Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-08-25 / 34. szám

1. A ref. templom orgonáját csináltatták 10 ezer írtért.) 2. Szegény tanulók és elszegényedett lakosok évenkénti felsegélyésére 400 frtot jövedelmező 60 hold földből fundátiót állítottak. 3. Népnevelés végett a tanítóképző intézetre 135 hold földből álló alapítványt tettek. Tisztelet és béke hamvaiknak!») Az emlék allján lombos ágak közé két koporsó van faragva A sírhalmot bokrokkal vevé körül és téli zölddel ülteté be az egyház. A Patay-emlék előtt szintén széles út vezet, mely keresztül metszi a temetőt; továbbá egy ösvény kanyarodik ez emlék fölött álló dombra, a hol sudár szilfák árnyábanw ,,Iduna" pihen — a költő-nő: tNe kapd föl nevét kósza hír, Adj neki nyugtot néma sír ! Fedezd be árnynyal zöld berek ! Felejtsétek el, emberek! Nem élt a végett: hogy nevét A hír szellője hordja szét. S ha dalolt: mint a csalogány Magának énekelt csupán... Hagyjátok el hát hadd legyen Felejtett sírja jeltelen; Es néma hideg sírkövén Ne légyen köny : csak az enyém.* (Sz. K.) Nem lehet! Sírját nem lehet elkerülni s megindulás nélkül nézni emlékét, melyen ez áll: „Szász Polixéna Szász Károlyné. (Született 1831. febr. 17. Meghalt 1853. jun. 17.) «Egész teste fájdalom volt Egész lelke szeretet: Az súlyával földre hajolt Ez a mennybe sietett. Fényes lelkének a mennyben, Jobb is mint a földi szennyben, Ott van igazi hazája, Kedveseit oda várja* ... A sírt a főgymnasiumi önképző társulat tartja kegyeletes gondozása alatt s fölötte dal zeng «mit egy szelid bús csalogány énekel itt.» ... (Vége köv.) H. Kiss Kálmán. KÖNYVISMERTETÉS. Az „Örök életnek beszéde" ismertetéséhez. (Levél a Szerkesztőhöz.) Nagytiszteletü szerkesztő úr ! Miután a «Prot. egyh-és isk. lap» által még most is propagált theol. irányzatnak barátja nem vagyok, s így nem vagyok híve ennek a lapnak sem; s mint tudni méltóztatik, csak a különös véletlen műve, másrészt ntséged biztosításainak az eredménye, hogy most is jár hozzám azok után, miket erről a lapról, ezen év elején a «Szabad Egyház»-ban mondottam : ennél fogva én nem szoktam alkalmatlankodni ntségednek cikkekkel. Most azonban felhíva érzem magam, s kötelességemnek tartom ezt tenni azon ismertetés után, melyet szerény művemről e lap jul. 14-iki 28-dik számában nt. Kenessey úrtól közölni szíveskedett. A figyelemért köszönettel tartozom. Ugy látszik On nem vallja azt a szerkesztői kupec-elvet: szerkesztőnek küldött példány nélkül nincs ismertetés, hanem kiterjeszti figyelmét a theol. irodalom termékeire kötelességszerüleg. A mi fent címzett művem méltatását illeti, arra nézve nincsen panaszom. — Homiletikai szempontból az ismertetés több ponton talán nagyon is elismerő. Kezdő sorai pedig, melyekben ismertető az önmagára tett benyomásról nyilatkozik, szinte lekötelező s egy irónak a legszebb elégtétel. Hittani szempontból azonban mondhatni csaknem eretnekíttetem. Minthogy ezt a lapot olvashatják olyanok is, kik nekem hallgatóim, kötelességem, már csak ezért is, sok elfoglaltságom közepett is, néhány pontra vonatkozólag szólani; nem hogy dogmatikai vitát provokáljak, mire inkább én volnék provokálva, sem nem abban a hitben ringatva magamat, hogy most valakit megtérítek, hanem hogy magamat legalább igazoljam, mit lehetőnek tartok. Szerkesztő úr méltányosságáról felteszem, hogv felszólalásomnak helyet ád.*) Első — nem mondhatom kíméletlen — támadást váltság tanom ellen intéz, tehát azon pont ellen, melyet én a ker. hitrendszer szivének tartok, melynek egészséges, vagy egészségtelen voltát megérzi a hitrendszer egész teste. Ez a legfőbb pontok közé tartozik, melyekre nézve az unitást kivánni lehet. Erre a pontra nézve azt mondja az ismertetés, hogy én a váltságtant nem Pál apostol, hanem Anselm értelmében prédikálom. Szerinte Pálnál, a rabbi képzettségű apostolnál is feltalálható ugyan az áldozatnak zsidós (én ó-testamentominak mondanám) felfogása, melynek én is híve vagyok, de ezen Pál apostol jóval felül emelkedett (nem mondatik meg mikor vagy hol ?) sürgetvén, hogy annak, a mi a Krisztusban és vele objective megtörtént, a kereszthalálnak teljesen subjectivvé kell bennünk lennie. Úgy értem, ide megy ki azon sorok értelme, melyeken tér kímélés tekintetéből szó szerint idézni nem akarok. Erre én csak azt mondhatom, hogy az apostol azon felfogásában, hogv annak a mi a Megváltóval objective történt, bennünk subjectivvé kell lennie, én teljes szivemből osztozom már régóta. Szoktam is prédikálni, hogy a holt hit, a puszta értelmi belenyugvás nem ér semmit; hogy az ó-embernek meg kell halnia, az új embernek fel kell támadnia; Krisztusnak kell kiábrázoltatnia bennünk. Újjászületésről, Szt. Lélek közléséről, megigazulásról, megszentelődésről, a hit ezen ABC-jéről beszélek könyvemben főként. S bármit jelentsenek is ezek a kifejezések, az kétség kívül bennök foglaltatik, hogy lelki megújulásra van szükségünk. Lehetne-e ezt az értelmet szándékosan is kizárni p. o. az újonnan születés fogalmából ? Nem képzelem. Folytonosan a bűn és bűnös állapot ellen beszélek, s azt hiszem, meglehetne érteni, hogy nem azért hívjuk az embereket a Krisztushoz, hogy bűneikben megmaradjanak, hanem hogy vele megfeszíttessenek a bűnnek s feltámadjanak vele az igazság életére, s az ő ábrázatára mindinkább elváltozzanak. Ezt theol. nyelven a megszentelődés processusának lehet nevezni. Eddig tehát együtt tartanánk Pállal. De Pál még tovább, azaz hogy visszább megy. Beszél arról, mit az ismertetés «az áldozat zsidós felfogásának)) nevez. Tehát legyen zsidós felfogás ; én bibliainak és keresztyénnek nevezném. Beszél tehát az apostol ilyen zsidós felfogással a bűnöknek a Krisztus vére által való elmosásáról, ama nagy áldozat által való engesztelődésről, megigazulásról a Krisztus igazságának a bűnös részére való betudása által. Pál apostolnak, ^én fossil ember a XIX. században, ezen zsidós felfogá*) Kiadtam e cikket, szerző kívánatára szó szerint, azon méltányossági elvből, hogy az eltérő theol, irányzat előtt se zárassék le a sorompó. Valeat, quantum valere protest. Az érdemleges hozzászólási jog a birálót illeti, kinek eshetőleges észrevételeit készséggel közli a Szerkesztő.