Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-10-13 / 41. szám

szószék előtt felállított ravatalon pedig érckoporsó volt, ízlésesen díszített déli növényzettel körülvéve. A gyászünnepen az egyházkerületi gyűlésre felette nagy számmal megjelent tagok testületileg mindnyájan részt vettek. Jelen volt az ev. ref. kollégium tanári s tanítóikara és ifjúsága, s bizonyos számú közönség az intelligentia köréből. Az Invocatio és a XC-ik Zsolt, első verse után a Polgári Dalegylet megható gyászéneke következett, melynek utolsó akkordjai elhangzásával Sász Domokos püspök imádkozott. Áhítattal hallgatta mindenki a szívből jött és szívhez szóló szép imádságot. Az ezt követő gyönyörű karének után Szász Gerő egyházkerületi főjegyző és esperes lépett a szószékre s tartotta meg az emlékbeszédet, mely egyik remeke a kiváló kathedrai szónok ily irányú alkotásainak. A vonzó színekkel festett s találó példákkal élénkített beszéd az egész közönséget magával ragadta. E beszéd halvány vázlatát a pillanat befolyása alatt térdemen lehetőleg hevenyészett stenogrammom után, szerkesztő-barátom szíves engedelmével, a következőkben van szerencsém bemutatni eme becses lapok tisztelt olvasóinak: Ebben a pillanatban — kezdé a szónok — egész lelkében érzi, hogy inkább sírni, mint beszélni szeretne. De mintha túlvilági szellemek hangjait hallaná s azok árnyai vennék körül; mintha lelki szemeivel látná a fejedelmi múltban azokat, a kik nemcsak fejedelmi díszszel és méltósággal, hanem fejedelmi munkássággal és buzgósággal megvetik fundamentumát anyaszentegyházunknak, felépítik templomainkat és iskoláinkat, fegyverrel védik Isten országát és a lelki szabadságot. Mintha e szentháznak falai egy Pantheonná változnának át, s mi, a kik ide belépünk, meghajlunk az emlékezet oltára előtt, hogy oda adjuk a hálának és kegyeletnek áldását! Mi nagyjaink emlékét nem állíthatjuk fel ércből, vagy márványból. Miért is? Hideg az és elmúlandó! Nekünk nagyjaink emlékezetét szívünkbe kell zárni, a hol örökké élni fognak az által, hogy az ily emlékezet átszáll maradékról maradékra, nemzetségről nemzetségre. A mi nagyjaink minél tovább távoznak tőlünk időben, annál magasztosabban élnek szíveinkben. Az előttünk levő ravatal nemcsak azt mutatja, a mit vesztettünk, hanem azt is, a mit nyertünk. Hála légyen Istennek, a ki megtanított arra, hogy a multakra való visszaemlékezésben látjuk a jövendőt! Hivatalos megemlékezéseket, érdemdús elismeréseket a mai sivár, anyagias világban is csinálnak eleget. De a mi gyászünnepünk nem hivatalos: a mi ünnepünk az érdemnek elismerésére, a tiszteletnek, kegyeletnek emléke B. Kemény Gábor felett, kinek emlékezete él és soha el nem hal; mert ő egész életét a közügynek szentelte s hivatását az anyaszentegyház iránti kötelességek hű betöltésében találta; dolgozott, fáradozott; a világ hiábavalóságát semmire sem becsülte, ellenben minden gyönyörűségét a könyvekben találta; nem volt hiú, nem volt nagyravágyó; de hitében erős, jellemében puritán, gondolkozásában szilárd. Azért mégsem mondhat felette dicsőítő beszédet; mert ezt tiltja (a szónok) legszentebb meggyőződése, s tiltakozik minden ilyesmi ellen ama férfiú szelleme, ki soha sem kereste a hirt, kitüntetést, magasztalást. E gyász-ünnep csak a kegyelet ünnepe : a beszéd e keg}7

