Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-07-14 / 28. szám

vétele okozta — meggyőződésem szerint — a panaszokat s visszaéléseket. Lássuk csak e javatlatokat közelebbről, első sorban a tatait. I. Két pontból áll, eléggé világos és egyszerű; de egyszersmind eléggé veszedelmes is azon vezérelvnél fogva, mely az indoklásban van kimondva. Azon elv, hogy a segédlelkészek iránt nagyobb méltányosságot kell tanúsítani, nem hord méhében nagyobb veszedelmet. De ha ezt a ((méltányosságot)) törvényileg úgy akarjuk értelmezni, a mint itt az indoklás kívánja, hogy t. i. ,,egyenlő körülmények közt és föltételek melleit, a rendes lelkészszel szemben, mindig a segédlelkésznek adassék előny" : hát ez oly szembeötlő méltánytalanság, annyira ellenkezik a jogérzettel s az evangyelium elveivel, hogy ily princípiumot hiába keresnénk a katonai, birói, tanári s bármiféle társadalmi osztályok történetében. S ha a javaslat indokolása szerint az okozott eddig sok zavart és keserűséget, hogy a káplánok iránt nem tanúsítottak elegendő méltányosságot, bizonyosak lehetünk a felől, hogy százszorta nagyobb bajokat s mélyebb keserűségeket okozna a káplánok iránti ily meddő méltányosság. A fölállított elv helyességének illustrálására, példát hoz föl a javaslat indokolója, rámutatván két egykori jóbarát és tanulótársra, kik közül az egyik rendes lelkészszé lett, a másik csak káplán maradt. ((Hasonló esetet nagyon sokat lehetne — mondja a javaslat — összeállítani)). Hát legyen szabad nekem is nem mondva csinált, képzeletbeli, hanem az életből és kerületi gyűlési jegyzőkönyveinkből merített példákra hivatkoznom annak bebizonyításául, hogy a tatai javaslat indokolásában fölállított elv káros, veszedelmes, ellenkezik az igazsággal, méltányossággal, mely épen az ellenkezőt kívánja, hogy t. i. egyenlő körülményék és föltételek mellett, mindég a rendes lelkésznek adandó előny a segédlelkészszel szemben. Két jóbarát s hajdani tanulótárs közül az egyik (egyenlő körülmények s föltételek mellett) rendes lelkész lett egy IV-ed osztályú egyházban s 6 év alatt családot alkotott, ötödhatod magával nyomorgott. Azalatt a másik, káplán fővel, gondtalanul élte világát. Hat év után, az az egyik mozdulna egy megürült III—ad osztályúba; de ott áll előtte, vele szemben az egykori jóbarát és mivel nincs különbség rendes és segédlelkész közt, sőt ez előnyben részesítendő ama fölött, bejut a káplán ; s a rendes nyomorog tovább kilenced magával. Azt hiszem, ez még elkeserítőbb, annyival is inkább, mert a mellőzött rendes lelkész hivatkozhatnék törvényeinkben megállapított elsőbbségi jogára is. És hogy maga az ifjú nemzedék, a kit a tatai ultraliberalisjavaslat ily szembeszökő rendkívüli előnyben kíván részesíteni, világos tudatával bír annak, hogy jobb gond nélkül káplankodni, mint negyed osztályú állomáson rendes lelkészként nyomorogni: bizonyítják jegyzőkönyveink. Megtörtént Somogyban, a Mezőföídön is s Barsban is, hogy egy-egy IV-ed osztályú állomást a sorrendben első káplánok vonakodtak elíoglalni, még a sorrend elvesztése, utolsóvá tétel büntetése mellett is. Ha annyira keserves és szánalomraméltó e káplánok sorsa : mért nem kívánkoznak, sőt nem akarnak rendes lelkészek lenni ? Miért ? mert az ifjú nemzedék praktikus esze tudja, hogy mint káplán teljes ellátásban s 50—100 frt fizetésben is részesül és gond nélkül él; míg mint rendes lelkész a IV. oszt. javadalmon — kivált ha családot alkotott — még élelmezni sem tudná magát, azonkívül hordaná nemcsak a saját vagy családja terhét, de a papi hivatalét is egész súlyával. Látszik ebből, hogy veszedelmes sofisma az, miszerint egyenlő feltételek mellett a káplán részesítendő előnyben a rendes lelkész fölött. E sofismánál fogva két egyenlő idejű versenyparipa közül a díj annak lenne adandó, a melyen egy könnyű jokkey ült; nem pedig annak, a mely másfél mázsás teherrel ért ugyanakkor a célhoz. o j A kápláni paripa 3 — 6 évig futott az egyedüliség gondtalan, könnyű jokkeyjának vezetése mellett; amannak ugyanannyi ideig ült nyergében az «atra cura», s cipelte a rettenes nehéz apaizsos férfiút)). Hogy családot alkotott: az az ő szerencséje vagy átka; mit törődjék azzal a papi társadalom ? A mi törvényünk egészen különleges, eltérő minden más társadalmi osztályétól; mi az erősebbet részesítjük gyámolításban, s a gyöngébbel szemben a káplánnak mindég előnyt adunk a rendes lelkész fölött. Az élet nagvon szeszélyes. Nem oly eseteket «állít össze)), a minőket a javaslat felhoz, sokkal keservesebbeket. Játékai rettenetesebbek, mint a legmerészebb képzeleté. Nem szabad előmozdítanunk ideig-óráig tartó népszerűség kedveért, hogy az eddigieknél is szomorúbb játékokat űzzön. Ultraliberális fegyverekkel ne lődözzünk túl azon a célon, melyet a zsinati atyák higgadt bölcsesége megállapított : segédlelkészek képzettsége, szolgálati idejök, ez alatt tanúsított buzgalmuk kellő figyelembe vétessék. Nem szabad eltaszítanunk az asztaltól, külön szögletbe sem szoríthatjuk; de arra sem szabad törekednünk, hogy elibe ültessenek a rendes lelkészeknek.