Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-08-04 / 31. szám

KÜLFÖLD. Vázlatok Németalföld theologiai viszonyairól. (Folytatás.) De már is túlságos sokat foglalkoztam e protestáns ultamontánokkal, tekintsünk a nem fanatikus, hanem tiszteletreméltó orthodox pártra, mely bibliai-apologetikainak nevezi magát s a melynek megalapítói Doedes, utrecbti, most már nyugalmazott, tanár és az 1882-ben elhunyt Van Oosíerzee, ki szintén Utrechtben tanárkodott. Amaz, ki épen úgy fellépett a modern theologia, mint a conlessionalismus terjedése ellen, s ki egyfelől hosszas polémiát folytatott Opzoomerrel, a modern theologusok egyik vezérével, de másfelől a heidelbergi kátéról irt művét épen merev orthodox részről támadták meg: kizárólag bibliai theologus akar lenni, önként érthetőleg a bibliai iratok kellő kritikája nélkül. Az utóbbi, kinek az volt jelszava, hogy «christianus mihi nomen, református cognomen», az apologetikai térre fektette működésének súlypontját, s e közben évről-évre positivabb lett. Egyébiránt mindketten feltétlen hívei a supranaturalismusnak s a theologiát speculativ és históriai, reális és ideális elemek keverékéből akarták felépíteni. Követőik közül a tekintélyesebbek: Kleyn, Lamers, Cramer és De Jong utrechti, Van Rhyn és Kruyf, groningeni tanárok és Bronsveld, utrechti lelkész. Közel állnak ez iskola tanaihoz és sok tekintetben egybe is olvadnak velők az úgynevezett etbikai iránynak elvei, mely nemrég még irenikusnak neveztetett, tekintettel a modernekkel szemben való magatartására. De a számos hitvitával telített időszakban az elnevezés nem valami találó volt s most már ki is ment a használatból. Ez irány követőinek részletesen megállapított programmjok szintén nincs, voltaképen azonban orthodoxok. Arra törekednek, hogy a protestantismus ((alapelveit,» igazabban tételeit emeljék a theologiai tudományokban érvényre. Az Isten által véghezvitt újjászületést úgy tekintik, mint mindent felülmúló feltételt arra, hogy az igazságot megláthassuk és róla akár az egyházban, akár a tudományban szólhassunk. Az igazságot különben Isten kijelentette s az határozottan természetfölötti. Ebben tehát megegyeznek a supranaturálistákkal, de ők hozzá teszik még azt, hogy az igazság teljesen emberi gyanánt ismertetik fel. Eszme és valóság az ige megtestülésében egyesülnek. A vallás mezeje erkölcsi, a mivel azonban nem akarják azt mondani, hogy az erkölcsiség képezi a vallást, hanem igenis azt, hogy a vallás, mint erkölcsiség nyilvánul. A hite szerint nem tan, hanem élet. A theologiának egy anthropologiai tétel a központja : a Krisztus embersége, mely az igaz ember fogalmának felel meg. Ugy az Istent, mint az embert egyedül ő benne és ő általa ismerhetjük meg. Valamint a vallás és erkölcsi tényezőknek egygyé kell lenniök: úgyszintén a hagyománynak és az egyéni szabadságnak összhangzásban kell maradnia. Ezen alapon aztán részben felveszik theologiájokba az ujabb tudományos kutatások vívmányait is, de egyúttal kinyilvánítják, hogy a hit független a tudástól. így például egyik legjelesebb tudósuk, Va/eton, ki az ó-szövetségi tudományok tanára Utrechtben, elfogadja a Kuenen hexateuchus elméletét s azt előadásaiban folytonosan érvényesíti. Már most azt szeretném tudni, hogyan fér ez össze az ó-szövetséget illető confessionalis tannal? Vagy egyiknek, vagy másiknak buknia kell, de egymás mellett meg nem állhatnak. Vagy talán lehetséges, hogy egy személyben két egyéniség létezzék : egy tudós, a ki a confessióval ellenkező tant hirdet, és egy hivő, a ki tudományos meggyőződése dacára is ragaszkodik a confessióhoz. Valóban sajnálni lehet, hogy Valeton neveltetésénél fogva (atyja is orthodox theologiai tanár volt Groningenben, ő maga pedig Utrechtben hallgatta a theologiát) nem fejlődött olyan irányban, hogy kitűnő tehetségét és képzettségét méltán érvényesíthesse. Rajta kívül Gunning és Chantepie de la Laussage, amsterdami, Van Dyk, groningeni tanárok és Roozemeyer, arnhemi lelkészek a kiválóbb ethikttsok. Most lássuk az evangeliumi irányt, mely eddig leginkább groningeninek neveztetett, miután ottan fejlődött ki, s fő képviselői ottani tanárok voltak, tudniillik Hofstede de Groot, Pareau és Muurling, aki azonban utoljára megunta az ég és föld között lebegést s a modernekhez csatlakozott. A groningeni iskola ugyanis, habár nem közvetítési szándékból, de tényleg középutat foglal el az orthodoxia és modernismus között. Tagadjak a praedestinatiót, úgyszintén az immanens háromságot, ellenben elismerik a Jézus személyével összeköttetésben levő csodák megtörténtét, valamint az ő praeexistentiáját, de ez utóbbit egészen sajátságos felfogással. Jézus Krisztus e szerint ember, de mielőtt a földön megjelent volna, a mennyben élt Istennél s ekkor Lógósnak neveztetett, mikor pedig a szűz Máriától megszületett, Jézusnak. Ebben a mis-más Krisztusban történt a teljes isteni kijelentés, következőleg az Istent benne kereshetjük. A daemonologia egészen háttérbe szorul rendszerűkben, de a mindenség megújulását szorgalmasan tanítják. Ma már igen megfogyatkozának hajdani népszerűségükben. Jelenleg legkitűnőbb embereik: Cannegieter, utrechti, továbbá Gooszen és Offerhaus leideni tanárok. A legelső egy igen szép előadásu, bölcsészi gondolkozású és jeles képzettségű tanár, aki orthodox kartársai között némileg szabadabb szellemével egyedül áll. Minthogy tantárgyai közé tartozik a dogmatika is, ellensúlyozásául a már említett Bronsveld magántanári minőségben szintén előadja e tudományt, nehogy megmételyeztessék az utrechti egyetem ősi szelleme. Et nunc venimus ad fortissimos, azokra a hittudósokra, akiknek hírneve messze túlszárnyalta Németalföld szűk határait, s akik igazán nagy szolgálatokat tettek az egyetemes protestantismus fejlődésének. Ertem az itt általánosan moderneknek nevezett szabadelvű theologusokat. Hogy mi az ő kiindálusi pontjok s mi tanaiknak alapja, felesleges előadnom, hiszen Magyarországon is találkozunk azzal az örvendetes jelenséggel, hogy e hamisítatlan protestáns szellemű irány számos követővel dicsekedhetik. Az a törekvés, hogy a protestantismus lényege, az önálló egyéni gondolkozás a vallásban is folytonosan érvényesíttessék és a theologia az összes tudományok haladásával összhangban tartassék: mondom, ez a nagyszerű törekvés tehát az igazság keresése jellemzi azokat a theologusokat, akik között — mint nálunk, úgy Németalföldön is — a legkitűnőbbek foglalnak helyet. Életkor szerint első közöttük az idealista Scholten, ki 1885-ben halt meg, mint a leideni egyetem nyugalmazott tanára. Mint a determinismusnak határozott híve, az ő félig deistikus félig pantheistikus Isten fogalmát rendszerének annyira egyetemes alapjává tette, hogy ennek következtében az emberi szabadakarat tökéletesen meg lett fosztva minden befolyásról. Opzoomer, utrechti tanár a Scholten idealismusa ellenében megalkotá az empirikus iskolát, melynek fő elve, hogy jiiinden isme-