Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-08-11 / 32. szám

beszédét közli első helyen az értesítő. 6 rendes tanár működött. A tanulók száma 72. 23. A nagy-szalontai községi algymnasium értesítője az 1888/9. évről. Közli Kovács István, igazgató. Az értesítő elején két rövid emlék-beszédfélét találunk. Az első Rudolf királyfiról, a másik Trefort Ágostonról szól. A hitoktatókon kívül 5 tanár tanított. A növendékek száma 102. 24. A felső-lövői ág. hitv. ev. nyilvános tanintézetek (tanítóképezde, gymnasium és reáliskola) értesítője az 1888/9. tanévről. Az értesítő elején egy Felső-Lövőt ábrázoló kép után „Nevelőintézetünk" című cikk következik, melyben Ebenspanger János helyettes igazgató ismerteti Felső-Lövőt, a város környékét s az intézeteket. Igazgató volt a tanév elején Neubauer János, kinek halála után helyét Höllig Károly foglalta el. Ezen kívül 6 tanár s 3 tanító működött. A praeparandiában a (gymn. osztályokkal párhuzamos s a tulajdonképeni tanítóképzőre előkészítő 4 évi tanfolyam) volt összesen 17, a tanítóképzőben szintén 17, a 6-ik oszt. gymnasiumban 61, a reáliskolában 60 tanuló. Az értesítő legnagyobb részben két nyelven (magyarul és németül) van szerkesztve. 25. A budapesti II. ker. egyetemi kath. főgymnasium évi értesítője az 1888/9-iki tanévről. Közzéteszi Lutterjátios, igazgató. Értekezés: «A magyar népmesék anyagáról» Körösi Henriktől. A magyar népmese-gyüjtemények vázlatos történetének előadása után azt mutatja fel szerző az Istennek, Sz. Máriának Krisztusnak, Szent Péternek mi a szerepe stb. a magyar népmesékben. A munka második részét a jövő értesítő hozza. Az intézetben 25 tanár működött, kik közül irodalmi munkásságot is fejtettek ki, Dr. Dékány, Gyurmán, Dr. Jancsó, Kalmár, Körösi, Dr. Lechner, Vikolics és Szerelemhegyi T. Hát a protestánsok hitoktatóinak neveit nem tartotta érdemesnek a közlésre az igazgató úr? Tanulók száma 489. Az érettségi vizsgálatra 32-en jelentkeztek. Jelesen érett 10, egyszerűen 20. (Folyt, köv.) X. TÁRCA. A gimnáziumi énekoktatás érdekében. (Felolvastatott az erdélyi ev. ref. tanárok által Nagy-Enyeden 1889. jun. 3. és 5-én tartott értekezletén.) Felolvasásomban ama kérdésre óhajtok lehetőleg kimerítő választ adni, hogy mikép gondolom én a középiskolai énektanítást jelenleg akadályozó hiányokat elenyésztethetőknek ? Meglehet, akad közöttünk, a ki célomat talán a miatt fogja kifogásolni, mert én gimnáziális tanügyünk annyi fontos tárgya közül, általa kevésbé fontosnak itélt tantárgyra vonatkozó fejtegetéssel kivánom most a t. értekezlet tagjait unatkoztatni. Azonban eme netaláni ellenvetésre hangsúlyoznom kell ama meggyőződésemet, hogy bármely jelentéktelennek látszó tantárgy körüli gondoskodás által nem kis mértékben lehet hatni a sarkalatos tantárgyak s így az összes tanügyi színvonal emelésére, a minthogy például valamely gép teljességéhez és sikeres működéséhez a legutolsó kis szegnek is kifogástalan megléte szükséges. Különben is a középiskolai énektanítás felől alig lehet valamit hallani vagy olvasni akár a hazai, akár a külföldi szakközlönj'ökben úgy, hogy e szempontból is alig emelhető alapos kifogás felolvasásom tárgya miatt. De a mi választásomat leginkább indokolhatja, ugy hiszem, ez az éneknek általában, valamint pedagógiai tekintetben kiváló fontossága. Mert el nem vitatható tény, hogy az ének az emberiségnek