Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-01-06 / 1. szám

Ez adatok fényesen bizonyítják a vasárnapi iskolák elterjedését, s adja Isten, hogy mi magyarok is minél előbb, minél nagyobb mértékben fogjunk a dologhoz. Paedagogiai elv, hogy a nevelést, különösen a vallás-erkölcsi nevelést a kis gyermekeken kell kezdeni. Sociologiai igazság, hogy a társadalom ujjáalkotása csak akkor lehetséges, ha az ifjú nemzedéket látjuk el jó keresztyén táplálékkal. Bizonyos, hogy a vallásos szükségeket bármilyen jó vallástanítással, hol lecke-felhagyásé s kérdezés, osztályozás el nem maradhatnak, ki nem elégíthetjük. A gyermeknek szüksége van olyatén szellemi lélek— zetvételre, mint a milyen az istenitisztelet a felnőttnek. És azután ne felejtsük el, hogy a Krisztust megismertetni a gyermekkel, ez a fő dolog. Az hogy az angolok módszere nem tetszik nekünk, ne akaszszon meg bennünket. Tegyünk oly módon, a mint tudunk, csak tegyünk valamit. »Nincs időnk«, így szólnak sokan a lelki pásztorok közül. Neveljünk hat ifjú embereket és nőket, kik vezetésünk alatt s általunk előkészítve elmondják a gyermekeknek a szent írás szívreható történeteit és egyszerűen megmagyarázzák azokat. Népünkre sok terhet ró az egyház fenntartása, ve feledjünk el gondoskodni, hogy hiterö legyen a szívekben, mert hit nélkül a nép a terheket soká viselni nem fogja. Nem egyedüli, de jóravaló eszközei a vasárnapi iskolák a hitélet munkálásának. Még az énekügy javítására is helyes utat mutatnak azok. Én nem vagyok pártolója annak, hogy a mi nagyrészt szép énekeinket eldobjuk, csak szaporítani kellene azok számát. — A pesti ünnepélyen a gyermekek csupa új éneket énekeltek. Mindenkinek tetszettek s ha a gyermekek egy csomó szép éneket megkedveltetnének, néhány év múlva könnyen belehetne azokat az énekes könyvbe venni. Alapítsunk azért vasárnapi iskolákat. E kiáltást intézem a prot. theologiai ifjúsághoz különösen s azon kedves barátaimhoz, kik valamikor velem együtt munkálkodtak, de az életbe kilépve elfelejtkeztek az ő első szeretetükről.« Én bárkinek is igen szívesen szolgálok részletes felvilágítással . A magyar oktatásügy óriási haladást tett az utolsó 2 év tizedben. De a vallásos nevelés és oktatás nem tartott lépést a földi tárgyak tanításának fejlődésével. Tegyünk hát valamit, a mi jóformán pénzbe épen nem kerül, s mihez csak hit és a gyermekek iránt való szeretet kell, mely azonban — ne felejtsük el — az Isten iránti szeretetben gyökerezik. Szabó Aladár. TÁRCA. Keresztes József irodalmi hagyatékáról. (Három levél az uj szerkesztőhöz.) I. Kedves barátom ! A mely napról szives barátsággal felkértél, hogy irnék lapodé a — fájdalom ! oly korán elhalt tudós tanár irodalmi működéséről: ugyanazon napról értesítettelek, hogy közelebbről irni fogok az én néhai kedves barátom irodalmi hagyatékáról. Isten segedelméből beváltom nem azt, a mire kértél, hanem azt, a mit Ígértem. írok t. i. Keresztesnek irodalmi hagyatékáról, nem pedig működéséről. Hiszen, ugyanbizony mit Írhatnék az utóbbiról ? Én ugyan vallom, és tudom, hogy velem együtt sokan, hiuságuk, önbecsérzetök sérelme nélkül elismerik, hogy a tudós protestáns theologiai irodalomnak közöttünk, magyarok között, még nem született avatottabb és hivatottabb munkása, mint a milyen ő lehetett volna ; de ha széttekintek azon