Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-08-18 / 33. szám

védelmezett homlokegyenest ellenkező nézeteket, az egyik azt, hogy a szellemi élet az emberben csak megelőzőleg létező élettől származhatik ; a másik azt, hogy az önmagától létre jöhet. A szellemi élet szerzőjének alapmondásán vetve meg lábát, egy kis iskola, minden gúny és ellenzés dacára állhatatosan fentartotta a biogenesis tanát. A másik, mely sokkal nagyobb és több igényt tart arra, hogy bölcsészeti alaknak tartassék, az önnemzödést védelmezi. Az előbbi iskolának gyengesége bár ez nagyon is túloztatik, abban áll, hogy többé vagy kevésbbé általánosan azon túlzó nézetet vallja, hogy a vallásnak semmi köze a természeti élethez; az utóbbinak gyengesége pedig abban fekszik, hogy ama még végzetesebb tulságnak hódol, melyszerint annak (a vallásnak) semmivel mással nincs dolga (csak a természeti élettel). Hogy az embernek, mint természettől istentisztelő állatnak, bizonyos viszonyokba kell lépni a leglőbb lénynyel, bizonyos mértékig a naturalistikus iskola is megengedte ugyan, de a vallásra magára úgy tekintett, mint amelynek önmagától kell létrejönni a jellem kifejlődése folytán a közélet műhelyében. A két álláspont közötti különbség gyökeréig ható. A tudomány nyelvéről a vallására fordítva, az ön-nemződés elmélete egyszerűen azt jelenti, hogy az ember fokozatosan jobbá és jobbá lehet, mígnem a fejlődés folyamán eléri a vallásos természet azon minőségét, melyet szellemi élet név alatt ismerünk. Ez az élet nem oly valami, mely ab extra adatik a természeti emberhez; rendszerű és sajátos fejleménye csak a termeszeti embernek. A biogenesis ennek az újjászületés egész tanát veti ellenébe. A szellemi élet az Élő Szellem ajándéka. A szellemi ember nem puszta fejleménye a természeti embernek. O egy új teremtmény, onnan felülről szülve. Épúgy várhatjuk, hogy a szénaforrázat fokozatosan élőbbé és élőbbé legyen, mígnem a fejlődés folyamán eléri az életelevenséget, mint a hogy várhatjuk, hogy az ember jobbá és jobbá létei által elnyerje az örök életet. (Folyt, köv.) Hamar Andor. ISKOLAÜGY. Tanügyi törekvések a külföldön. Évről-évre kétségtelen bizonyítékok merülnek fel a mellett, hogy a tanügy egyrészt fontos érdeke az államnak, s társadalomnak, másrészt pedig a társadalom túlnyomó többségét lelkesedésre és harcra tüzelni képes. A kitartó harc szükséges is, mert a tanügyi haladás minden népnél s államnál életkérdés jelentőségére emelkedik már, és mert nemcsak nemes felvilágosodottság hanem önzés s elfogultság is a tanügyet vallja a maga érdekének. Mindkét fél paripája a tanügy. Ezért oly eltérő a két tábor harcolási módja és annyira tarkák a harcoló seregek uniformisai és zászlói. A seregek zászlain e jelszavak olvashatók: Éljen a tanügy és haladás! Éljen a népjólét! Vallásosság mindenek előtt 1 Ősapáink szelleme vezéreljen! El a modern felvilágosodással 1 Egyedül üdvözít a felekezeti iskola 1 Egyedül üdvözít az állami iskola! stb. Egyiken ez olvasható: Éljen a szellemi, erkölcsi s anyagi jólét és ezek szolgálatában a gondos nevelés ! Ugy látszik ez utóbbi feliratú zászló köré csoportosul a harcolók színe-java, amennyiben a a felirat szelleme hivatva van a többit mind absorbeálni s egymással kiegyeztetni. Ez utóbbi zászló alá kiválóan a német birodalom szolgáltat harcosokat. Ott ugy látszik kulturára akarják alapítani a hadügyet is, nem pedig hadügyi érdekekre