Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-07-21 / 29. szám

alig tud a föltételre szállani. E beszéd igazolja leginkább ama fentebbi állításunkat, hogy az iró inkább historicus még prédikációban is, ki szívesen foglalkozik a külső történetek elbeszélésévei és csak igen röviden hozza azokat viszonyba a jelennel az alkalmazás által. A XH-ik beszédben a főtétel és a felosztás semmi szerves összefüggésben nincs a bevezetéssel, sőt sem a főtétel, sem a felosztás a parancsoló textusban (Jelen.: XIV: 15.) egyáltalában nincsen is benne. Az I-ső résznek első kikezdése lett volna jó bevezetés ; itt már csak a tárgyalást tartóztatja fel. Egyébbként jó népszerű aratási tanítás. Hasonló népszerű elmélkedés, minden magasabb szárnyalás nélkül, de kitűnő felosztással s egyszerű közvetlen hatású bevezetéssel és tárgyalással a XIII. Végül a XlV-ben, melyet legációba készülő fia számára irt úrvacsora osztása után mondandó beszédnek, sok szép gondolat van jó formában. Révész beszédeinek ajánlása csak ellenük elkövetett sértés volna Azok tanulmányozása mindenkor érdekes és értékes. Lehet őket megbírálni, talán felölök egy vagy más szempontból nem a legkedvezőbben is Ítélni és nyilatkozni; de az egyházi beszéd-irodalommal foglalkozónak mélyebb beletekintés nélkül mellettük csak úgy elmenni nem lehet és nem is szabad. Vegyelemzésükben rendkívül egyszerű anyagokból látszanak állani s egészükben mégis igen becsesek. Igaz, hogy az elkényeztetett közönség jobban szereti a szónokló Apollost, mint az igazságot csak egyszerűen hirdető Pált; de Pál mégis csak többet ér s tartalmasabb. Örömmel várjuk a következő füzeteket (V. VI. is VII.), melyek a kiadó Ígérete szerint még lehetőleg ez évben meg fognak jelenni. Kenessey Béla. BELFÖLD. Hát csakugyan „kákán" keressük a csomót? (Viszonválaszíil főt. Vályi Lajos úrnak e lap 25-ik s-ámában hozzám intézett válaszára.) I. Volt nekem egy kis fiam — most is meg van különben, csakhogy már 13 éves — a ki, midőn még csak két éves volt, s valami nem helyes cselekedetért kedve ellen való szavakat kapott tőlem, velem szemközt nézve, komolyan így szólott hozzám : «ne beszélj!» Ez a kis epizód jutott eszembe főt. Vályi úr ama kijelentésére, hogy ő nem szeret polemizálni. Nem azért jutott pedig eszembe, mintha a viszonyt közte és közöttem amahhoz hasonlónak találnám, hanem azért, mert e két dolog között, ha nem is a viszonyra, de egyebekre nézve, van valami oly hasonlóság, mely miatt arra gondoltam, hogy — valószínűleg — az én fiam is, hasonló lesz a főtiszt, úrhoz abban, hogy nem fog szeretni polemizálni; épen ezért arra tanítom őt folyvást, hogy mindig úgy igyekezzék cselekedni s viselni önmagát, hogy a polémiára okot ne szolgáltasson ; mert vannak emberek, a kik ha nem is keresik és szeretik, de nem is kerülik annyira a vitatkozást, hogy még akkor is készek legyenek — a kényelem szeretete miatt — hallgatni, midőn látják, hogy minden tővel-hegygyel fordul össze-vissza. En is ez utóbbiak közé tartozom ; azért bocsánatot kérek a főtisztelendő úrtól, a miért hozzá, tisztelettel intézett kérdésemmel csendes otiumát zavarni merészeltem s méltóztassék elhinni, hogyha csak arra válaszol vala egyszerűen, a mit kérdeztem és nem tér ki oly dolgokra, melyekről itt és most beszélni nem akartam s különösen, ha ravaszkodó, azonban mégis meglehetősen