Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1889-06-16 / 24. szám
összes jövedelmeit, s hogy a tagok befizetései az évi segélynek alig felerészét fedezik, hogy a tagok befizetésein kívüli jövedelem lehetőleg fokozva legyen, ajánlja hogy a tanulóktól szedett 20 kros illetékek 50 krra emeltessenek. Másfelől tekintve, hogy az állammal kötött szerződések elé mintegy gátot vetne, ha az igazgatótanácsi felhívásban jelölt tanárok nem lehetnének az özvegyi gyám intézet tagjai, ajánlja a kolozsvári tanári kar, hogy azon 16 tanár, kiknek kinevezésére számítani lehet, vétessék fel, még pedig a változatlan alapszabályok szerint, a régi tagokkal, és az egyházkerület más tanáraival azonos feltételek mellett, hogy fizetésüket az államtól élvező tanárok állomása annál inkább egyenlősíttessék az egyházkerületi tanárokéval. A segély-alap tagjai e határozatukkal nagy anyagi áldozatot hoznak ugyan a collegiálítás elvének, mert a tagdíjak rövid idő alatt valószínűleg emelendők lesznek az alapszabályok értelmében, de ez áldozat által annál közelebb fűződnek a kinevezett tanárok az anyaszentegyház érdekeihez. A nagy-enyedi tanárikar javaslata szintén ajánlja a 20 kros özvegy-árvai illetékek fölemelését, még pedig úgy, hogy minden tanuló évenként 60 krt fizessen. A kinevezendő tanároknak a segély-alap tagjai közé fölvételét sem ellenzi, de olymódon, hogy a fölvétel a segélv-alapnak előre látható kárával ne járjon, tehát hogy az új tagok évi befizetései az árván maradó család által élvezendő segély értékének megfelelők legyenek. E szerint ajánlja, hogy a kinevezett tanárok minden év elején 20 — 20 frttal járuljanak az alap tőkéhez, s azon kívül fizessék be évenként tanári fizetésük 4°/0 -át. Az udvarhelyi javaslat az új tagok befizetéseit a belépési életkor szerint kívánja szabályoztatni. Tanári értekezlet mindhárom javaslatot beható tárgyalás alá vévén, arra a meggyőződésre jutott, hogy a kinevezendő tanárok csakis mindkét részről hozandó nagy anyagi áldozatok árán vehetők fel az özvegy-árvai segély-alapba, elhatározta, tehát fölkérni az igazgatótanácsot, hogy a közoktatási kormánynyal kötött szerződésnek oly módosítását igyekezzék kieszközölni, mely szerint a kinevezendő tanárok az állami nyugdíj kötelékébe léphessenek. De minthogy a teljesen humánus elvekre alapított segélyalap, meglehet, már a közel jövőben alig fogja fedezhetni kiadásait az eddigi rendes jövedelmekből s beállott a jövedelmek fokozásának sürgős szüksége, tehát értekezlet kérelmet intéz az egyházkerületi közgyűléshez, hogy jövőre 60 krra emeltessék a tanulóktól szedendő özvegy-árvai illeték, s azonkívül, hogy a segély-alap minden tagja után az illető collegiumok közpénztárai évenként 10—10 frtot fizessenek az alap javára. Ha pedig az állammal véglegesen megkötött szerződésekben nem lesz biztosítva az állami fizetést élvező tanárok nyugdíja, akkor veszi érdemleges tárgyalás alá tanári értekezlet a kinevezett tanároknak az erdélyi ev. ref. tanárok özvegy-árvai segély-alapja tagjai közé léphetésök módozatait. —o.