a kulturát. A kormányok élén álló egyes férfiak szavait s törekvéseit méltán emeli ki a Rheinische Blátter für Erziehung u. Unterricht, és figyelmébe ajánlja mindazoknak, kik a tanügy terén kisebb-nagyobb szereppel bírnak. Jellemző Bismark kancellár nyilatkozata (188S.), mely szerint a földnek egy népe sem fegyverkezhetik akkora mérvben, mint a német birodalomé, mert a föld egyik népe sem bir kellő számú tisztekkel és altisztekkel a nagy hadtömegek vezénylésére. A német birodalom e szerencsés helyzetét maga a kancellár a német népnevelés nagymérvű elterjedésének tulajdonítja, mert ez a kiváló védelmi képesség alapja. E nyilatkozatot bármi értelmezés érje is, azt mindenkinek el kell ismernie, hogy a kancellár nagy elismerést és dicséretet szavazott a német népiskolának, és hogy ő meg van győződve a nagy jelentőségről melylyel a nép míveltsége még a védelmi erőre nézve is bir. Még Ausztriában is következő elismerést fejez ki a hadügymínszter: «A katonai érdekek szorosan függnek össze azzal, hogy a népnevelés minden tekintetben megfeleljen a jó állampolgár kellékeinek, aki egyszersmind jó katonává is lesz ; azaz szükséges a lehetőleg legjobb és összhangzó erkölcsi, szellemi és testi nevelés.w Igaz, hogy az elismerés- és dicséretből nem sok jut a tanügy anyagi szükségleteire, s legkevesebb a tanítók konyhájára. Holott már Diesterweg mondotta, hogy «ahol csak szó van az iskola jólétéről, ott szólni kell azok jólétéről is, kikre a nevelés bizva van. E nélkül amaz chiméra és phrázis marad.» Ámde a német közvélemény és törvényhozás a tanügy anyagi szükségleteit sem zárja ki gondoskodás köréből; majd alapos reményt, majd tettleges anyagi támogatást nyújt a tanítóknak. Még Poroszország az, mely vezérférfiainak ügyszeretete s jóakarata mellett is túlnyomón csak reménynyel helyettesíti a tettleges anyagi segélyezést. E helyettesítés nagyon is érthető, mert hát a buzgó kultuszminiszter Goszler a pénzügyminisztert emlegeti araikor a tanügy fontosságáról, a tanítók érdemeiről és saját jóakaratáról szól. Néhány hónap előtt ezt mondta : «A financminiszter és én hosszabb idő óta értekezünk a tanítók korpótlékának törvényes rendezéséről. A kormánynak szilárd szándéka az, hogy e téren a tanítóknak kedvezzen; és én remélem, hogy ahhoz az eszközök majd megszerezhetők lesznek. Véleményem szerint a kormány szándéka e tekintetben is egyezni fog a képviselőház többségével.» Goszler e szavaira még az ultramontán Windhorst is felpattant s kijelentette, hogy ő és pártja is a tanítók helyzetének javítása mellett foglalt állást, s ezt ismételve hangoztatni kénytelen mivel a miniszter csak a ház többségét említette, holott az egész ház egy véleményen van. Mindezekre a Rheinische Blátter ironikus záradékot mond : «Szó volt elég, lássunk már tetteket is !» Bajorországban a tanítók már 1887. végén folyamodtak a képviselőházhoz a tanítói korpótlékok emelése érdekében. A képviselőház pártolta a kérelmet és a kormány nem rég következőleg szabályozta a korpótlékot. A 11 — 13-dik szolgálati év után 90 márka (á 60 kr — 54 frt), 14—16 év után 180 márka, 17—20 év után 270 márka, a 21-dik szolgálati év után évenként 360 márka fizetésjavítás adatik a tanítónak, így az oktatási költség 70,000 márkával növekedett meg. Nemkülönben a tanítók nyugdíjazásához is évi 60—100 márkával járult a bajor állami pénztár. Anhaltban 3 év előtt a néptanítók díjazása újból