Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-06-16 / 24. szám

források, mikor olvasztatott össze a jáhvista és 2-ik elohista, a papi codex hány szerkesztő retortáján ment keresztül, s mikor állíttatott össze a pentateuchus jelen alakjában? — Ezek azonban oly kérdések, melyeknek megfejtése bizonyára még sok időt fog igénybe venni, s talán teljesen sohasem is sikerül. Ezzel be is fejezhetném az ó-testamentomi tanulmányokról szóló ismertetésemet. A pentateuchus kérdése, s az arra vonatkozó újabb kritikai irány annyira lekötötte az isagogusok figyelmét, hogy az ó-testamentorn többi könyveivel, históriai, prófétai és költői irataival alig foglalkoztak. Pedig ezen iratok jelentőség tekintetében nem maradnak a pentateuchus mögött, sőt Izráel vallása fejlődésének történetében talán még nagyobb fontossággal birnak, a mennyiben ezeknek keletkezési korára vonatkozólag nem állunk oly nagy bizonytalansággal szemben, mint a pentateuchusnál. A mi a históriai iratokat illeti, ezek a legszorosabb, mondhatni szerves összefüggésben állanak a pentateuchussal, nem csak annyiban, hogy ott veszik fel a históriai elbeszélés fonalát, hol a Józsue könyvében megszakad, hanem különösen azért, mert azon források, melyek az egész pentateuchusnak alapját képezik, ezekben is feltalálhatók. így pl. a Bírák, Sámuel és Királyok könyveinek félre ismerhetlenül prófétai tanító célja van. Az elbeszélésekben mindig azt akarják feltüntetni, hogy a zsidónép, mint Istennek választott népe, Jáhvénak különös gondviselése alatt állott eleitől fogva, de a ki igazságosságánál fogva a népet mindannyiszor megbüntette, valahányszor tőle elpártolt és bálványoknak hódolt. Félreismerhetlen e munkákban azon felfogás, mely a pentateuchusban a prófétai forrást, a jáhvistát és 2-ik elohistát jellemzi. Ellenben a Krónikák, Esdrás és Nehemiás könyvei egészen a pentateuchusból ismert papi codex szellemében vannak irva, papok irták a fogság utáni időben kiképződött papi hierarchia érdekében. Ezen históriai iratoknak a pentateuchussal való benső viszonyukból szükségképen következik, hogy itt is felmerültek mindazon kérdések, melyeknek megfejtése a pentateuchusnál oly sok fejlődésre adott már okot. Micsoda források képezik ezen históriai munkák alapját; mikor és hol állíttattak ezek össze egy-egy összefüggő históriai munkává, mennyiben térnek el ezen forrásiratok egymástól? — mind oly kérdések, melyeknek ilyen vagy olyan irányban való megfejtésétől függ sok tekintetben a pentateuchus megfejtései is. — Legújabban Wellhausen foglalkozott különösen a Bírák, Sámuel és Királyok könyveivel, s ezeknek karakterét, tendenciáját, s keletkezésük körülményeit igyekezett felderíteni a Bleek bevezetéstanának általa eszközölt 4. kiadásában. Fejtegetése sok figyelemreméltót tartalmaz, s igen sok tanulmányra adott már alkalmat, melyeknek ismertetése azonban feladatunk körén kívül esik. Az ó-testamentom prófétai irataira vonatkozó legújabb tanulmányok is sok tekintetben a megelőző számokban ismertetett újabb kritikai irány befolyása alatt állanak. Az u. n. papicodex korára, s alkatrészeire vonatkozó vita szükségképen maga után vonta azon kérdés felvetését, hogy milyen viszonyban áll ez a papi törvényadás Ezekhiel prófétával, ki iratában szintén foglalkozik a zsidó theokrácia újjászervezésével. E kérdéssel foglalkozik különösen Smtnd, Ezekhiel próféta könyvéhez irt kommentárjában (1880), s azt igyekszik bebizonyítani, hogy Ezekhiel nem függ a papi codextől, hanem ő a Deuteronomium és a