— Észrevételek az 1888. évi egyetemes gyűlés által elfogadott ág. hit. ev. gymnasiumi rendtartásra. Körülbelől két éve, hogy az evang. egyetemes tanügyi bizottságtól az egyes intézetekhez leérkezett a föntnevezett rendtartás tervezete megvitatás végett. A tervezett intézkedések nagy része olyan volt, hogy azokat nagyon kevés tanári testület vehette komolynak; de — ha már a rendtartásnak meg kellett lenni — az áramlat ellen úgy sem lehetett úszni, tehát megvitatták mindenütt, s a tervezet egyes intézkedéseit oly formán módosították, hogy azok a gyakorlati életben nemcsak elfogadhatók, hanem tartósak is legyenek. S most midőn a tervezett rendtartás létrejött, összehasonlítom az eredeti iratot az elfogadott szöveggel, s legnagyobb meglepetésemre azt találom, hogy éppen a legkétesebb értékű §§ változatlanul maradtak. — Kár is volt szétküldeni és megvitatni. E körülmény indított arra, hogy a rendtartást egészében és egynéhány pontját megbíráljam s ezek alapján kimutassam, hegy a rendtartás ilyetén való elkészítése jelenlegi viszonyaink közt meglehetős. n meddő munka volt, továbbá azt, hogy intézkedései nem egyeznek össze a protestáns iskolák szellemével s éppen azért, mert rendelkezései nem nekik valók t. i. nem protestáns szellemű táplálékok, vagy be sem fogadják, vagy ha mégis megpróbálják, ki is adják, mint a test a nem neki való ételt. Csudálatos dolog, hogy az egyházi hatóságok nem veszik tekintetbe a multak tapasztalatait. 17 évig volt érvényben a Vandrák-féle elaboratum, s mint a ((rendtartás)) maga mondja, ((teljesen alig lett valahol életbe léptetve)), azután pedig mindjárt annak okát is megnevezi, még pedig igen találóan : «Oka ennek különösen az egyes egyházközségek autonom intézkedési jogában keresendő, mely a lényegest megtartva, protestáns szabadságát a nem lényegesben s a kivitel részleteiben korlátozni nem engedte.)) A mi röviden annyit jelent, hogy nem fogadtak el belőle semmit sem. Kérdés, mily eszközök vannak most t. i. ez idő szerint az egyetemes gyűlés kezében, hogy az általa 1888-ban elfogadott ((rendtartást)) az iskolákkal is elfogadtassa. Nem vagyok kellőleg tájékozva az egyetemes gyűlés hatalmi spherája felől, úgy hogy csak egyes ide vágó intézkedéseiről vagyok képes ez irányban magamnak némi tudomást szerezni. Ily kiinduló pont gyanánt szolgált nekem e «rendtartás» 15. §-a: «Ha valamely államilag nem segélyzett intézet az állami tanterv szerint jár el, annak tanítványai prot. gymnasiumokba csak felvételi vizsga mellett irhatok be.)) Az iskola hibájáért szenvedjen a tanuló és azon más prot. iskola, a hova beiratkozni akar. De nem ez itt a fődolog, hanem az, hogy már maga a rendtartás is lehetségesnek tartja, hogy hatáskörébe eső intézetei az intézkedéseket nem fogják megtartani. Mi büntetés vár azokra, kik a ((rendtartás)) más intézkedéseit nem respektálják vagy követik ? De menjünk vissza a rendtartás elejére. «A zsinatra bizandók azon igen különböző viszonyok szabályozása, melyek a pártfogóságok és az általuk föntartott gymnasiumok közt vannak;» (igenis nagy szükség van arra, hogy a «pártfogóság» és «föntartóhatóság« fogalma törvényben szabályoztassék) «az élet utasítása és a helyi körülmények befolyása alatt fejlődött s az egyes gymnásiumoknál is lényegtelenekben eltérő eljárási módok — a mennyiben a cél elérésének útjában nem állanak — nem rendszabályozandók». Ezek után persze csak a főelvekre kivánt szorítkozni. A rendtartás föntebb idézett bekezdő tájékoztatóját olvasva az ember önként nagy várakozásokkal telik ei, a mennyiben a hagyományos protestáns szabadságnak és szellemnek megfelelő nagy röptű, magasztos vezérelveket vár, s olyan gyakorlati intézkedéseket, melyek a protestáns tudományosságot s intézeteit feljebb vinnék s a prot. gymnasiumok világszerte híres szabad és humámis szellemét