Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1889-06-09 / 23. szám
játék eredményéről is jelentést tettek. E szerint a sorsjegy kölcsönből az egyesület tiszta jövedelme 458,594 frt 59 kr volt. Az egyesület által 1888-ban kiutalványozott segélyek összege 124,694 frt 99 kr, a kölcsönöké pedig 28,380 frt volt. A sorsjegy-kölcsön jövedelméből, mint tudva van, a budai ref. templom-alap és az országos prot. árvaház is kaptak egy-egv osztalékot 12,490 frtban. Baross miniszter portómentességet adott az egyesületnek. Az egyesület tiszta vagyona 1888. december 31-én 493,233 frt 79 kr volt. A közgyűlés után a választmány megalakult s elnökké újra Tisza Kálmánné, alelnökökké Zichy Ferenc gr. és Apponyi Albert gr., jegyzőkké Arany László és Darányi Ignác választattak meg. * Vizsgálatok rendje a debreceni ev. ref. főiskolában. Junius 17-kén reggel 8 órakor hálaadó istenitisztelet a főiskolai oratóriumban. A) A theologiai akadémiában. Junius 17-től kezdve az I —IV. éves hittanhallgatók párbeszédi zárvizsgái az illető előadások rendes óráin és tantermeiben. Junius 27-től a II. éves hittanhallgatók alapvizsgálatai. B) A jog- és államtudományi karnál. Junius 23. déli 12 óráig alap- és államvizsgálatok iránti kellően felszerelt folyamodványok beadandók az igazgatósághoz. Junius 24-től kezdve alap- és allamvizsgálatok a főiskolai gyűlésteremben. C) A főgymnásiumban. Május 18-kán a VIII. osztálybeli magántanulók vizsgálata. Május 20-án a VIII. osztály közvizsgálata a maga termében. Május 21—25-kén érettségi Írásbeli vizsgálat. Junius 16-kan d. e. vizsgálat a francia nyelvből és gyorsírásból. Junius 16-kán d. u. 5 órától az V—VIII. osztály vizsgája a testgyakorlatból a nyári tornahelyiségben, junius 16-kán délután 6 órától az I—IV. osztály vizsgája a testgyakorlatból a nyári tornahelyiségben. Junius 17-kén d. e. az I. a. osztály, d. u. az I. b. osztály vizsgája az oratóriumban. Junius 17-kén d. e. a II. a. osztály, d. u. a II. b. osztály vizsgája a VIII. osztály tantermében. Junius 18-kán d. e. a III. a. osztály, d. u. a III. b. osztály vizsgája az oratóriumban. Junius 18-kán d. e. a IV. a. osztály, d. u. a IV. b. osztály vizsgája a VIII. osztály tantermében. Junius 19-kén egész nap az V. osztály vizsgája a VIII. osztály tantermében. Junius 19-én egész nap a VI. osztály vizsgaja az oratóriumban. Junius 20-kán egész nap a Vll-ik osztály vizsgája az oratóriumban. Junius 21 —22-kén az I—VII. osztálybeli magántanulók vizsgái. Jun. 24—29-én egész nap érettségi szóbeli vizsgálat. Az énekvizsgálatok minden osztályban a többi tantárgyakkal együtt tartatnak. A közvizsgalatok a kitüntetett kivételekkel d. e. 9, d. u. 4 órakor kezdődnek. D) A tanító-képző intézetben. Junius 24—25-kén az I—IV. osztály vizsgái d. e. 9, d. u. 4 órától. Ezen nyilvános vizsgálatokra a főiskola elöljárói, a szülék s általában a nevelés- és tanügy barátai tisztelettel meghívatnak. Debrecen, 1889. május hóban. — A főiskolai igazgatóság. * A védelmi törvény és az önkénytesek. A hivatalos lap f. hó 5-én közölte gróf Csáki Albin vallás és közoktatásügyi miniszter rendeletét az egyéves önkéntesi szolgálatot teljesítő tud. egyetemi, műegyetemi és jogakadémiai hallgatóknak adandó némely kedvezmény tárgyában. Mivel ugyanis a tényleges szolgálatban levő egyéves önkéntesek egyúttal nem folytathatják tanulmányaikat, a miniszter a következő kedvezményekben részesíti őket: I. A beiktatásra vonatkozólag. A beiktatott tud. egyetemi, illetőleg jogakadémiai hallgatóknál, kik a szolgálat teljesítése miatt megszakították tanulmányaikat, a beiktatás hatálya kiterjed a 2 vagy 4 félévi szolgálati időre is s uj beiktatás ezután nem szükséges. Azok, kik