papi codex között áll, mint kezdeményezője a judaismus azon újabb szellemi irányzatának, mely tetőpontját a fogság után a papi kódexben érte el. Nagy bámulója Ezekhiel prófétának Comill egy 1882-ben megjelent tanulmányában. O előtte Ezekhiel a zsidó próféták közt a legérdekesebb, kit erős meggyőződés és mély vallásos kegyesség jellemez, és a ki a bűnnek és kegyelemnek, az Isten büntető igazságának és könyörülő irgalmának egymáshoz való viszonyát, mint minden vallásnak alapkérdését, sokkal mélyebben és helyesebben fogta fel, mint az előtte élt próféták együtt véve. E teikntetben bizonyos szellemi rokonságban áll Pál apostollal, aminthogy műve minden tekintetben egy tökéletes remekmű, mely a kompozíció nagyszerűségében és a kidolgozás gondosságában vetekedik Jób könyvével. Cornillnak e nézetét kevesen osztják ugyan, de teljesen méltánylandó azon nagy szorgalom és munka, melyet ő ezen próféta nehéz és sok tekintetben megromlott szövegének helyreállítására fordított. Ezen tanulmányában Cornill megmutatta, hogy miféle és milyen terjedelmű tanulmányokat kell tenni az exegetának, mielőtt egy bibliai irat értelmezéséhez kezdene. Azon kritikai alapelvek, melyekből Ezekhiel könyvének értelmezésénél kiindul, mind helyesek, s bár az azokból levont következtetései nem minden tekintetben kifogástalanok, s különösen azon állítása, hogy az ó-testamentomi iratok helyes szövegének megállapításánál a septuaginta első rangú forrásnak tekintendő, nem is állja ki a tűzpróbát: mindazáltal azon kívánalom, hogy az egyes iratok szövegének kritikai vizsgálatánál az eredeti után készült fordít ások alapul veendők, egészen jogosult. Ezen mélyreható, terjedelmes kritikai fejtegetések ismertetését azonban mellőzöm, mert ha ezekre is bővebben kiterjeszkedném, akkor valóban bölcs Salamon szerint, a sok könyvek Írásának nem lenne vége. Elég legyen azért csak annyit mondanom, hogy a legújabb tanulmányok inkább a szöveg kritikára vonatkoznak, s annak segítségével kisértik meg az egyes iratoknak keletkezési korát és körülményeit megállapítani. A költői iratokról kevés mondani valónk van. Az irány, melyet az isagogusok a legújabb időben követnek, itt is ugyan az, mint a megelőző iratoknál. A pófétai és papi szellemnek egymástól sok tekintetben eltérő iránya itt is érvényesül az egyes költői iratokban külön-külön, sőt a zsoltárnak gyűjteményében mind a keltő. Az isagogusoknak különben Jób könyvére, Jeremiás siralmaira, a zsoltárokra vonatkozó nézetei igen közel állanak egymáshoz, a zsoltároknál csak annyiban van eltérés, hogy némelyek az u. n. Makkabeus zsoltárok (Antiochus Epifánes idejéből) számát többre, mások kevesebbre teszik. Legfigyelemreméltóbb Bickelnek a Prédikátor könyvére vonatkozó hypothesise. Már régóta feltűnt az isagogusoknak, hogy e könyv egyes részei kimagyarázhatatlan ellentétben vannak egymással, két ellentétes világ nézet küzd ebben, a mély vallásos kegyesség és a legridegebb pessimismus szól hozzánk, mely előtt minden hiábavalóság. Biekel ezt az ellentétet úgy fejti meg, hogy a munka nem egységes, hanem különböző világnézetek befolyása alatt készült műveknek sajátságos és egészen véletlen, tehát nem tervszerű vegyüléke. Azonban, hogy ezen hypothesis mellett lehetséges-e az ellentétet megmagyarázni, azt kevesen hiszik. Ezekben végeztünk az ó-testamentomi bevezetéstannal. Hátra van még, hogy megemlékezzünk röviden az uj-testamentomi bevezetéstan körében felmerült kérdésekről és az ezekre vonatkozó tanulmányokról. (Folyt, köv.) Petri Elek.