Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-08-04 / 31. szám

KÜLFÖLD. Vázlatok Németalföld theologiai viszonyairól. (Folytatás.) De már is túlságos sokat foglalkoztam e protestáns ultamontánokkal, tekintsünk a nem fanatikus, hanem tiszteletreméltó orthodox pártra, mely bibliai-apologe­tikainak nevezi magát s a melynek megalapítói Doedes, utrecbti, most már nyugalmazott, tanár és az 1882-ben elhunyt Van Oosíerzee, ki szintén Utrechtben tanárko­dott. Amaz, ki épen úgy fellépett a modern theologia, mint a conlessionalismus terjedése ellen, s ki egyfelől hosszas polémiát folytatott Opzoomerrel, a modern theologusok egyik vezérével, de másfelől a heidelbergi kátéról irt művét épen merev orthodox részről támad­ták meg: kizárólag bibliai theologus akar lenni, önként érthetőleg a bibliai iratok kellő kritikája nélkül. Az utóbbi, kinek az volt jelszava, hogy «christianus mihi nomen, református cognomen», az apologetikai térre fektette működésének súlypontját, s e közben évről-évre positi­vabb lett. Egyébiránt mindketten feltétlen hívei a supra­naturalismusnak s a theologiát speculativ és históriai, reális és ideális elemek keverékéből akarták felépíteni. Követőik közül a tekintélyesebbek: Kleyn, Lamers, Cramer és De Jong utrechti, Van Rhyn és Kruyf, groningeni tanárok és Bronsveld, utrechti lelkész. Közel állnak ez iskola tanaihoz és sok tekintetben egybe is olvadnak velők az úgynevezett etbikai irány­nak elvei, mely nemrég még irenikusnak neveztetett, tekintettel a modernekkel szemben való magatartására. De a számos hitvitával telített időszakban az elnevezés nem valami találó volt s most már ki is ment a hasz­nálatból. Ez irány követőinek részletesen megállapított pro­grammjok szintén nincs, voltaképen azonban orthodoxok. Arra törekednek, hogy a protestantismus ((alapelveit,» igazabban tételeit emeljék a theologiai tudományokban érvényre. Az Isten által véghezvitt újjászületést úgy tekintik, mint mindent felülmúló feltételt arra, hogy az igazságot megláthassuk és róla akár az egyházban, akár a tudományban szólhassunk. Az igazságot különben Isten kijelentette s az határozottan természetfölötti. Ebben tehát megegyeznek a supranaturálistákkal, de ők hozzá teszik még azt, hogy az igazság teljesen emberi gya­nánt ismertetik fel. Eszme és valóság az ige megtes­tülésében egyesülnek. A vallás mezeje erkölcsi, a mivel azonban nem akarják azt mondani, hogy az erkölcsiség képezi a vallást, hanem igenis azt, hogy a vallás, mint erkölcsiség nyilvánul. A hite szerint nem tan, hanem élet. A theologiának egy anthropologiai tétel a köz­pontja : a Krisztus embersége, mely az igaz ember fogal­mának felel meg. Ugy az Istent, mint az embert egyedül ő benne és ő általa ismerhetjük meg. Valamint a vallás és erkölcsi tényezőknek egygyé kell lenniök: úgyszintén a hagyománynak és az egyéni szabadságnak összhangzás­ban kell maradnia. Ezen alapon aztán részben felveszik theologiájokba az ujabb tudományos kutatások vívmá­nyait is, de egyúttal kinyilvánítják, hogy a hit független a tudástól. így például egyik legjelesebb tudósuk, Va/eton, ki az ó-szövetségi tudományok tanára Utrechtben, elfo­gadja a Kuenen hexateuchus elméletét s azt előadásaiban folytonosan érvényesíti. Már most azt szeretném tudni, hogyan fér ez össze az ó-szövetséget illető confessionalis tannal? Vagy egyiknek, vagy másiknak buknia kell, de egymás mellett meg nem állhatnak. Vagy talán lehetsé­ges, hogy egy személyben két egyéniség létezzék : egy tudós, a