szolgálatukat felsőbb tanulmányaik megkezdése előtt kívánják teljesíteni, beiktatásukat kérhetik, a nélkül azonban, hogy a tanároknál beiratkozhatnának. Ez az előzetes beiktatás megkívántatik azoktól, kik a középiskolában elnyert ösztöndíjukat önkéntesi szolgálatuk egy éve alatt is élvezni akarják. Minthogy az önkéntesek szolgálatuk helyét az uj törvény értelmében nem választhatják szabadon, előzetes beiktatásukat quaesturánál személyes jelentkezés helyett postai uton kérhetik. II. Beiratási határidők. A beiratás határidejéül ama halgatók részére, kik szeptember hó végén fejezték be szolgálatukat, október 1—• 8—ik napja tűzetik ki III. Az össztöndijakra vonatkozólag. A hallgatók ösztöndíjukban szolgálatuk egy éve alatt is részesülnek, s az ösztöndíj ez idő alatt is adományozható. A kik második évet is szolgálnak, ez év alatt nem élvezik az ösztöndíjat, de tanulmányaik közvetlen folytatása esetén megtartják igényüket az ösztöndíjra. Azok, kik tanulmányaik befejezte után szolgálnak, a szolgálat első évében szintén részesülnek az ösztöndíjban. Az ösztöndíjaknak a szigorlati évre való meghosszabbítását a miniszter mint eddig, ezentúl is esetről-esetre határozza meg. IV. Az orvostanhallgatóknak adott kedvezmények: Azon orvostanhallgatóknak, kik egyetemi tanpályájuk alatt . április i-én szolgálatuk félévére vonulnak be a hadcsapathoz, ekként félbeszakított félévök teljes félévül számíttatik be. E nyári félévök katonakönyvük előmutatása mellett az egyes tanárok által március hó utolsó hetében aláírandó, dékáni láttamozása azonban csakis az önkéntesi szolgálat megtörténtének igazolása után eszközlendő. Azok, kik akár egyetemi tanpályájuk megkezdése előtt, akár annak megszakításával teljesítették egyéves önkéntesi szolgálatukat, már végbizonyítványuknak megszerzése előtt, a 10-ik félév folyamán tehetik le az elővizsgálatokat, és az előszigorlatot vagy — ha ezeket már korábban letették volna — az í. gyakorlati szigorlatot, feltéve, hogy az illető vizsgálat, illetőleg szigorlat tantárgyait már szabályszerüleg hallgatták. * Köszönet nyilvánítás. A vele);cei ev. ref. egyházat húsvétkor kedves meglepetés érte. Gr. Szapáry Iván úr és neje szül. Török Gabriella asszony ó méltóságaik az egyháznak, a szélein gazdag hímzéssel ellátott bordeaux-vörös posztóból készült igen értékes szószéki és úrasztali terítőt adományoztak. Az egyház e nemes tettért ez úton is siet hálás köszönetét leróni. * Templom-avatás Esztergomban. Az esztergo'rtii ref. egyházközség f. hó 16-an tartja templomának felavatási ünnepélyét, melyre a ref. egyli. több kitűnőségét is meghívta az egyházközség. Históriai jelentőségű ez az ünnepély, mely a hazái pápistaság központján, pritná's székhelyén hirdetendi az erőt, mely a'tiszta evangéliumban, s annak egyházában, a protestantismüsban van. * Helyreigazítás. E lap mult számának „Régiségek" rovatában közölt „vértesaljai esperes körlevele 1731" cikkben hibásan lett említve, hogy Féjérvármegye nem volt articularis megye. Ellenkezőleg : artiéularis megye valá. Ez a tény különben a cikk tafíahnánák természetéből is kitűnik. Másik hiba leírási hiba. Az esperes levelének eme kifejezése: I-mo. A mandatumot előkérvén tőlük és elolvastatván, azt mondják kegyelmetek....» kegyelmeteknek (mondják) értelmezendő és olvasandó. — Búzó Pál. <}* OL—Q2 ^ Jibuj zihvoÁ * A nagyváradi baptisták ügye rosszfa fordult, el vannak keseredve, mert most már nincs hová fordűlniok : Nagyváradon nem tarthatnak istentiszteletet. Híába fölebbeztek a polgármester határozata ellen is, a vallás- és közoktatási miniszter szintén helyben hagyta az Ítéletet. A miniszteri leirat nagyon rövid, csak par szó. A pol-