mezőn, melyen működnie kell vala, a magyar protestáns theologiai irodalom mezején : szemeim a csaknem alaktalan pusztaságban vesznek el, a mely pusztaságban alig jelzi valami akár az ő, akár a más irányadó hatását és maradandó alkotását. Mert hiszen miben áll az ő szoros érteimben vett, nyilvános irodalmi működése ? Megjelent tőle, főleg az enyedi «Egyházi és iskolai szemle» hasábjain, az ó-testamentom néhány szép költői darabjának gyönyörű műfordítása, egy részök beható fejtegetéssel; néhány : szép rajz Jézus vallása alapelveiről; pár erőteljes polémia a zsoltár- és bibliafordításról, végűi a «Theologiai Könyvtára által kiadott ((Tájékozás az ujabb theologia körében» c. műben a «A bibliáról)) irott rész. Mindez bőven elég arra, de nem is több annál, hogy hozzá értők felismerjék «ex ungve leonem» ; elég arra, de nem is több, mint a mennyiből biztos meggyőződést szerezhettünk a íelől, hogy tőle theologiai irodalmunk sokat és nagyot várhat, kivált, ha fényes tehetségéhez és alapos képzettségéhez hozzá számítottuk azon vas szorgalmat, minőt én soha még német tudósnál sem láttam és a mely, miként előre féltünk tőle, végűi is felemészté erejét. Miért korlátolódott hát nyilványos irodalmi működése oly kevésre, a mennyit más nemzetek irodalmában a kezdők szoktak felmutatni; miért maradt ki azon eredmény, melynek ő személyileg minden feltételével gazdagon meg volt áldva? Oly kérdést tettem fel, mely szükségkép rávezet, hogy magyar prot. theologiai irodalmunk állapotára gondoljak. Különben is maga a helyzet és alkalom is ellenállhatlanul arra csábít, hogy egy pillantást vessek theol. irodalmunkra. Hiszen oly lapba írok, melynek szerkesztésétől ép most lép vissza azon férfiú, ki 30 év óta részint létrehozója, részint vezetője a magyar prot. theologiái, vagyis jobban mondva egyházi irodalomnak. Mily sok nemes erőfeszítésnek, mennyi keserű küzdelemnek emlékével tekinthet vissza a lejárt 30 évre ! És ha a megszakadt munka után, élete lejtőjén azon eredményre tekint, mit elért? Nem, nem akarok igaztalan lenni, kivált Ballagival szemben, kiről hiszem, sőt tudom, hogy, miután sokat remélt és nagyokra lört, legkevésbé ő maga ment a csalódás fájdalmas érzetétől. Illik, hogy neki épen most saját magával szemben is igazságot szolgáltassunk. Épen 20 éve annak, hogy külföldi hitrokonaink számára irtani a «Magyar protestantismus (megelőző) 20 évi életéről.» Akkor a megelőző 20 évre tekintve többek között ezt irtam Ballagiról : «az ő neve elválaszthatlanul össze lesz kötve a mi egyházi, tudományos és vallásos életünk új hajnalának derülésével.» Most, a második 20 évi idősszakra visszatekintve, vallom, hogy ; egyházi /ítéletünk egén már a nap is magasra emelkedett, hogy azon nagy eszmék közül, melyekért Ballagi évtizedeken át nemes hevülettel küzdött, ép a legéletrevalóbbak, mint az egyesülés, tanügyünk újjászervezése, közalap és több más, ma már teljes valósággá lettek. Quorum pars maxima fűit! De hát tudományos életünk hajnala ? Feljött-e már itt az áldott nap? Sőt inkább, maga a pirkadó hajnal is vissza sülyedni látszik az éji hemályba. Hiszen történtek itt is kísérletek; és bár mennyire elfogultan Ítélje is meg valaki a Trot. egylet tudományos működését, el kell ismernie, hogy a sok áldozatnak és nagy erőfeszítésnek mutatkozott is percenként némi sikere;