ki a confessióval ellenkező tant hirdet, és egy hivő, a ki tudományos meggyőződése dacára is ragasz­kodik a confessióhoz. Valóban sajnálni lehet, hogy Valeton neveltetésénél fogva (atyja is orthodox theolo­giai tanár volt Groningenben, ő maga pedig Utrechtben hallgatta a theologiát) nem fejlődött olyan irányban, hogy kitűnő tehetségét és képzettségét méltán érvé­nyesíthesse. Rajta kívül Gunning és Chantepie de la Laussage, amsterdami, Van Dyk, groningeni tanárok és Roozemeyer, arnhemi lelkészek a kiválóbb ethikttsok. Most lássuk az evangeliumi irányt, mely eddig leg­inkább groningeninek neveztetett, miután ottan fejlődött ki, s fő képviselői ottani tanárok voltak, tudniillik Hofstede de Groot, Pareau és Muurling, aki azonban utoljára megunta az ég és föld között lebegést s a modernekhez csatlakozott. A groningeni iskola ugyanis, habár nem közvetítési szándékból, de tényleg középutat foglal el az orthodoxia és modernismus között. Tagad­jak a praedestinatiót, úgyszintén az immanens három­ságot, ellenben elismerik a Jézus személyével összekötte­tésben levő csodák megtörténtét, valamint az ő praeexis­tentiáját, de ez utóbbit egészen sajátságos felfogással. Jézus Krisztus e szerint ember, de mielőtt a földön megjelent volna, a mennyben élt Istennél s ekkor Lógós­nak neveztetett, mikor pedig a szűz Máriától megszületett, Jézusnak. Ebben a mis-más Krisztusban történt a teljes isteni kijelentés, következőleg az Istent benne kereshet­jük. A daemonologia egészen háttérbe szorul rendszerűk­ben, de a mindenség megújulását szorgalmasan tanítják. Ma már igen megfogyatkozának hajdani népszerű­ségükben. Jelenleg legkitűnőbb embereik: Cannegieter, utrechti, továbbá Gooszen és Offerhaus leideni tanárok. A legelső egy igen szép előadásu, bölcsészi gondolko­zású és jeles képzettségű tanár, aki orthodox kartársai között némileg szabadabb szellemével egyedül áll. Mint­hogy tantárgyai közé tartozik a dogmatika is, ellen­súlyozásául a már említett Bronsveld magántanári minő­ségben szintén előadja e tudományt, nehogy meg­mételyeztessék az utrechti egyetem ősi szelleme. Et nunc venimus ad fortissimos, azokra a hit­tudósokra, akiknek hírneve messze túlszárnyalta Német­alföld szűk határait, s akik igazán nagy szolgálatokat tettek az egyetemes protestantismus fejlődésének. Ertem az itt általánosan moderneknek nevezett szabadelvű theologusokat. Hogy mi az ő kiindálusi pontjok s mi tanaiknak alapja, felesleges előadnom, hiszen Magyar­országon is találkozunk azzal az örvendetes jelenséggel, hogy e hamisítatlan protestáns szellemű irány számos követővel dicsekedhetik. Az a törekvés, hogy a protes­tantismus lényege, az önálló egyéni gondolkozás a vallásban is folytonosan érvényesíttessék és a theologia az összes tudományok haladásával összhangban tartassék: mondom, ez a nagyszerű törekvés tehát az igazság keresése jellemzi azokat a theologusokat, akik között — mint nálunk, úgy Németalföldön is — a legkitűnőbbek foglalnak helyet. Életkor szerint első közöttük az idealista Scholten, ki 1885-ben halt meg, mint a leideni egyetem nyugal­mazott tanára. Mint a determinismusnak határozott híve, az ő félig deistikus félig pantheistikus Isten fogalmát rendszerének annyira egyetemes alapjává tette, hogy ennek következtében az emberi szabadakarat tökéletesen meg lett fosztva minden befolyásról. Opzoomer, utrechti tanár a Scholten idealismusa ellenében megalkotá az empirikus iskolát, melynek fő elve, hogy jiiinden isme-

Next

/
Oldalképek
Tartalom