Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-09-29 / 39. szám

a felső-borsodi egyházmegyéből: Botos József ivánkai, Kazay Géza ózdi missziói, Szuhay Benedek barcikai, Tóth János n.-barcai lelkészeket. A szertartás közben az újhelyi egyházi khórus énekelt alkalmi darabokat. A sokáig elhúzódó istentiszteletet fényes közebéd követte, melyben négy vagy öt száz ember vett részt. A megyeház két nagy termében volt felterítve, de még így is szorongtak. Ezen közebéden a megye Összes notabilitásai meg­jelentek úgy egyházi s politikai, mint katonai állásúak. Ott volt a megye főispánja Molnár István, Matolay Etele alispán, Szanky Nándor tábornok, Prámer Alajos apát-plebános, Kecskés Antal gör. keleti lelkész esperes, Hammersberg Jenő törvénysz. elnök stb. A második fogásnál megeredt a nyelv s gyors egymásutánban követ­keztek a szellemesebbnél szellemesebb tósztok, melyekből az első az uralkodónak, a második a vendégek éltetésére mondatott. Kijutott később minden kiválóbb embernek. (Folyt, köv.) Mészáros József. A dunántúli egyházkerület közgyűlése Léván. Egyházkerületünk ez idei közgyűlését Pap Gábor püspök és Tisza Kálmán főgondnok urak elnöklete alatt Léva városában tartotta Barsmegyében, f. hó 20. és követ­kező napjain. Rendkívüli és fényes volt azon fogadtatás és ven­dégszeretet, melyben a barsi egyházmegye, Léva városa, és maga Barsvármegye a kerületi gyűlést részesítette. Olyan fogadtatás nyilvánult itt, mely sokáig fog élni a jelenvoltak emlékében. A gyűlés 20-án kezdődött. 21-én consistoriális ülés tartatott, melyen Bali Albert polgárdi-i volt lelkész perújítás! fölebbezésével elutasíttatott. A b-somogyi egy­házmegyének Mészáros István f.-baranyai lelkész fe­gyelmi ügyében hozott ítélete illetékesség hiányában, a Vágó Sándor kisasszondi lelkész ügyében hozott Ítélete szintén megsemmisített, illetve feloldatott; nemkülönben megsemmisíttetett a tatavidéki egyházmegyének Seregély Dezső s. lelkész fegyelmi ügyében hozott Ítélete. 22-én a lévai gyülekezet templomában a s. lelké­szek szenteltettek fel. A 21-én felolvasott püspöki jelentés feltüntette, hogy az egyházkerület gyülekezeteinek vagyoni aktiv állapota 346,674 frt, passiv állapota 31,130 frt. Összes évi kegyadomány 33,375 frt, építkezési összeg 153, 216 frt, népessége az egyházkerületnek 237,456 lélek, fogyás 299, mit a polgárdi-i kitérés okozott nagyobb részben. 22-én elhatározta az egyházkerület, hogy a képezde kiegészítő részét, a gyakorló iskolát, már a következő tanévre felállítja, s a szükséges intézkedések megtételé­vel az igazgató tanács bizatott meg. A ker. népiskolai «Rendtartás» helyett, a pápai egyházmegye indítványára s annak alapján új készíttetett. Indítvány folytán, mely néhány b.-somogyi lelkésztől szár­mazott, határozatilag kimondatott, hogy helyesli és óhajtja az egyházkerület egy Pápán szerkesztendő egyházi és iskolai lap megindítását, ugyanazért azon esetben, ha az erre leginkább hivatott pápai főiskolai tanári kar meg­indítja, azon kívül, hogv a kerület mindennemű hivatalos közleményét abba fogja közzétenni, biztosítja a lapot nemcsak erkölcsi támogatásáról, hanem a lap kiadásá­nál esetleg felmerülendő anyagi hiánynak saját pénz­tárából való fedezését