átlátszó szemfényvesztéseivel nem akarja e lap olvasóközönségét, bizonyos dologra nézve, félrevezetni : itt és most teljesen békét hagynék neki, s csak az általa hitelesekül felmutatott, kérdéses jegyzőkönyvi határozatokkal foglalkoznám. Miután azonban úgy akarja e lap mélyen tisztelt olvasóközönségét rászedni, (habár meglehetősen gyenge módon, de mégis kitetsző akarattal), hogy Bodonéként másról beszélve, mint a miről szó van, az én számba épen ellenkezőjét adja annak, a mit mondottam: kénytelen vagyok vele és tényeivel, midőn ily dolgokért kíméletet különben sem érdemelhet, lehető rövidséggel foglalkozni. Én azt mondottam, hogy azon jegyzőkönyvi ro-ik számú határozat, melyet nt. Czike Lajos tatai esperes úr e lapok 15—ik számában, mint főt. Vályi Lajos úr által részére kiadottat közölt a polgárdi-i lelkészválasztási kérdésre vonatkozólag, nem egyezik meg azzal, mely ugyancsak a főtiszt, úr hivatalos kiadásában megjelent füzetben, de itt már 53 —ik szám alatt, ugyanezen ügyre vonatkozólag foglaltatik ; egyezniük kellene, mivel amaz, mint hivatalos kivonat, emennek, közokirat erejével biró hiteles másolata kell, hogy legyen. Ő főtisztelendősége pedig Czike urat úgy tünteti fel, mintha velem e lapban a kérdéses jegyzőkönyvi számot ügy közölte volna, a mint az a kinyomott, hivatalos kiadásban megjelent; engemet meg úgy, mintha ezt én is így látnám, s csak az képezné nehézségemet, hogy ezen, szerinte a Czike úr által közlöttől nem különböző hivatalos kiadású határozat, az előző, székesfehérvári gyűlés hasonló tárgyú határozatától elütőleg hangzik, holott — a második az elsőnek csak megújítása akarván lenni — összhangozniok kellene. S míg egy részről így állítja, illetőleg csak ravaszul oda veti a két — kivonatos, illetőleg hivatalos kaidású — határozat-szöveg egyezőségét: más részről, későbben «megengedi, sőt hiszi», hogy Czike úr néhány idézőjelet az általa közlött kivonatos szövegbe beleszúrt, s «hiszi», hogy ez a szó «consistorialis», ebben csak toll -hiba folytán lehet. Tehát míg az egyezőséget állítja, addig a különbözőséget bizonyítja; de ezt is csak úgy félig-meddig teszi, vagyis mint a ki semmiről sem bizonyos, erre is, amarra is sántikál, kapkod, haboz. No, ha a főtisztelendő urat egy kissé zsenirozza is a dolog, én majd beszélek határozottan, nyíltan, magyarán. Főtisztelendő úr! Nem az az én nehézségem Önnel szemben, hogy a januári meg a márciusi kérdéses kerületi határozatok egymástól lényegileg eltérnek, egyezni tartozásuk dacára; mert az a kerület hibája; hanem az a panaszom, hogy a győri gyűlésen hozott, eleinte 10-ik számú, azután 53-ik számúvá lett határozatot, Főtisztelendőséged annyiféleképen adta ki hivatalos kivonatokban, a hány helyre — tudtommal — megküldött e. Főtisztelendő úr! Azt méltóztatik mondani e lapokban hozzám intézett «Válasz»-ában a sajtó utján megjelent füzetbe foglalt 53-ik számú határozat szövegére, hogy „a keiületi gyűlés ezt hitelesítette"; a kérdéses, hivatalos kiadású füzetben, a 27-ik lapon, az 56-ik szám után ezt olvassuk: ((Hitelesíttetett Győrött, 1889. március 12. Pap Gábor mk. Sárközi Dénes mk.» a miből következik, hogy az 53-ik pont is, ekkor már hitelesítve lett. A ((Dunántúli protestáns közlöny» folyó évi 19-ik számában, Páter Péter-hez intézett válaszábbn a kérdéses 10. illetőleg 53. számú határozatra vonatkozólag