oly életkisérője, mely minden időben nagy és nemes szolgálatokat teljesített: a fájdalomba n vigasztalt, a szorongattatás nehéz óráiban erőt kölcsönzött ; növelte és megnemesítette az örömöt, fokozta, a bátorságot stb. Tudjuk, hogy a legrégibb idő óta napjainkig az ének az istentiszteleti ünnepélyek egyik legfontosabb tényezője s hogy zsidóknak és féniciaiaknak, görögöknek és rómaiaknak, galloknak és germánoknak, hunoknak és magyaroknak meg voltak a maguk vallásos énekeik. Ismeretes tény, hogy a reformáció kezdetén a kath. egyház szertartásos szokásai ellen irányult túlbuzgalom az éneket is kiszorítá az istenitiszteletből; de köztudomásu az is, hogy a nagy veszteséget csakhamar felismerték és az istenitiszteletnek megelevenítő s fölmelegítő faktorát: az éneket ismét visszavették, sőt azután a ref. egyházban is nagy buzgósággal és sikerrel kezdették ápolni. A mit Plátó az ének pedagógiai fontosságáról mondott, ma is igaz. Ő azt a nevelés egyik legjelentékenyebb eszközének állítja. Szerinte az ének a gyermekeket szép dalokra tanítja; lelköknek szelídséget kölcsönöz; azt eszközli, hogy mindenben mértéket és hangsúlyt tartsanak s ügyesebbekké váljanak beszédben úgy, mint testben. Lnther szerint is: «Mnsica fél disciplina s fegyelmező erejével az embert szelidebbé és jámborabbá, erkölcsősebbé és józanabbá teszi.)) A énekoktatásnak azonban nemcsak nevelő hatása van, hanem didaktikai szempontból is igen nagy a jelentősége. Mert képző ereje kihat egyfelől a tanulók hallására, szakadatlan a hangok közötti távolságnak, a más meg más hangerővel biró színezéseknek megkülönböztetését követelvén; kihat a hang organumának fejlesztésére, mennyiben egyik feladata épen az, hogy a hangidegeket következetes studium által kiművelje; kihat a növendékek szókészletének és hangképzetének gazdagítására azáltal, hogy az előirt dalok szövegét és dallamát könyvnélkül betanulják; kihat a kedély nemesítésére és alig van az iskolának más tantárgya, mely az éneket és az énektanítást a kedély nemesítés, a szókészlet és hangképzet gazdagítása, a hangszalagok kifejlesztése és a hallás képzése tekintetében képes volna felülmúlni. Másfelől nem csekély hatással van az énektanítás a látószerv képzésére, mennyiben a szem az éneklés alatt a különböző alakú és a vonalrendszer más meg más fokain álló hangjegyekkel van szüntelen elfoglalva; nem különben az értelem képzésére, melynek szintén élénk tevékenységet kell kifejtenie a sokféleképpen tagolt és minden darabban különbözőleg csoportosuló ritmikai melodikai és dinamikai viszonyok felfogásában, a szöveg tartalmának megértésében és annak vizsgálásában, hogy mennyire felel meg egymásnak szöveg és dallam tartalmilag és alakilag? Mert az éneklés nem csupán a dal hangjainak külső előadásában áll, hanem a hangok által kifejezendő egyszersmind az a lelki, benső indulat, melyet szöveg és dallam az énekesben fölébreszt. Innen van az, hogy az énektanítás sokkal fokozatosabb mértékben veszi igénybe az értelmet, mint a nyelvtanítás, a költemény kezelése, felboncolása alatt. Az is köztudomásu, hogy a képzelő tehetség az éneklésnél rendkívül van foglalkoztatva s tehát az énektanítás ugyanoly módon hat kiképzésére. Hogy valaki például egy csatadalt jól énekelhessen, maga előtt kell képzelnie a csatába vonulás jeleneteit, s lelki szemeivel mindazt belátni és átélni, mit a szöveg kifejez.