elet gyenge viszhangja Galagonya-bokorból soha sem lesz cedrusfa. Az édes anyai szeretet lángoló melege nélkül Mózes sem nő vala fel. Nagy Sándorból sem lesz világhódító uralkodó, ha nincs nevelése körül egy Aristoteles. Másképpen fejlődik a tölgyfa, mint egyébb fa. S ha igaz ez a természeti világban, igaz az erkölcsiben is; mert ennek is ugyanazok a törvényei. Igen : a nevelés ad zománcot a leendő férfinak, az biztosítja az erős jellemet. Oh, mily más volt a levegő, mily mások voltak az emberek, a hol és a kiknek társaságában a mi dicsőültünk növekedett. A levegőben volt-e mindaz, mi ama kor annyi szülöttéből mindmegannyi csillagokat nevelt ? ! Báró Kemény Gábor volt miniszter és főgondnok Erdélyben, Alsó-Fehérmegyének Csombord nevű helységében született 1830-ban. Atyja, Dénes vezére volt a 30-as évi ellenzéknek. Hű bajnok egész életében. Hányszor látta a csombordi kastély a haza jeleseit ? A fejedelmi sarjból származott ifjú nevelkedése olyan volt, mely az életnek, hazának emberiségnek neveli a gyermeket. Atyja előtt legszentebb a haza volt; s a fiú hányszor hallhatta a szülői házban azt a magyar imádságot, melynek foglalata parancsolja : «Itt élned halnod kell!» Haza: ez sokak előtt nem több, mint egyszerű geographiai fogalom ; a ki azt nem szereti, azért nem él-hal : az olyan előtt a haza csak halmok-hegyek, völgyek, vizek stb. összesége a maguk élettelenségükben. De emlékezetünk tárgyánál születés, neveltetés, környezet mind arra hatottak, hogy szeresse hazáját. Es ő szerette is komoly higgadtsággal, tántoríthatatlan meggyőződéssel, a mely nem kereste a meglepetéseket. így lett K. G.-ból magyar és mindenekfelett magyar!... A csatákban zsenikre van szükség, de a békességes életben gondolkodó főkre, nyugodt elmékre. O zseninél több: ő jellem volt! Hivatal, rang, méltóság, kitüntetés nem vezették. Jellemének a köztisztelet adózott, midőn az Akadémia tagja lett. Ez volt az ő fejlő'.lésének eredménye. Midőn a pályaválasztás előtt állott, abban az időben bűn volt a hazafiság. Miféle pálya nyílhatott volna egy K. G. előtt ? Nyilvános pálya alig. Ámde ott volt a költészet, művészet, irodalom : ez lett az ő pályája ; ez lett neki lelki szükséglet. Tanult sokat; de leginkább világtörténelmet és philosophiát. Philosophiát ma is sokan tanulnak ; többen talán, mint kellene. De olyan tanulás, a melynek forrása német könyvek, s melynek célja olcsón szerzett pávatoll: nem a K. G. tanulása. O úgy tanult, hogy a lelkébe ment át minden gondolat. Ily értelemben tudós volt, még pedig magyar tudós a szó legszorosabb értelmében. Ezt (a szónok) nem úgy érti, mintha a 2 X 2-ből magyar mathesist, Julius Caesarból magyar hőst lehetne vagy kellene csinálni; hanem úgy, hogy a ki önálló véleményeket alkot, a ki köztünk mintegy vérévé teszi a tudományt: az méltán megérdemli a magyar tudós titulust. Az 50-es években irta az alig 20 éves fiatal a ((Nemzetek fejlődéséről)) című könyvét, a melyben polémiára merészel kelni Eötvös-sel, a nagy philosophus iróval, a 19-ik század bizonyos, általa kifogásuk eszméi ellen. E polémia eredménye nem volt minden siker nélkül. Mindjárt azután a Machiavelliről irt tanulmánynyal lepi meg a tudós világot. Machiavelli, a politikai gonoszság nagy mestere, tudvalevőleg a hitszegés, farizeismus, jezsuitismus stb. hírében állott. És báró K. G. védelmébe veszi e megrögzött gonosztevőt ? Kicsoda az az ifjú, a ki ezt meri tenni, a ki a gonoszságot, a zsarnokságot veszi védelmébe ? Medici Lőrincz lehet-e barátja Kemény Gábornak ? Itália romba volt dőlve. Hogy Machiavelli nagygyá tehesse nemzetét: tanácsolta fejedelmének a zsarnokságot. A ki megérti Machiavellit, megérti báró K. G.-t. (Itt vonatkozásba hozza a szónok