egy évre szintén megígéri. A Baldácsi alapítványból a püspöki hivatalnak ada­tott 1000 frt, szűkölködő egyházaknak 1000 frt, lelkész gyámoldának 500 frt. Tanári fizetések javítása kimondatott. A számvevői teendők megsokasodván, még egy számvevő választatott Dózsa József tatai lelkész szemé­lyében. A polgárdi-i ügyben a tatai egyházmegye közigaz­gatási delegáltatása beszüntettetett, és az egyház ügyei­nek elintézése illetékes fenhatósága kezeibe vissza helyez­tetett ; elejtetett egyszersmind a mezőföldi esperes ellen indíttatott fegyelmi eljárás is. Megállapíttattak a ker. új tantervhez szükséges népiskolai vezér- és kézi-könyvek. Ugyanekkor hit és erkölcstani, egyháztörténeti, bibliatörténeti tankönyvekre pályázat Íratott ki 50, 40, 40 körmöci arany díjjazása mellett, 1890. év aug. i-ig. A tőkesegélyezési kérvények ujabb átnézésére Komáromban ad hoc ker. gyűlés tartatik nov. 18-án. A szecsei egyház egy évi lelkészi fizetés részére való megítélésének kérelmével elutasíttatott, mivel a lel­készi fizetést egyházak fölsegéllésére adni nem lehet. Lelkészképesítési első vizsga után az alkalmaztatni óhajtó s. lelkészek illetékes espereseik által fognak kibocsáttatni és feleskettetni. A gyűlés folyik. Sz. A pesti egyházmegye közgyűlése. F. hó 17-én tartatott meg a ref. főgymnázium dísztermében, Sípos Pál esperes, és gondnok úr beteg­sége miatt Ballagi Mór idősb tanácsbíró urak elnök­lete alatt. A kiállott súlyos betegség, a hosszú idei távollét után, ismét erős kezekkel vezette a gyűlés tárgyalásait örömmel viszontlátott esperesünk. Előző napon a számvevőszék, tanügyi bizottság ülésezett, és a gyűlési előértekezlet tartatott meg. Ennek lehet köszönni, hogy a rendkívül nagy tárgyhalmaz dacára a köz- és törvényszéki ülés egy nap alatt befe­jeztetett. Az esperesi jelentésből általánosabb érdekű dolgok a következők: A nazarénusok szaporodtak, sőt új téren is befész­kelték magukat, a mennyiben a szigetköz lakóinak leg­alsóbb osztályainál tettek hódítást; de viszont, ily helye­ken élénkebb lett az egyházi élet, a templomok látoga­tottabbak lettek, úrvacsorával számosabban élnek. A lelkészek lakásai csínban mindenütt szépültek, a pomázi parochia területén 350 darab gyümölcsfa dicséri a lelkész ügyességét és szorgalmát. Az idők szomorú jele az, hogy a filloxera pusztí­tása által létfentartási alapjokban megtámadott v.-har­tyáni lakosok közül csak egy év alatt 32-en költözköd­tek ki. A egyházi adóhátralékok mindenfelé emelkednek, jeléül az általános szegényedésnek. Kis-Szent-Miklós anyásítása kimondatik, s ez a derék törekvő kis egyház az első, egyházmegyénk terü­letén, mely megértve az idők jeleit: egyháza építésének szükségeit birtokarányos adó alapján fedezi. Az alapítványok jelenben rendben kezeltetnek; de nem lenne felesleges munka, ha azok törzskönyve rendz szeresen vezettetnék az esperesi hivatalnál; mert e­intézkedés alaposan véget vetne a mult idők gazdál­kodásának, a mikor sok alapítvány teljesen tönkre ment. A hivatalnokok átalában pontosan fizettetnek, s az egyházak számadásai mindenütt rendben vannak. Az országos közalap, egyházkerület, egyházmegye, lelkészi gyámintézet pénztáraihoz pontosan befolytak a köteles

Next

/
Oldalképek
Tartalom