancsnokokban hű pártfogókra találván : a római katholikusok ünnepein dolgozó protestánsokat rettentően megbüntették, elannyira, hogy a református lelkészek maguk kérték hiveiket a szószékről, hogy ne dolgoznának a római katholikusok ünnepein, mert ez által renkívüli sarcoltatásoknak teszik ki magukat ; mely üldözés még nagyobb fokra hágott III. Ferdinándnak 1657. április 2-án bekövetkezett halálával, mert ekkor nemcsak a révkomáromi, hanem az egész hazai protestáns egyház ellen megkezdődött az üldözések szakadatlan sorozata. Mert az előbb papnak szánt I. Lipót hosszú uralkodására a révkomáromi reformátusok sem emlékezhetnek a nélkül, hogy Kollonicsnak, a vakbuzgó gróf Hoffkirchen Károly Lajos várparancsnoknak, Szécsény György kalocsai érsek és győri püspöknek s gróf Althánnak, mint kegyetlen üldözőiknek nevei ne jussanak eszükbe. A minden kigondolható módon üldözött és boszantott révkomáromi reformátusok, mikor látták, hogy sérelmeiket a városi tanács nem tudja, vagy nem akarja orvosolni: 1668. elején a vármegyéhez fordultak panaszukkal az akkori plébánus Géczy jezsuita ellen, de onnan sem kaphattak kedvező választ, mert az mint nem illetékes törvényhatóság kérvényüket elutasította. Ezután Géczy még nagyobb erélylyel lépett fel ellenük. 1668-ik ápril 23-án szent Adalbert ünnepén szőlőik és kertjeikben dolgoztak a reformátusok, a mikor az említett plébánus saját kezűleg űzte, verte és kergette a munkálkodókat. Az üldözött munkások lármájára az utcák protestáns lakosai fütykösöket, fokosokat, fejszéket, kardokat és puskákat ragadtak kezeikbe Géczy plébánus és csatlósai ellen, aki életének megmaradását, csak a Souches várparancsnok által kirendelt őrség védelmének köszönheté, a türelmetlen jezsuitát agyon is akarták verni. 23 ) Tóth Ferencz kézirat gyűjteménye a magyar nemzeti Múzeumban. 24 ) Ugyanott.
